Hamis bankjegyek lepték el az országot

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Hamis pénzeket gyártó férfit buktatott le a rendőrség. A bankjegyekkel korábban már több helyen is fizettek.

A hamis pénzt gyártó miskolci férfi árulta is a bankjegyeket. Egy kötegért 70 ezer forintot kért. 

Egy miskolci férfi kísérelt meg pénzt hamisítani, majd családja bevonásával Sárospatakon próbálta meg elkölteni a hamis húszezreseket. A rendőrség már több, megtévesztésre alkalmas papírpénzt is lefoglalt.

Hamis pénzt nyomtatott egy borsodi férfi
Fotó: Andrzej Rostek / Getty Images Hungary

Hamis pénzt nyomtatott

Mint kiderült, a férfi több hamis húszezrest el is adott, 15 darabért 70 ezer valódi forintot kért. Egy lángososnál és egy benzinkúton sikeresen fizetett is velük, amikor egy futár észrevette, hogy a bankjegy nem valódi. Ő értesítette a rendőröket, akik összesen öt embert fogtak el az ügy kapcsán. Két férfit a Híradó tájékoztatása szerint le is tartóztattak.

A pénzhamisítás bűncselekmény

A büntető törvénykönyv szerint aki „pénzt forgalomba hozatal céljából utánoz vagy meghamisít, hamis vagy meghamisított pénzt forgalomba hozatal céljából megszerez, az ország területére behoz, onnan kivisz, azon átszállít, hamis vagy meghamisított pénzt forgalomba hoz, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

A most lefülelt férfi fénymásolóval készítette a hamis pénzeket, s tervezte, hogy a forintok mellett amerikai dollárt is nyomtat majd, azonban nem kerülhetett erre sor, mivel hamarabb lebukott.

A hamis pénzek a rendőrség szerint jó minőségűek voltak, ugyan a fémcsíkok hiányoztak belőlük, így is megtévesztően lehetnek.

 

A Nemzeti Védelmi Szolgálat pénzhamisítás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást – írja a police.hu.  A hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy aki hamisnak tűnő pénzt fogad el, értesítse a rendőrséget. A borsodi férfi által gyártott hamis bankókból ugyanis maradtak még a forgalomban. 

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.