Ha te is panaszkodtál erre a futárcégre, nem hiába: 50 millióra büntették

Olvasási idő kb. 1 perc

Rövid időn belül másodszor is büntetést kapott a Foodora. Ezúttal Budapest Főváros Kormányhivatala szabott ki ötvenmillió forint fogyasztóvédelmi bírságot a futárcégre.

Ha voltak gondjaid a Foodora szállításával, nem vagy egyedül: olyan sok panasz érkezett a kormányhivatalhoz a futárcég miatt, hogy rendkívüli ellenőrzést rendeltek el. Az ötvenmilliós bírság ennek lett az eredménye – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

A sok panasz miatt vizsgálták a futárcéget

Sára Botondnak, Budapest főispánjának az elmondása szerint a vásárlók a többi között arra panaszkodtak, hogy

késedelmesen érkezik meg az étel, illetve az étel minőségét, valamint a kompenzációt is kifogásolták, és az árakkal is gond volt sokak szerint.

Az elrendelt vizsgálat során más hiányosságokra is fény derült, ezért 50 millió forint bírsággal sújtották az ételfutárcéget.

Korábban is kapott büntetést a futárcég
Fotó: Németh Kata / Index

Az utóbbi időben nem ez az első eset, hogy a Foodora büntetést kapott. A Gazdasági Versenyhivatal nemrég 35 millió forintos bírságot szabott ki, mert a cég megtévesztette a fogyasztókat. Például egy 2023 őszi akciójában 2000 forint kedvezményt és ingyenes szállítást ígért, ám azt nem közölte, hogy ez csak a 6000 forint feletti rendelésekre vonatkozott. Ezzel a büntetéssel a Foodora nem értett egyet, közölték: „a hatóság megállapította, hogy egyes hirdetésekben az ajánlat részleteit nem megfelelő betűmérettel tüntettük fel, azt azonban cáfoljuk, hogy szándékosan elhallgattuk az ajánlat részleteit”.

 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.