Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A szibériai Hanti-Manysi Autonóm Körzetben közel másfél millió ember él. Távoli nyelvrokonaink ennél azonban jóval kevesebben vannak, még az 50 000-et sem éri el a számuk, és ők is egyre távolabb kerülnek őseik hagyományos életformájától – bár nem önszántukból.
A Szovjetunióban „kis nemzetek”-nek nevezték azt a 23 törzset, amelynek tagjai Szibériában élnek, köztük a magyarok legközelebbi nyelvrokonait: az obi-ugorokat, azaz a hantikat (osztjákokat) és a manysikat (vogulokat).
A hantik lakóhelye a tajga: az Ob és Irtisz folyók, a világ harmadik legnagyobb folyórendszerének partjai és mellékfolyói mentén, alacsony dombok és mocsarak által határolt területeken élnek, ahol télen akár mínusz 50 fokig is süllyedhet a hőmérséklet. Hagyományosan nem falvakban, hanem elszórtan, nagycsaládokból álló településeken laknak; vadászattal, halászattal és csapdázással foglalkoztak – és foglalkoznának ma is, ha az olajipar nem szólna közbe.
A szibériai nyelvrokonok sorsa
A magyarokkal ellentétben, akik a 9. században nyugatra vándoroltak, a hantik és a manysik ott maradtak a távoli Szibériában. A törzsek egy része a középkorban a Szibériai kánsághoz tartozott, klánjaik jó kapcsolatokat ápoltak az orosz birodalommal. A terület orosz meghódítása után a sámánizmusban hívő obi-ugorokat erőszakkal próbálták keresztény hitre téríteni. Ősi jelképeiket és szertartási kellékeiket elpusztították, tömegesen keresztelték meg őket, és aki ellenállt, kemény büntetésre számíthatott.
A helyzet a sztálini terror idején, ha lehet, még rosszabb lett: az orosz hatóságok elrabolták az őslakos gyerekeket, és bentlakásos iskolákba küldték őket, hogy „kineveljék” belőlük pogány gyökereiket – még azt is megtiltották, hogy anyanyelvükön szólaljanak meg.
A törzsfőnököket kuláknak bélyegezték, és kivégezték, és a sámánok is a rendszer ellenségeinek számítottak.
A túlkapások 1933-ban a kazimi lázadáshoz vezettek, amely azonban a Vörös Hadsereg kegyetlen megtorlásával végződött. Egészen a nyolcvanas-kilencvenes évekig börtönbüntetés terhe mellett tilos volt minden, ami az ősi kultúrával állt kapcsolatban: a medvevadászat, a medveünnep-szertartások vagy a szent területek felkeresése. Annak ellenére, hogy a szovjet időkben tűzzel-vassal üldözték az ősi vallást és a sámánszertartásokat, ezek a rituálék fennmaradtak a mai napig.
A 25-30 000 hanti jellemzően kétnyelvű, a manysik viszont – akik szintén az említett területen élnek, számuk körülbelül 12 000 – alig beszélik őseik nyelvét: különböző források 1000-2000 manysi anyanyelvű főt említenek.
A kőolajban és földgázban bővelkedő terület a 60-as évek óta vonzza Oroszország és a volt Szovjetunió területéről a bevándorlókat, miközben az őslakos családokat erőszakosan kitelepítették vagy elüldözték a környékről. A hagyományos, nagycsaládi közösségek tönkrementek, egyre kevesebben űzik őseik életformáját, és azon kevesek, akik még próbálkoznak, azzal szembesülnek, hogy az olajipar tönkreteszi a környezetüket.
Az olaj utáni kutatás teszi tönkre a környezetüket
Az őslakosok szent tavaiban, az Imlorban és a Numtóban egykor annyi hal volt, hogy akár puszta kézzel is lehetett halászni, ez már végleg a múlté. A kőolaj és földgáz utáni kutatás súlyosan károsította az ökoszisztémát: a mocsaras tájat és az erdőt nyaranta a fűrészek és a fúrógépek zaja veri fel, a csövekből és az ülepítőgödrökből pedig szivárog az olaj. A felszíni vizek a megengedett legnagyobb mennyiségű kőolaj-szénhidrogén 7-20-szorosát tartalmazzák, a kén- és nitrogénlerakódások a megengedett határértéknél kétszer-háromszor nagyobb mennyiségben jelentkeznek, a savas esők pedig gyakran még a kitermelés helyétől távolabb eső területeken is tönkreteszik a talajt.
A megmaradt erdőket és a mocsarakat bekötőutak, csővezetékek szabdalják, korlátozva a rénszarvasok és a prémes állatok mozgását. A tavakban már nem élnek meg a halak, a hanti hagyományos gazdaság pedig éppen a vadászattól, a halászattól és a csapdázástól függött.
Az olajtársaságok pénzzel és egyéb juttatásokkal (például motoros szánokkal) igyekeznek rávenni az őslakosokat, hogy járuljanak hozzá az úgynevezett fejlesztésekhez
– a politikai döntéshozók azonban nem az őslakosok, hanem az orosz hatóságok és az olajtársaság alkalmazottai közül kerülnek ki. A kevés számú tiltakozó hangja pedig nem hallatszik messzire.
A Hanti-Manysi Autonóm Körzetben csak 2023-ban két új olajmezőt helyeztek próbaüzembe. Az olaj- és gázmezők terjeszkedése sok őslakost kényszerít a számukra idegen nagyvárosokba – például a környéken a legnagyobbnak számító Szurgutba, ahol 2016-ban monumentális, 20 méteres, olajszökőkutat ábrázoló emlékművet avattak. Az akklimatizáció és asszimiláció azonban nem sokszor sikeres: a manysik például sokszor diszkrimináció áldozatai, nem találnak megfelelő állást, és tömeges méreteket ölt köztük az alkoholizmus és az öngyilkosságok száma: átlagosan mindössze 40-45 évig élnek.
Ha szívesen olvasnál még érdekességeket a volt Szovjetunió területéről, az alábbi cikkünket ajánljuk:
