28 percre halottnak nyilvánították, miután villámcsapás érte: ezt élte át

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megdöbbentő halálközeli élményről számolt be az az amerikai tengerészgyalogos, akit egy villámcsapás után 28 perce halottnak nyilvánítottak.

A tapasztalatok szerint igen kicsi az esélye annak, hogy valakit villámcsapás érjen. Évente egymillió ember közül legfeljebb egy esik áldozatul a lesújtó természeti jelenségnek. 

A halálközeli élmény az életét változtatta meg

Az áldozatok egyike volt Dannion Brinkley is, akit épp telefonálás közben ért a szerencsétlenség. A villám belecsapott egy telefonoszlopba, végighaladt a telefonvezetéken, majd Brinkley testében kötött ki. A férfi elmondta: érezte, ahogy a villám a füle mögött behatol a fejébe, majd a gerincén végighalad, és lábát cipőstől a padlóhoz szegezi. Majd pillanatok múlva már a levegőben, a mennyezet közelében találta magát, ahonnan visszacsapódott a földre. Végül azt látta, hogy egy tűzgömb haladt át a szobán, ami teljesen elvakította.

A halálközeli élmény teljesen megváltoztatta a férfi életét
Fotó: O2O Creative / Getty Images Hungary

Brinkley tisztán emlékszik arra is, hogy a fenti esetet követően elhagyta a testét, ahová csak 28 perccel később tért vissza, amikor már a hullaházban volt.

A férfi úgy érzi, a majd félóra alatt megállt számára az idő, miközben azt is megtapasztalta, mi történik akkor, mielőtt meghalunk. 

Brinkley elmondása szerint úgy érezte, hogy az őt kórházba szállító mentőautóval együtt lebeg, és felülről, már-már kívülállóként szemlélte, ahogy az orvosok halottnak nyilvánítják.

Mindeközben úgy érezte, mintha a tudata egy alagúton haladt volna keresztül, ahol egy spirituális lénnyel találkozott, akit éles fény vett körül. Ezt követően Brinkley lelki szemei előtt lepergett az egész élete, amit különös módon 360 fokos panorámában látott. 

A férfi halálközeli élménye néhány évvel később megismétlődött, amikor nyílt szívműtéten esett át. Ekkor újra találkozott angyali oktatójával, és megértette, neki az a feladata, hogy spirituális élményeit a haldoklók és a kétségbeesettek megsegítése érdekében kamatoztassa.

Ezt követően agyműtétje során harmadszorra is átélte, milyen érzés a halál torkában lenni. Az esetet követően úgy fogalmazott: végleg megtanulta és megértette, hogy ő egy spirituális lény, éppen ezért nem fog a pokolra jutni. Ez pedig éppen elég ahhoz, hogy változásra inspirálja. Ezért lett hospice-önkéntes is, aki tanácsot ad és vigaszt nyújt a gyógyíthatatlan betegeknek.

Tudtad, hogy a vizeletvizsgálat eredménye akár a szívleállás kockázatáról is információt adhat? Cikkünkből megtudhatod, milyen árulkodó jele van a vizeletben annak, ha hirtelen szívleállás fenyeget.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.