8 jel, ami egyértelműen mutatja, hogy kihűlt a szerelem

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokszor fájdalmas megélni az igazságnak azt a pillanatát, amikor ráébredünk, hogy egy szerelem véget ért. Amikor a kapcsolatot már csak a megszokás tartja össze, amikor már csak a saját illúziónk foglya vagyunk, jobb, ha belátjuk, hogy kihűlt a szerelem.

Nehéz megmagyarázni, miért olyan fájdalmas elengedni a másikat annak ellenére, hogy az ölelés már nem tölt el melegséggel, hogy a közös vacsorák már nem okoznak feltöltődést, hogy az együtt eltöltött csend már sokkal inkább kínos, mint felemelő.

Ha te is így érzel, el kell fogadnod, a szerelemnek vége

A fentieken túl számos egyéb jele is van annak, ha egy kapcsolat véget ért. A folyamat sokszor lassú, szakítani pedig nehéz, éppen ezért gyakran kétségekkel és belső vívódásokkal teli ez a folyamat. Ha üresség és csalódás van bennünk, ha úgy érezzük, a kapcsolatban elvesztettük önmagunkat, kevés az esély arra, hogy még szerelemben élünk. 

Bármilyen fájdalmas is meghozni a döntést, ha a szerelemnek vége, jobb szakítani
Fotó: Colin Hawkins / Getty Images Hungary

Ha az alábbi jeleket tapasztalod, az nem csak egy átmeneti hullámvölgy a kapcsolatban, hanem ideje szembenézni azzal, hogy eljött a szakítás ideje:

  • Már nincs érzelmi kötődés köztetek.
  • A rendszeres kommunikáció megszakad.
  • A kommunikációtok leginkább agresszív vagy konfrontatív.
  • Már nem vonz a fizikai intimitás, nem keresitek a testi kontaktust.
  • Nem bízol meg a másikban.
  • Másról vagy másokról fantáziálsz.
  • Nem támogatjátok egymást, és különböző céljaitok vannak.
  • El sem tudod képzelni a közös jövőt a pároddal.

Mindenképpen intő jel, ha a párkapcsolatban élők vágyai már nem azonosak. Akkor, amikor még lángol a szerelem, gyakran elhisszük, hogy minden valahogy majd megoldódik, a nézeteltérések szeretettel, kompromisszumokkal áthidalhatók. De a valóságban vannak olyan célok, amelyeket nem lehet és nem is szabad a másik miatt feladni. 

Hosszú távon kapcsolatban maradni valakivel, aki nem akarja ugyanazt a jövőt építeni, amit mi, együtt jár az önfeladással.

Tévedés azt hinni, hogy az idő majd mindent megold. Gyakran megfeledkezünk arról, hogy az idő véges. Minden perc, amit stagnálással, reménykedéssel vagy azzal töltünk, hogy a majd a másik gondolkodásmódja irányt vált, szintén annak a jele, hogy a kapcsolatunk kihűlt.

Ha azért maradsz együtt valakivel, mert azt hiszed, nála jobbat nem találsz, ez csak annak a következménye, hogy a félelem erősebb benned, mint a másikkal kapcsolatban érzett elégedettség. 

Ez pedig szintén azt üzeni, itt az idő lezárni a közös jövőbe vetett hitet, és teret engedni annak a valóságnak, amit igazán megérdemelsz.

Amikor hajlandó vagy elfogadni a fájdalmat azért, hogy saját magadat előtérbe helyezd, az nemcsak a kapcsolat végének a jele, hanem egy igazi, őszinte út kezdete.

Ez a 4 igen a stabil és boldog párkapcsolat garanciája lehet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.