72 órás korlátozásokat vezettek be Magyarországon

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Pásztor Szabolcs országos főállatorvos pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy megjelent a ragadós száj- és körömfájásvírus, ami miatt 72 órás korlátozást vezetnek be a Dunántúlon.

A rendkívül ragályos betegség elterjedésének megakadályozása kiemelten fontos, a fertőzés ugyanis  hatalmas gazdasági károkat okoz. A tünetek március 3-án jelentkeztek egy Győr-Moson-Sopron vármegyei szarvasmarhatelepen. A telepet lezárták, a vármegye teljes területén a betegségre fogékony haszonállatokra és vadállatokra is kiterjesztették a megfigyelést. 

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az atv.hu tájékoztatása szerint korlátozásokat vezette be a járvány megakadályozása érdekében. 

A korlátozások egy része minden, arra fogékony állatot érint Magyarország területén
Fotó: mladenbalinovac / Getty Images Hungary

Országos korlátozások léptek érvénybe Magyarországon

Dunántúl teljes területén az összes fogékony állat mozgását legalább 72 órára megtiltják, március 17-éig csak az azonnali vágásra szánt állatokat lehet mozgatni. A betegségre fogékony állatokat tilos külföldre szállítani. Az érintett, kisbajcsi telep 10 kilométeres körzetében minden érintett gazdaság állataiból mintát vesznek. Győr vármegye egész területén a vadon élő, a betegségre fogékony állatokat is ellenőrzik.

A ragadós száj- és körömfájás rendkívül fertőző megbetegedés, mely az összes párosujjú patás állatfajra veszélyes, ezért elterjedése óriási gazdasági károkat okozhat. A fertőzött állatokat nem lehet kezelni, ezért ha egy állat megbetegszik, az összes fogékony állatot fel kell számolni az adott telepen.

Március 17-éig nem engedélyezik az állattenyésztési és állatokat bemutató rendezvényeket Győr-Moson-Sopron vármegyében, azokat a turisztikai létesítményeket, ahol fogékony állatokat tartanak, szintén nem lehet látogatni. A vírus terjedésében szerepet játszó állati eredetű termékeket zárlat alá helyezik és megsemmisítik. A főállatorvos arra is figyelmeztetett, hogy minden állattartónak szigorúan be kell tartania a járványvédelmi előírásokat, és azonnal jeleznie az esetleges megbetegedéseket.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Károsítja a fogzománcot, ha így fehéríted a fogad

A hófehér mosolyért sokan képesek szinte bármit bevetni, a közösségi médiát elárasztó házi praktikák és olcsó internetes fehérítők azonban súlyos árat követelnek. A citromlé, a szódabikarbóna és az agresszív fehérítő fogkrémek valójában visszafordíthatatlanul károsítják a fogzománcot, és kínzó fogérzékenységhez vezetnek. Hogyan működik a biztonságos, oxidáción alapuló fogorvosi fehérítés, miért kockázatosak az otthoni csíkok, és mit tud a piac legújabb, peroxidmentes csodafegyvere, a PAP-formula?

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.