Videón, ahogy bekapja, majd kiköpi a bálna a rémült kajakost

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Futótűzként terjed az interneten az a videó, amely rögzíti, hogy a chilei Patagóniában lenyelt, majd kiköpött egy kajakost egy púpos bálna. Az eset azért is érdekes, mert Chile vizein rendkívül ritkák az ember elleni bálnatámadások.

A főként halakkal és rákokkal táplálkozó emlős, amely akár 17 méter hosszúra is megnő, szinte sértetlenül engedte el fiatal áldozatát.

Videóra rögzítették a bálnatámadást

Adrián Simancas épp édesapjával kajakozott a Magellán-szorosban, amikor egy púpos bálna bukkant fel a vízből, és egy szempillantás alatt bekebelezte a 23 éves férfit és sárga kajakját. Szinte megijedni sem volt ideje Adriánnak, néhány másodpercen belül a bálna elengedte anélkül, hogy bántotta volna. A fiatalember saját bevallása szerint nagyon megijedt.

A történteket a tőle mindössze néhány méterre lévő édesapja videón rögzítette, miközben nyugalomra biztatta fiát.

Idézőjel ikon

„Amikor elnyelt a bálna, azt hittem, meghaltam”

– számolt be érzéseiről és élményeiről Adrián, aki a leginkább felszínre emelkedése után rémült meg igazán, mert attól tartott, hogy a hatalmas állat a közelében lévő édesapját is célba veszi.

Végül a venezuelai kajakosnak csupán néhány másodpercig kellett a fagyos vízben tartózkodnia, utána gyorsan elérte apja kajakját, és mindketten sértetlenül jutottak a partra.

A szakértő szerint a bálna valószínűleg véletlenül kapta be a kajakost, feltehetően épp egy halrajjal találkozott, és a kajakost akaratlanul is bekapta a kishalakkal együtt. 

A szagukat érezve keveseknek jut eszébe a természet csodáiként tekinteni a világ legbüdösebb növényeire, pedig éppen orrfacsaró tulajdonságuk miatt érdemelnék meg a káprázatos jelzőt. Megmutatjuk, melyik az az öt virág, amit semmiképp nem érdemes megszagolni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.