65 ezres büntetés járhat érte, ha így autózol

Olvasási idő kb. 2 perc

A KRESZ szabályai szerint a ködlámpát csak akkor szabad használni, ha a látási viszonyok szükségessé teszik. Erről sok autós nem tud, pedig a felelőtlen lámpahasználat miatt a rendőr 65 ezer forintos büntetést is kiszabhat.

Sok autós szokta felkapcsolni a ködlámpát akkor is, ha ezt a látási viszonyok nem indokolják. Van, aki az összes lámpát égeti, és olyan is akad, aki a helyzetjelző helyett használja a ködlámpát. Noha valóban szép látvány lehet egy ilyen autó, a tetszetős kinézet több tízezer forintba is kerülhet – derül ki az ATV cikkéből

„Ahogy egy pici kis köd telepszik a városra, mindenki kapcsolja, amilye van” – mondta Horváth László gépjárművezető szakoktató. És valóban, sok autós használja feleslegesen a ködlámpát – nem tudván, hogy a hatályos szabályok szerint ezt 65 ezer forintos bírsággal is büntetheti a rendőrség.

A KRESZ alapján büntetés jár annak az autósnak, aki indokolatlanul használja a ködlámpát
Fotó: Montypeter / Getty Images Hungary

Szakértő mondja meg, mikor kaphat büntetést az autós

„Az indokoltság akkor áll fenn, ha valóban annyira romlanak a látási viszonyok, hogy a járművezető részére szükséges az, hogy jobban lásson, és hogy a járműveket a mögöttünk lévők jobban érzékelhessék” – mondta Suba István alezredes. Nagy László közlekedési szakjogász megerősítette: a ködlámpa indokolatlan használatát tiltja a KRESZ. Hozzátette: a ködlámpát csak ködben és sűrű hóesésben szabad használni, amikor az időjárási viszonyok nagyon lassú haladást tesznek lehetővé. Noha a szabályozás nem tiltja lakott területen belül a ködlámpa használatát, 

Idézőjel ikon

szakértők egyetértenek benne, hogy ez csak egészen kivételes esetekben javasolt, hiszen könnyen elvakíthatja a többi autóst.

Érdemes ismerni a ködlámpa jelzését, nehogy véletlenül égve maradjon a városba érve. Ha gondot okoz kiigazodnod az autó műszerfalán megjelenő jelzések között, a Dívány cikkéből megismerheted az összes jelentését, és azt is megtudhatod, hogy melyik jelez műszaki problémát, melyik figyelmeztetést, és melyik közöl információt.

 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.

Életem

Legális kiskapu: így szerezhetsz extra nyugdíjat

Nem egyedi probléma, hogy valakinek hosszabb-rövidebb időre megszakad a biztosítási jogviszonya. Ez azonban súlyos következményekkel járhat a későbbi időskori ellátásra nézve. Kevesen tudják, de létezik egy teljesen törvényes és szabályozott módszer a probléma áthidalására: a társadalombiztosítási megállapodás.

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.