A magyar világutazó TOP10-es országajánlója 2024-re

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Minden út Rómába vezet, de hova menjünk, ha ott már jártunk? Mit nézzünk meg 2024-ben, és melyik országot hagyhatjuk ki bakancslistánkról? Ki tudna erre hitelesebb választ adni, mint a világutazó, aki több mint 140 országban járt eddig, de már újra csomagol? Személyes élményeinek TOP10-es rövid válogatásába enged betekintést a 4 útikönyvet jegyző kriminalista egyetemi tanár.

Dr. Fenyvesi Csaba, a kriminalisztika és jogtudomány Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett professzora egyben szenvedélyes világjáró, aki mintegy 140 országba és 36 szigetre látogatott el eddig nem is annyira aprócska bolygónkon, de már készül következő útjára. Lassan utánozhatatlanul sok úti élményét eddig 4 kötetben dolgozta fel, az első, 2015-ösben 40 országból szerzett tapasztalatait osztja meg sziporkázó stílusban, következő, 2018-as könyvét 5 földrész 45 országában tett látogatása ihlette, harmadik, 2020-as kötetében 25 országról számol be, tavaly, 2022-ben pedig 33 helyszínről tudósított izgalmasabbnál izgalmasabb élményeiről.

A Dívány.hu tapasztalatainak legjeiről, a bakancslistákra érdemtelenül felkerülő vagy éppen méltatlanul kimaradó helyekről és TOP10 úti céljáról kérdezte az aranyérmes mestertanárt.

Mi motivál ennyi csodálatos utazást? Mi a rugója?

Lényegesnek vélem az életben, hogy miképpen éljük át, amit csinálunk. Jó, ha a szeretett, szívesen végzett munkán kívül a szórakozásunkban, hobbinkban, az „átkozott virágon” (Dante), azaz a pénzen vett szabadidős tevékenységünkben is rálelünk folyamatosan az élvezetre, derűre, szenvedélyre, boldogságra, netán eksztázisra, katarzisra. 

Az utazás jót tesz a lelkemnek, a belső harmóniámnak, a személyiségfejlesztésemnek.

Örömérzéssel jár, nem ritkán átszellemült – Csíkszentmihályi nyomán – flow-állapotba kerülök, ha már megérkeztem a célhelyre.

Új embereket, új tájakat és kultúrákat megismerni üdítő a léleknek és táplálék a szellemnek
Fotó: Oleh_Slobodeniuk / Getty Images Hungary

Másodszor rengeteg hasznosat, értelmeset tanulok minden egyes felkerekedésből. Az éveket kitevő, sokirányú előzetes adatgyűjtés során igyekszem feltárni az esetleges magyar (történelmi, kulturális) szálakat, illetve felkutatni a magyar nyelvet beszélőket, honfitársainkat. Nem titkolt célom velük személyesen is találkozni, megismerkedni, az anyaországgal a kapcsolatot erősíteni.

Azt is észrevettem utazásaim során, hogy a turisztok (általában) optimisták. Megismerésre, felfedezésre vágynak, ez hajtja őket.

Nem búslakodnak, nem szomorúak, igyekeznek élvezni az életüket, nyitottak a világra, érdeklődők.

Így a társaságuk is kellemesebb. Kerülöm az egyéni utakat, vallom magam is a tudósokra írt szlogent: „Ha az ember nem tudja megbeszélni a dolgokat másokkal, akkor a pálya szélére szorul. Senki nem lehet valaki, ha nincs vele senki.” (John Archibald Wheeler)

Jamaica csodálatos vidékeit érdekes tapasztalások tarkították
Fotó: GummyBone / Getty Images Hungary

Ráadásul, be kell valljam, remek dolog emlékezni. Ha a médiában megjelenik egy képsor általam már bebarangolt helyről, a „déjà vu” érzése semmihez sem hasonlítható, mámorosan bódító kellemes melegsége hat át.

Mi alapján választ úti célt? Mi maradt még ki?

Alapelvként szeretek mindig új helyre menni, újat megismerni, de a biztonság is alapvető szempont. A kör viszont így lassan bezárul. A fennmaradó 40-50 ország, ahol még nem jártam, akár politikai, akár gazdasági vagy természeti szempontból mutat olyan bizonytalanságokat, amik elveszik a motivációt. Haitin a háborús viszonyok, a magas bűnözés és a járványok jelenléte gátja az odalátogatás élvezetének, Kiribati és Nauru nem nyújt olyan érdemi kulturális látványosságot, amiért érdemes lenne méregdrágán annyira messzire menni, egyes közép-afrikai országokban pedig a beutazást bonyolító vízum beszerzése mellett többek között a vízhiány is csak tovább fokozzák a bizonytalansági tényezőket, így kikerülnek a látószögemből.

A mindig újat látni elv ellenére hova tért mégis vissza legtöbbet?

