Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az országhatárok elmosódásának és a globalizáció térnyerésének köszönhetően (is) egyre gyakoribb jelenség a vegyes házasság, melyben kétnyelvűként nőnek fel a gyermekek. A két nyelv azonos szintű, napi használatára képes egyének, vagyis a kódváltók számos előnyét élvezhetik helyzetüknek, de gyakran válhatnak faji megkülönböztetés és mikroagresszió áldozatává is.
A kódváltáshoz nem kell vegyes házasságból származó gyermeknek lenni: elég az is, ha egy országban kisebbségként élő népcsoporthoz tartozunk Sőt – különböző idegen nyelvekhez vagy kultúrákhoz sem kell tartoznunk ahhoz, hogy hasonló helyzetben találjuk magunkat. Lehet egy nyelven belüli két, különböző társadalmi osztályra jellemző nyelvhasználat is két külön kód.
Az ugyanakkor egységes, hogy ha valakinek feltűnik, hogy hozzá máshogy beszélnek, vele kódot váltanak, akkor mindenképpen megkülönböztetést él át, ami pedig nem feltétlenül pozitív, sőt!
A nyelv is lehet a kirekesztés eszköze
A kódváltás nem új keletű jelenség, és a terminust is több mint hét évtizede használta először Lucy Shepard Freeland, 1951-es könyvében, melyben a kaliforniai őslakosok nyelvéről írt.
Kódváltás alatt a nagyobb mértékű beilleszkedés érdekében történő nyelv-, dialektus- vagy akár stílusváltást értjük,
amit Londyn Miller, a témában jártas terapeuta így határoz meg: „kódváltás az, amikor egy személy a körülötte lévő emberektől függően váltogatja a nyelvét, általában azért, hogy beilleszkedjen”.
Kódváltó tehát az a kisebbséghez tartozó személy is, akinek például a többségi nyelv nem anyanyelve, de azon is képes megnyilvánulni, és társadalmi elvárásból arra a nyelvre vált. Azonban kódváltónak tekintjük azt is, aki ugyanazon a nyelven belül a nagyobb fokú elfogadás és megértés érdekében más dialektusra, nyelvezetre, szaknyelvre, vagy éppen zsargonra vált. Kódváltás az is, ha a beszélő olyan szakszókincsre vagy modorra tér át, amivel hallgatóságához közelebb kerül. Ezzel azonban megkülönböztethet, diszkriminálhat is akár.
Ilyen helyzetekben boldogulni nem könnyű
A jelenség áldozatává vált Árpi, aki Barcelonában, a kétnyelvű katalán fővárosban végzett egyetemi tanulmányaiból egy szemesztert, ahol az akkor érvényben lévő rendelkezések szerint a tanár saját hatáskörben dönthetett arról, hogy óráját (kasztíliai) spanyol vagy katalán nyelven tartja. A diákok ugyanakkor saját döntésük alapján, a tanár által használt nyelvtől függetlenül válaszolhattak vagy írhattak az általuk előnyben részesített nyelven.
Árpi így emlékszik vissza:
„Spanyolul én akkor már jól beszéltem, így csak reméltem, hogy minél több tanár tartja katalán helyett óráit ezen a nyelven.
Az egyik tantárgy első órájára beülve azt tapasztaltam, hogy rajtam kívül szinte minden hallgató latin-amerikai, de már évek óta Barcelonában élő, vagyis katalánul is beszélő, spanyol anyanyelvű volt.
A tanár a katalán használata mellett döntött. A pszichológiakurzus témája egyébként az empátia volt, amit a két nyelv hasonlóságának köszönhetően csak nagyjából tudtam követni. Már jó ideje tartott az óra, amikor az egyik argentin diáktársam feltette a kezét, és szót kért, majd azt mondta: »Tanárnő! Van itt közöttünk valaki, aki, ha jól sejtem, kevéssé érti a katalánt, és engem rossz érzéssel tölt el, hogy nem tudja teljes értékűen követni az órát, nem lenne kedves spanyolra váltani?« Az oktató meghallgatta a felvetést, majd idézte a megfelelő paragrafust, miszerint önkényes nyelvhasználattal tarthat órát, felelevenítette a tényt, hogy én is önként érkeztem ebbe a városba, és nyilván számoltam az eshetőségekkel, majd katalánul folytatta az empátiáról szóló előadását. A tanárnőtől kapott ütés, ahogy mondani szokták, mélyre ment. A hallgatótársam gesztusát viszont megkönnyeztem.”
Árpi ebben a helyzetben a kódváltótól mikroagressziót szenvedett el, és komoly stresszhelyzettel szembesült.
Diszkriminál, akaratán kívül is…
A jelenség univerzalitását jelzi, hogy Amerikában is egyre többeket érint, már csak abból az egyszerű tényből is fakadóan, hogy a multikulturális ország standardnak tartott angol nyelve, a Standard American English (SAE) a kontinens északkeleti részén élő lakosság nyelvezete, mely a történelmileg is domináns elit tagjait jelenti: jellemzően fehér és tanult tagokkal. Így már maga a besorolás is kirekesztően hat az angolt második nyelvükként beszélőkre, az afro- vagy latin-amerikai lakosságra vagy a kevésbé iskolázott rétegre nézve.
Kettős tudat
Azok az emberek, akik folyamatosan azzal szembesülnek, hogy a velük folytatott beszélgetésekben kódváltásra van szükség, nekik kell kódot váltaniuk a beilleszkedéshez, vagy épp megtagadják tőlük a használt kód révén az információk egy részét, folyamatosan szembesülnek kirekesztett társadalmi helyzetükkel.
Ez a szembesítés stresszhez, frusztrációhoz, szomorúság és düh érzetéhez vezethet.
A tudomány annak jelenségét, amikor például egy afroamerikai színes bőrű egyén tudatában van annak, hogyan látják őt a más rétegekbe tartozók, kettős tudatnak nevezik. Ez az a felismerés is, amellyel a kódváltóknak is gyakorta szembesülniük kell, különböző okokból.
