Károly királynak van egy másik betegsége, amiről még nem tudunk semmit

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megrengette a világot a hétfői bejelentés, miszerint Károly királynál, a brit uralkodónál rákos megbetegedést diagnosztizáltak. Eddig azt hittük, makkegészséges, de más, titkolt baja is lehet?

Látványos tünetekkel jár Károly király egyik betegsége, mely évről évre felbukkan a sajtóban. Utánajártunk, vajon köze lehet-e bármely korábbi problémájához.

Az alig fél évvel ezelőtt megkoronázott 75 éves uralkodó jó egészségnek örvendett az évek során, éppen ezért volt megdöbbentő a hétfői bejelentés. Károly számára megkezdték a rendszeres kezelések ütemezését, ő pedig elhalasztotta a nyilvános feladatait – közölték a palota tisztviselői.

Károly rákos megbetegedése megrengette a világot
Fotó: WPA Pool / Getty Images Hungary

Nem csak a prosztatájával van a gond

A sajtóhírek azóta egyre-másra találgatják, vajon mit is jelent a király esetében a daganatos megbetegedés, ugyanis azt nem közölték hivatalos formában, milyen típusú rákban szenved az uralkodó. A tájékoztatás szerint nincs köze a pár héttel ezelőtti prosztataproblémájához, mellyel év elején kezelték. Alig egy hete térhetett haza kórházi tartózkodásából az uralkodó, miután prosztatamegnagyobbodással kezelték.

Idézőjel ikon

A prosztatamegnagyobbodás az 50 év feletti férfiak körében meglehetősen gyakori betegség, melynek valóban nincs köze a prosztatadaganathoz. Ez a kórkép a vizeletürítésre van befolyással, nem jelent komoly veszélyt az egészségre.

Mivel egy uralkodó élete és egészségügyi állapota is nagyrészt a nyilvánosság előtt zajlik, már a prosztatabajok kommunikálásakor hangsúlyt kapott a hír nyilvánosságra hozatalának edukatív szerepe: azért is beszélt róla nyíltan korábban a palota, hogy az idősebb férfiak számára példát mutasson, miként is érdemes a problémával foglalkozni. 

A brit uralkodó azért olyan nyílt egészségügyi állapotával kapcsolatban, hogy példát mutasson
Fotó: Dan Kitwood / Getty Images Hungary

Kétszer is elkapta a Covidot

Károly két alkalommal fertőződött meg a Covid–19-cel, de a palota kommunikációs szolgálata szerint ez mindkét esetben enyhe lefolyású volt. Először még 2020 márciusában, az Egyesült Királyságban a világjárvány első napjaiban betegedett meg, skóciai otthonában diagnosztizálták nála az akkor újnak számító betegséget. Önkéntes karanténját is skót birtokán töltötte. Bár egy időre elvesztette íz- és szagérzékét, a bezártság és az izoláció sokkal jobban megviselte – nyilatkozta akkoriban. 

2022 februárjában kapta el másodszor is a koronavírust, ekkorra már három oltáson túl volt.

Több műtétje is volt

Lelkes sportember a brit uralkodó, leginkább a lovaspólót kedveli. A meccsek és az edzések során számos balesetet szenvedett korábban már, 1980-ban levetette a hátáról a lova, aztán meg is rúgta, hat öltéssel varrták össze sebesülését.

Mintegy tíz évvel később, az 1990-es években több műtétet is el kellett végezni rajta – szintén egy korábbi pólóbaleset miatt. Eltört a jobb karja, és a bal térde is sérült, évekbe telt, mire mindkettőt helyrehozták.

Legendás pólójátékos, sebesülései nagy részét is ennek köszönheti
Fotó: Reg Burkett / Getty Images Hungary

Legkomolyabb balesetét fiaival, Vilmos és Harry herceggel közös pólómeccsükön szerezte, szintén bukott a lóról, akár húsz évvel korábban, de a 2001-es baleset során az eszméletét is elvesztette, mentő vitte kórházba. 

1998-ban egy bordája, három évre rá a válla tört el, amikor vadászat közben leesett a lováról. 

Az ujjai foglalkoztatják most leginkább a médiát

Régóta folynak a találgatások Károly király kezeivel kapcsolatban. Maga a király kolbászujjakként hivatkozott korábban saját ujjaira, és tény, hogy némely fényképen látványosan meg vannak dagadva a kézfejei. Hogy mi ennek az oka, az egyelőre nem ismert, a hétfői bejelentést követően ismét megindultak a találgatások. Egyesek azt sugallják, hogy a folyadék felhalmozódása, illetve az ízületi gyulladás vagy más betegség állhat a háttérben.

A Károly koronázásáról szóló BBC-dokumentumfilmben a királyt látták, amint megnyugtatja fiát, Vilmos herceget, amikor az egyik szertartási köntös felcsatolásával küszködött. Viccesen azt mondta Williamnek, hogy ne aggódjon, mert „neked nincs olyan kolbászujjad, mint az enyém”.

Kisebb kórházi kezeléseken is átesett az elmúlt évek során az uralkodó, azonban egyik sem tartott olyan sokáig, mint a mostani, prosztatájával kapcsolatos kórházi tartózkodása. 

2008-ban egy nem rosszindulatú daganatot távolítottak el az orrnyergéből egy kisebb, rutinbeavatkozással. 2003-ban sérvműtéten esett át egy magánkórházban, és már másnap hazaengedték.

Harry herceg Tartalék című könyvében mesélte el, hogy állandó nyak- és hátfájással küzd, és azt is tudni lehet az uralkodóról, hogy porckorongsérve van, ami miatt utazni is csak speciális körülmények között tud, sőt, a Buckingham-palotában található trónján is különleges párnák vannak, amik segítenek mérsékelni a mozgásszervi panaszait. 

A hétfői bejelentést követően ismét szóba kerültek – az uralkodó szavaival élve – „kolbászujjak”. Az azonban éppen annyira nem tisztázott, ezeket megbetegedés vagy a genetika okozza-e, és ha előbbi, akkor mi lehet az oka.

Ha az ízületi gyulladás megelőzési lehetőségei érdekelnek, akkor érdemes ide kattintva tovább olvasnod. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.