Ezt teheted, ha félbehagyja a szaki a munkát, amit már kifizettél
Manapság szinte lehetetlen szakembert találni, és időnként még ha találunk, akkor is akadhatnak egyéb gondok. Például nem végezte el a munkáját, vagy nem olyan minőségben végezte azt el, ahogy elvárnánk. Új videósorozatunkban dr. Gera Andrea ügyvéd, családjogi szakjogásszal beszélgetünk arról, hogy milyen jogi lehetőségeink vannak hasonló esetekben. Az ügyvédnő kiemeli, hogy jogi szempontból az a helyzet a legegyszerűbb, amikor írásbeli szerződést kötünk egy vállalkozóval, melyben pontosan meghatározzuk az elvégezni kívánt munkát, a határidőket, a vállalkozási díjat és a garanciális szabályokat. Ha van szerződésünk, és a valóságban nem a szerződés szerint alakulnak a dolgok, akkor felelősségre tudjuk vonni.

Az alapvető problémát az szokta jelenteni, hogy csak szóban megállapodunk. Azonban ilyen esetben a megrendelőnek kell bizonyítania később, hogy a vállalkozó nem végezte el a megbeszélt munkát, vagy hibásan tette azt meg.
Szóbeli szerződés esetén nagyon nehéz bizonyítani, hogy pontosan milyen munkát vállalt el a vállalkozó, milyen vállalkozói díj fejében és milyen határidővel. Szükség lehet annak a bizonyítására is, hogy a vállalkozó milyen minőségben, milyen anyagok felhasználásával, milyen anyagköltség-munkadíj díjmegoszlás mellett volt köteles teljesíteni a szerződést. Ezek írásbeli szerződés hiányában szintén nehezen bizonyíthatók.
Azonban van azért néhány lépés, amit ilyen esetekben tehetünk, fordulhatunk a fogyasztóvédelemhez vagy a békéltető testülethez. Indítható peren kívüli és peres eljárás is, a részletekért nézd meg a videónkat.
Ha érdekel még további jogi téma, olvasd az alábbi cikkünket a rokontartás feltételeiről.
A feltöltődés, a regeneráció ideje a nyaralás. Sok szülő azonban úgy érzi, ilyenkor nem tud kiszakadni a napi rutinból, csak a környezet változik, ez pedig komoly gond. Regeneráció nélkül ugyanis a napi feladatainkat és a gyermekünk igényeit is sokkal kevésbé tudjuk ellátni, kielégíteni. A pszichológus azt mondja, adott esetben érdemes néhány napot a szülőknek kettesben, vagy akár egyedül is eltölteni.
Június 25-én startolt az a nemzetközi vasúti járat, amely több mint ezer kilométeren keresztül köti össze Kelet- és Nyugat-Európa nagyobb városait.
Robbanóeszköz került felszínre a Margit hídnál, péntek hajnalban a tűzszerészi művelet miatt lezárásokra kell számítani. Az alacsony vízállás miatt nem csak Budapesten bukkannak elő robbanótestek.
A hőkupolák nem most jelentek meg, de hatásuk a klímakatasztrófa miatt egyre szélsőségesebbé válik. Ez az időjárási jelenség nem azonos a kánikulával, de még a hőhullámmal sem, létrejötte más változóktól függ.
A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.
Miután nemrég egy magyar orvos mentette meg egy utas életét a Ryanair egyik járatán, utánajártunk, milyen gyakran alakul ki hasonló vészhelyzet a levegőben, és mi ilyenkor a protokoll.
Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?
A Gondosóra programot összehangolhatják a már működő jelzőrendszeres házi segítségnyújtással. Az eszköz a jövőben akár egészségügyi adatokat is továbbíthatna a háziorvosnak, emellett más fejlesztési lehetőségeket is vizsgál a Szociális és Családügyi Minisztérium.
Egész Európa a gázárakra figyel, miután a közel-keleti konfliktus hatására az energiahordozó ára megawattóránként 63 euróra emelkedett.
Visszahívta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a Bert C'Mon Bert camembert jellegű készítményt érzékszervi eltérés miatt.
Az aszály miatt hamarosan hiánycikk lehet Magyarországon a sárgarépa, és az ára is jelentősen emelkedhet a boltokban.
A Bicsérdi horgásztóba már két éve nem érkezett víz, ugyanis a közeli vízfolyás több mint 10 kilométeres szakasza 2022-ben kiszáradt. Egy friss drónfelvételen látható, hogy a tó medrében mostanra szinte semmi víz nem maradt.
Összesen 1403 autós lépte át a sebességhatárt Bács-Kiskun vármegyében, a szabálytalankodók legkevesebb 50 ezer forintos bírságot kapnak.
Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.
Több változtatási elképzelést is tárgyalt az OGYM a szakmai szervezetekkel folytatott egyeztetéseken. Ezek között van a Pályaorientációs mérés választhatóvá tétele, de az is, hogy az egyre erősebb kánikulákra való tekintettel lerövidítsék a most legkevesebb 180 napos iskolaévet.
A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.
Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.
A hajóknak évezredek óta fontos szerepük van a történelem alakulásában, lássuk, mennyire ismered a leghíresebbeket.
Hőkupola formálódik Délnyugat-Európa fölött, és az enyhébb időt hozó hidegfront után rövidesen hazánkban is visszatérhet a hőség.
A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.
A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.
Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.
Létezik egy rendkívül ritka betegség, amelynek hatására az ember fokozatosan elveszíti az alvás képességét. A halálos családi álmatlanság, vagyis a Fatal Familial Insomnia (FFI) az orvostudomány egyik legkülönösebb és legfélelmetesebb idegrendszeri betegsége.
A repülőn felszolgált ételek gyakran pocsék ízűnek tűnnek, de erről valójában nem a tartósítószerek tehetnek. A háttérben az áll, hogy a magasban megváltozik az ízérzékelésünk.