Autizmusa miatt elmegyógyintézetbe zárták, 45 év után jutott ki onnan egy nő

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Gyerekkorától fogva jogtalanul tartottak bezárva egy autista nőt, évtizedeken keresztül senki sem kérdőjelezte meg a döntést.

Egy tanulási nehézségekkel küzdő autista nőt 45 éven keresztül tartottak bezárva egy angliai elmegyógyintézetben, ráadásul ebből 25 évet egyedül, teljes elkülönítésben töltött – tudta meg a BBC

A vélhetően Sierra Leonéból származó nőt – akire személyazonossága védelmében Kassiba néven hivatkoznak – 7 éves korában került pszichiátriai intézetbe. Nem beszél, és nincs családja, amely kiállhatott volna érte.

Azt feltételezik, hogy a jelenleg az ötvenes éveiben járó nő ötéves kora előtt emberkereskedők áldozataként kerülhetett Angliába. Egy ideig gyermekotthonban élt, majd intézetbe zárták.

Jogtalanul zárták elmegyógyintézetbe az autista nőt
Fotó: sdominick / Getty Images Hungary

A feljegyzések alapján egyetlen olyan incidens történt vele, ami miatt erőszakosnak bélyegezték, és hosszú távra elkülönítették. Évtizedekkel ezelőtt, Kassiba 19 éves korában megszólalt a tűzjelző, és a zárt kórtermet kiürítették. A lány kétségbeesett, és amikor a zűrzavarban egy másik beteg közeledett felé, megkarmolta, ami miatt megsérült a másik ember szeme. 

„Azóta is úgy beszéltek az esetről, hogy »ő egy szemkivájó, és mennyi kárt okozott a másik személynek«” – mondta Patsie Staite klinikai szakpszichológus. Pályája kezdetén, 2013-ban amikor először találkozott Kassibával, nem tudta elhinni, hogy egy középkorú, tanulásban akadályozott nő, aki évtizedek óta egészségügyi intézményben él, ennyire veszélyes lehet. Felülvizsgálta a nő fogva tartását, de kilenc évbe telt, mire sikerült kiszabadítania. 

Több ezer autista sortársa lehet még bezárva

Angliában még mindig több mint 2000 autista és tanulásban akadályozott embert tartanak fogva pszichiátriai intézményekben, köztük 200 gyereket. A kormány ígéretet tett arra, hogy jó részüket közösségi ellátásba helyezik át, de ez egyelőre nem történt meg.

Kassiba a kivétel, neki sikerült; most egy támogató közösségben él, ahol segítők foglalkoznak vele. Gondozója szerint szereti a divatot, büszke az otthonára, és élvezi a társas kapcsolatokat. 

Az autizmus nem betegség vagy fogyatékosság, de olyan állapot, amely nem múlik el: elkíséri a gyerekeket a közoktatásban töltött éveikben is, rengeteg nehézséggel és leküzdeni való akadállyal tarkítva a mindennapokat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.