Életveszélyes lehet, ha így utazol az autódban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nemcsak az okozhat életveszélyes helyzetet, ha a volánnál nem használjuk a biztonsági övet, az utasoknak sem pusztán a KRESZ miatt kell indulás előtt a helyére kattintani. A sofőrt védik ezzel a mozdulattal.

Amikor az első autók kigördültek az utakra, még semmiféle biztonsági elem nem garantálta baleset esetén a sofőr és az utasok védelmét. Igaz, a korlátozott sebességhatárral haladó első autók esetén, melyekből ráadásul igencsak kevés akadt, sokkal kisebb volt az esélye annak, hogy balesetet szenvednek. 

A Fejér vármegyei rendőrség kisfilmje egy olyan, életveszélyes helyzetre világít rá, melyben a sofőr védtelen maradhat, ha utasai nem tartják be a szabályt, és nem használják a biztonsági övet az autóban. 

Életveszélyes lehet, ha így autózol

„Hogy néz ki egy baleset, ha a hátsó utas nincs bekötve? Hogy kiderüljön, az Insurance Institute for Highway Safety (IIHS, Közlekedésbiztonsági Biztosító Intézet) egy tesztet végzett, melyben 35 mérföld/órás, vagyis 56 kilométer/órás frontális ütközést szimulált” – tájékoztatnak arról, ami a videóban látható. A megdöbbentő videógrafika jól szemlélteti, hiába az öv vagy a légzsák, bizony a hátulról becsapódó test a sofőr halálát is okozhatja. 

A biztonsági övet eleinte nem az autókban, hanem a repülőgépekben használták, erőteljes lobbi kellett ahhoz, hogy elterjedhessen világszerte annak ellenére, hogy a Volvo gyár egykori mérnöke nemcsak megalkotta, de 

Idézőjel ikon

azonnal ingyenessé is tette a tervrajzokat, hogy minél több gyár alkalmazhassa.

1954-től az autóversenyzők számára vált csak kötelezővé a használata, majd egy baleset hatására az Amerikai Orvosi Szövetség is propagálni kezdte a személyautókban a biztonsági öv jelenlétét. Az Y alakban záródó biztonsági öv képes a mozgó test energiáit a mellkason, a vállon és a medencetájékon eloszlatni, így enyhítve egy ütközés esetén a becsapódás erejét. Az első autó, melybe beszerelték, a Volvo PV 544-es modellje volt, 1959-et írtunk ekkor. A svédeknél már a következő évben általános felszereléssé vált, Európa többi részén azonban még éveket kellett várni arra, hogy beszereljék a kocsikba. 

Magyarországon 1976. január 1-jétől kötelező a használata a KRESZ módosításának értelmében, azonban arra, hogy a hátsó üléseken utazóknak is kötelező legyen bekapcsolni, egészen 2001-ig kellett várni. 

Ha érdekel a biztonsági öv feltalálójának élete, ezt a cikkünket ajánljuk figyelmedbe.

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.