Kiderült, mi áll a sokunk számára legidegesítőbb emberi tulajdonság hátterében

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Vannak azok az emberek, akik sehová sem érnek oda időben, akikre mindig várni kell, amikor elindultok valahová, akiknek egy órával korábbi időpontot mondasz a találkozóra, mert tudod, hogy még így is te fogsz hamarabb odaérni. Az ilyen tulajdonsággal rendelkező ismerősök elképesztően idegesítőek tudnak lenni, de úgy tűnik, most kiderült, mi az oka ennek a jelenségnek.

A késést általában negatív tulajdonságként tartják számon. Ez olyasmi, amit a munkahelyeken nem néznek jó szemmel, a pontos barátokat általában bosszantja, súrlódásokat okozhat a kapcsolatokban, idegesíti a többi nézőt a moziban, színházban. Gyakran mondják a mindig későkre, hogy nincs jó modoruk, nem figyelnek a többiekre, csak magukra, pedig ez nem mindig így van.

A kutatások szerint bizonyos személyiségtípusok hajlamosak kevésbé pontosak lenni, mint mások.

 

Akik azért késnek, mert túlvállalják magukat

Vannak a született optimisták, akik őszintén hisznek abban, hogy mindent el tudnak intézni a rohanó időbeosztásukban. Ők hajlamosak arra, hogy minden napra túl sok elfoglaltságot tervezzenek, ez pedig azt jelenti, hogy

Idézőjel ikon

mindig el fognak késni valamiről.

Bizonyos esetekben azonban ezek az emberek nem azért zsúfolnak össze egy napra sok mindent, mert úgy érzik, mindenre lesz idejük, és szívesen mennek egyik programról a másikra, hanem nem tudnak nemet mondani, mert attól félnek, hogy megbántanak valakit, vagy lemaradnak egy fontos lehetőségről. Ebben az esetben a napra vonatkozó irreális terveik inkább az aggodalmaikat tükrözik, mint az izgatottságukat.

A késés egy idegesítő emberi tulajdonság, de rengeteg oka lehet
Fotó: Peter Cade / Getty Images Hungary

Amikor a késés már természetes

Vannak olyan későn érkezők, akik beépítették a késést a személyes márkájukba, és már nem érzik szükségét annak, hogy egyáltalán megpróbáljanak időben megérkezni, mivel senki sem várja el tőlük, hogy időben érkezzenek, legkevésbé ők maguk.

Aztán ott vannak a halogatók. Ez a csoport hajlamos valami mással foglalkozni − kiürítik a mosogatógépet, vagy elküldenek még egy e-mailt − pontosan akkor, amikor már indulniuk kellene a találkozójukra. Az is lehet, hogy valamilyen szintű szorongással küzdenek, ami megnehezíti számukra az egyik helyről a másikra megérkezést.  

Mi tesz minket ilyenné?

Vannak, akik a belső elvárásoknak (saját viselkedési kódexüknek) jobban megfelelnek, mint a külső elvárásoknak (amelyeket mások, a munka, a társadalom stb. támaszt velük szemben). Általában a külső elvárások vezérlik azt, hogy egy bizonyos helyen legyünk egy bizonyos időre.

Azok az emberek, akik nagyobb hangsúlyt fektetnek a külső elvárásokra, általában pontosabbak.

Azok, akik inkább a belső elvárásaiknak felelnek meg, inkább a késő típusok, akik a saját igényeiket előbb teljesítik, mint másokét. Ez nem modortalanságból fakad, nem is tudatos gondolkodásmód. Gyakran mindent megtesznek azért, hogy időben érkezzenek, de nem sikerül.

A késés a gyermekkorig visszanyúlhat

A veleszületett hajlam mellett tanult viselkedés is állhat a háttérben, és az, hogy hogyan neveltek valakit. Két irányba is történhet, vagyis úgy, hogy a szülőket utánozza az illető, vagy úgy, hogy teljesen az ellenkezőjét teszi. A pontos emberek szülei gyakran dolgoznak, elfoglaltak, így az, hogy a gyermek időben elkészül, a szeretet és tisztelet jele. Ennek az ellenkezője is igaz lehet; az a szégyenérzet, hogy egy szülő mindig későn viszi a gyereket az iskolába, vagy sose megy érte időben.

Az állandó késés a személyiségünkből is fakadhat, de tanult viselkedés eredményes is lehet
Fotó: Reza Estakhrian / Getty Images Hungary

A rossz mentális egészség jele is lehet

Az ismétlődő késés összefüggésbe hozható azzal is, hogy az egyén hogyan érzi magát mentálisan. Ha az egyén stresszes vagy túlterhelt, úgy érezheti, hogy az előtte álló feladat hatalmas, amit nem tud teljesíteni. Ez elkerüléshez vezethet, ami még több stresszt okozhat. Ilyenkor nehezen tud egy adott feladatra koncentrálni, ez pedig azt eredményezheti, hogy késik. A mentális egészség egyértelműen kihat a mindennapi viselkedésünkre. Ilyenkor az olyan eddig természetes feladatok is lehetetlennek tűnnek, mint a korai kelés, vagy hogy elérjék a buszt.

Valamint nem mindannyiunk agya működik ugyanúgy. Például az autisták vagy ADHD-ban szenvedők különösen nehezen tartják be az időbeosztást.

A repülőgépjáratok késése vagy törlése rengeteg utast érint minden évben az egész világon. Sokan azonban nem tudják, hogy mit tehetnek ebben az esetben, az alábbi cikkünkben összefoglaljuk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.