Heti kétszer négy óra munkával így juthatsz százezer forinthoz minden hónapban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A dolog nem lehetetlen, de van egy előfeltétele: diákként dolgozni. A diákmunkák piacán a legjobban fizetőek az IT-gyakornoki pozíciók, ahol akár bruttó 3200 forintos órabért is el lkehet érni. Az adminisztratív, hosztesz és fizikai munkák is népszerűek, a kereseti lehetőségek 2000–2600 forint között mozognak óránként.

Az utóbbi években folyamatosan növekszik a kereslet a diákmunkák iránt. Ez nem csoda, hiszen  a legjobban fizető területeken a gyakornokok több mint 3 ezer forintos órabérre számíthatnak, és ha 25 év alattiak, akkor esetükben ez nettó összeget jelent. Ezzel kalkulálva havi 100 ezer forintot meghaladó pénzt tehetnek zsebre a diákok mindössze heti 8 óra munkával – számolta ki a Pénzcentrum.

Heti 8 óra munka 102 ezer forintot hozhat

Bár a tanév kezdetével a diákmunkák nyári szezonja véget ért, ennek ellenére sok fiatal vállal heti néhány óra munkát, hogy finanszírozni tudja tanulmányait. Ezt jelzi, hogy az órarendek kialakulása után valóságos jelentkezésdömping indul. 

Ma már diákmunkával is jó órabérek érhetők el
Fotó: Carmen MartÃnez Torrón / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

A diákok ilyenkor jobban érzékelik a diákélettel járó költségeket: az egyetemi évek finanszírozása – köztük az utazási (bérlet, ingázás), a megélhetési, valamint a lakhatási (albérlet vagy kollégium) költségek fedezése – alapvető motiváció számukra

– mutatott rá Göbl Róbert, a Mind-Diák szövetkezet vezetője.

A bérezés terén a legnagyobb különbséget az jelenti, hogy az adott munka igényel-e valamilyen előzetes szaktudást vagy sem.  A legjobban fizető terület egyértelműen az IT-szektor, ahol a gyakornokok akár bruttó 3200 forintos órabérre is számíthatnak, amit a 25 év alattiak szja-mentességének köszönhetően teljes összegben kézhez is kapnak. Így ha egy diák heti 2 napon tud vállalni 4-4 órát, azzal egy hónapban 102 400 forintot megkereshet. 

De a közoktatásban tanuló fiatalok könnyebb munkákkal is szerezhetnek némi kiegészítést. Egy nagyjából 5 órás rendezvényen vállalható hoszteszkedésért 12 500 forintot kaphatnak, és ha egy hónapban 2-3 ilyen is van, az akár már 37 500 forint tiszta jövedelmet jelent. Erre az összegre pedig még jöhet pótlék is, ha a rendezvény estig tart. 

A hajnali vagy éjszakai beosztású logisztikai munkák is magas diákfizetéssel kecsegtetnek: ezekért átlagosan bruttó 2200- 2600 forint közötti órabért fizetnek, akárcsak az idegen nyelvet napi szinten használóknak például a különböző kommunikációs, ügyfélszolgálati vagy irodai munkák esetén.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.