Ijesztő különbségek a magyar bérekben: minimálbérnyi szakadék a főváros és vidék közt

Olvasási idő kb. 2 perc

Míg egy budapesti átlagosan több mint 450 ezer forintot visz haza havonta, vannak olyan megyék, amelyekben még a 300 ezret sem érik el a bérek: hatalmas különbségekre világítanak rá a friss adatok.

A KSH legfrissebb, a 2023-as évre vonatkozó adatai arra mutatnak rá, hogy hatalmas különbségek vannak a magyar bérekben. A legszegényebb vármegyében, Szabolcs-Szatmár-Beregben csak 271 320 forint a teljes munkaidőben alkalmazott dolgozók átlagkeresete, miközben Budapesten ugyanez az érték majdnem 200 ezer forinttal magasabb: 467 286 forint.

Eközben pozitív tendenciák is megfigyelhetők az Economx cikke szerint: most először történt meg az ugyanis, hogy a fővároson kívül van még két olyan vármegyéje is az országnak, amelyben az országos átlagkeresetet elérő összeget vihetnek haza a dolgozók. Ez a két szerencsés vármegye Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom. A fővárosban egyébként már hosszú ideje az átlagot meghaladó módon nőnek a keresetek.

A bérkülönbség egyes vármegyék és a főváros közt meghaladja a minimálbér nettóját
Fotó: Gabor Meszesan / Getty Images Hungary

A bérkülönbségek jelentősek

Az országos átlagkereset a tavalyi évben 379 836 forint volt, ugyanakkor Békésben, Nógrádban és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében még a 300 ezret sem érte el.

Ugyan az infláció mértékét nem érte el egy vármegyében sem az emelkedés, azért mindenhol nőttek a keresetek.

A növekedés mértéke a főváros mellett Nógrád, Tolna és Zala vármegyében volt a legkisebb (12,9, illetve 13,2–13,4 százalék), Győr-Moson-Sopron vármegyében pedig a legnagyobb (18,7 százalék).

Amint arról korábban a Dívány is írt, szakértők szerint körülbelül nettó 340 ezer forint jövedelemre van szükség ahhoz, hogy ne csak a legszükségesebbre jusson. A lakosság is hasonló összeget említett egy, a közelmúltban végzett felmérésen. A szűkös megélhetéshez eszerint személyenként (tehát nem háztartásonként) nagyjából nettó havi 250 ezer forintra, a gondtalan élethez viszont már nettó 600 ezer forintra van szükségünk a lakossági méréseken alapuló vizsgálatok szerint. Az Egyensúly Intézet egyéni válaszadásra épülő kutatása szerint az átlagos szintű megélhetéshez (itt már megtakarításra is van lehetőség) 350 ezer forintra van szüksége minden magyarnak. Ahogyan az a tavalyi évre vonatkozó KSH-adatokból kitűnik, egyes megyékben ez nem adatik meg az átlagosan vagy az alatt keresőknek.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.