Újabb súlyos következményét fedezték fel a Covidnak: rengeteg korábbi beteget érinthet

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy kutatás új következményeket talált a Coviddal megfertőzött betegeknél, megnövekedhetnek náluk a súlyos betegségek és a halálozás kockázata.

Egy új tanulmány kimutatta, hogy a Covid-19 miatti kórházi kezelésen átesett túlélők akár két és fél évig is fokozott kockázatnak vannak kitéve a halálozás vagy a szervi rendellenességek kialakulása szempontjából − írja az EurekAlert.

Súlyos következményei lehetnek a Covidnak

A kutatásban közel 64 ezer francia lakost vizsgáltak meg, arra jutottak, hogy a kórházi kezelést igénylő covidos betegek még hónapokkal, sőt évekkel később is nagyobb kockázatnak vannak kitéve súlyos egészségügyi szövődmények szempontjából.

Új következményét fedezték fel a Covidnak, a betegség után hónapokig megmarad
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

A kutatók 30 hónapon keresztül figyelték a résztvevők halálozását és kórházi felvételeit – mind bármilyen okból, mind pedig specifikus szervi betegségek miatt. Az eredmények azt mutatták, hogy a koronavírus miatt kórházba került betegek jelentősen nagyobb hosszú távú egészségügyi kockázatoknak voltak kitéve az általános népességhez képest, illetve magasabb halálozási arányt mutattak.  Nagyobb eséllyel kerültek ismét kórházba bármilyen okból, különösen neurológiai, pszichiátriai, szív- és érrendszeri, valamint légzőszervi problémák miatt. 

Bár a túlzott kockázatok hat hónap után csökkentek, a neurológiai és légzőszervi rendellenességek, a krónikus veseelégtelenség és a cukorbetegség esetében a megnövekedett kockázat akár 30 hónapig is fennmaradt a koronavírus megbetegedés után. 

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.