A volt katona azt állítja, elrabolták az ufók: egészen ijesztő külsejük volt az alezredes szerint

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az ufóészlelések kedvelői számára valódi ínyencség, amit és ahogyan leírt az amerikai katona leírt: horrorfilmbe illő sztorival állt elő, de valami mégsem stimmel.

Egy interjúban meglehetősen részletesen fejtette ki a különös találkozás körülményeit: beszámolója szerint lefagyott a rémülettől, amikor ágya mellé állt a földönkívüli. 

Ufóval találkozott egy katona

John Blitch alezredes elmondása szerint a lény körülbelül 2 méter magas volt és leginkább imádkozó sáskára hasonlított. Innentől átadjuk neki a szót: az X-aktákba illik az, amilyen szerinte a találkozás volt. 

A lény állítólag közölte vele, hogy a teste „csupán egy gépezet, amelyet a lelke erre az életre elfoglal”. A katona szerint az ufó közvetlenül a fejébe vetített képek útján kommunikált, de nem bántani akarta, hanem segíteni rajta.  

Ufó tett látogatást egy volt katonátónál
Fotó: David Wall / Getty Images Hungary

Blitch „rémülten, dermedten, bénultan feküdt az ágyon”, miközben a lény fölé tornyosult. Leírása innentől kissé ellentmondásossá válik, mert arról számolt be, hogy az ufó, aki nem akarta bántani, csápjaival ejtett sebeket az arcán. 

Idézőjel ikon

„Közben végig azt közvetítette felém: »Látod, nem tudjuk megszerezni a lelked. Ha akarnánk, hatalmas kárt tehetnénk a testedben. De nem akarunk. Segíteni próbálunk. Ne ficánkolj, és vége lesz«.”

Hogy a sztori még kuszább legyen, az egykori katonatiszt hozzátette, hogy valójában nem lettek komolyabb sérülések az arcán a találkozás után, mert azt csak elméjébe vetítette a lény. Úgy tűnik, ezzel a beszámolóval sem kerültünk közelebb ahhoz, hogy bizonyítékunk legyen a földönkívüliek létezésére...

A földönkívüliek az 1900-as években váltak igazán felkapott témává. Az alábbi cikkünkben arról írunk, hogyan indult az őrület.

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.