Eltűnhet a magyarok kedvenc őszi gyümölcse a boltokból

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokak kedvenc őszi gyümölcse a körte, azonban komoly veszély fenyegeti a magyar termesztést. Az itthoni termelők nehezen versenyeznek az olcsóbb külföldi terméssel.

Az utóbbi években a körte termőterülete és termésmennyisége is folyamatosan csökkent, ez évben is terméscsökkenés várható Magyarországon részben az időjárás miattírja az Economx. Emellett óriási problémát okoz az ültetvények öregedése és kondíciójuk folyamatos romlása, így a terméspotenciál csökkenése.

Egyre kevesebb a termés kedvenc őszi gyümölcsünkből

Idén a tavaszi fagykárokat a körteültetvények döntő része szinte sértetlenül úszta meg, de a forróság és az aszály már nem kímélte a termést, és még a körtelevélbolha is egyre inkább terjed, nehéz ellene a védekezés.

Kevés magyar körte kerül ősszel a boltokba, rossz az idei gyümölcstermés
Fotó: Maryna Terletska / Getty Images Hungary

Rengeteget kellett öntözni, hogy valamennyire elfogadható legyen a termés, a betakarítás pedig három héttel korábban történt a forróság miatt. A korai szüret alatt a szedőknek 36-38°C-os hőségben kellett dolgozniuk, illetve a hűtőházakat sem nagy mennyiségű forró (40°C feletti) gyümölcs hirtelen betárolására tervezték.

Évek óta hatalmas gondot okoz a körtelevélbolha, ami ellen egyre nehezebb védekezni a folyamatos növényvédőszer-kivonások miatt. Hatalmas a munkaerőhiány, de a termelők köre is szűkül.

Hazánk körteexportja ingadozó, 100 és 850 tonna közötti, az import pedig 6-8 ezer tonna. A magyar gyümölcs az áruházláncokban a belga, a holland, az olasz és a lengyel körtével versenyez. A klimatikus tényezők miatt a versenytársak dupla vagy tripla fajlagos termést tudnak produkálni.

Itthon súlyos probléma az ültetvények korszerűtlensége, illetve a szaktudás hiánya. A termesztés jelentős része a hagyományos fajtákra (Vilmos, Bosc Kobak, Packham’s Triumph, Conference) épül, pedig a külföldön termelt új fajok magas hozamúak és alacsonyabb költséggel termelhetők, így alacsonyabb áron is kínálhatók. A magas árak miatt szinte luxuscikké vált a körte, így csak heti néhány darabot vásárolnak a fogyasztók.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.