Olaszország feltétlenül a ranglista vezetője. 16-17 alkalommal jártam ott felülmúlhatatlan kulturális gazdagsága, gasztronómiai kínálata, tengerpartjai okán.

Az Örök Város is örökké jó úti cél
Fotó: Alexander Spatari / Getty Images Hungary

De egy-két város híján Spanyolországot is bejártam a több mint 10 utam során, melyek oda vezettek. Az elérhető görög szigetek mindegyikét szintén felkerestem, sokukat nem is egyszer, és Franciaországban is tíznél több látogatást volt szerencsém tenni. De például, az Arab Emírségek lenyűgözően speciális világába is többször visszatértem már, szakmailag is izgalmas ugyanis, hogy Dubajban például külön minisztériuma van a boldogságnak és a toleranciának is. Érdekes adalék, hogy mindkettő élén hölgy vezető áll.

Nézzük a TOP10 ajánlást! Melyik az a hely, amit érdemtelenül hajlamos az utazó bakancslistájára tenni, és melyik az, amit kellő információ hiányában ki szoktunk felejteni, pedig arra érdemes volna?

Számomra az előzetes elvárásokkal szemben leginkább érdemtelenül vezető helyet betöltő ország legtöbbek „must see” listáján Jamaica volt. Évi hárommillió látogató érkezik a szigetre, főként az USA-ból, Kanadából, Nagy-Britanniából és néhányan hazánkból, feltehetően vastag bukszákkal, mert Bob Marley szülőhelyén mindent jó borsos áron mérnek, még a szobatakarítók is, akik baksis nélkül az alapmunkájukat sem végzik el.

A bőkezű amerikai és kanadai utazók feltehetően elkényeztették a turizmusból élő lakosságot
Fotó: Stock Photos Jamaica / Getty Images Hungary

Előttem a szigeten járó barátomnak két héten át saját magának kellett a felmosót kézbe vennie a 4 csillagos hotelben, mert nem adta át a kellő időben és mennyiségben elvárt borravalót a szobaszerviznek. De a jelenséggel magunk is többször találkoztunk. A kanyargó Martha Brae folyón a bambusztutajos majdnem belevágott minket a kristálytiszta hegyi patakba, olyan mérges volt a bagónak számító kétezer forintnyi jattunkat követően. Ettől függetlenül sok csodát kínál a kis sziget, felejthetetlen élmény volt delfinbarlangja és a világon csak két másik helyen (Puerto Ricónál és Ausztráliában) megcsodálható lumineszkáló tengeri látomása is.

A kék fénnyel világító mikroorganizmusok lenyűgöző látványa
Fotó: GummyBone / Getty Images Hungary

Az éjszakai sötétben mechanikai hatásra kékes világítás káprázatát nyújtó tengeri mikroorganizmusok akkor ejtik legjobban bámulatba csodálóikat, ha valamilyen külső tényező bolygató hatására kékes fényt kezdenek árasztani. De sajnos ott is nagy erővel vágott mellbe bennünket a túravezető hajóskapitány tolakodása, aki nem titkolta harsogó felvezető beszédében, hogy a túra végén elvárja a financiális hálálkodást, ahogy ő mondta, a tippinget. Nem is fogott azzal kezet, és nem segítette ki a hajóból, aki botkezűen nem nyújtotta előre a bankókat. No és persze ott voltak a hivatásos helyi fotósok is, aki 25 dollárért árulták a vízben kapálózó, kékesen világító úszókról készített emlékfotókat, hiszen saját telefonjával senki nem villanthatott, pénzügyi megfontolásból.

Bob Marley kingstoni múzeumi háza, a rumgyár és azok a helyek, ahol Kolumbusz Kristóf maga is megfordult második expedíciója során 1494-ben, ettől még csodálatos élményt kínáló úti célok. 

Ugyanakkor az olyan lélegzetelállító és sokkal kevésbé híres színfoltok, mint például Dzsibutiban az etiópok gátépítése miatt kiszáradt édes vizű tóból kibukkant mészkő kéményeinek hihetetlen képződménye, Szudán piramisai és Trinidad aszfalttava, talán méltatlanul hiányoznak a köztudatból. 

Hogyan festene a legek további listája?

Az általam meglátogatott legdrágább hely cím jogos várományosa Grönland lenne. 

Grönland drága vidéke
Fotó: Eloi_Omella / Getty Images Hungary

A legveszélyesebb országok Mexikó és Salvador. A legjobb zenei élményt nyújtó helyek Portugália és Írország voltak, a legszebb tengerparttal pedig a Maldív-szigeteken találkoztam.

Mesés maldív tengerpart
Fotó: Gerald Nowak / Getty Images Hungary

Spirituálisan a legmélyebb benyomást Izrael és Bhután tette rám, a legszámottevőbb, legkézzelfoghatóbb, legelevenebben élő történelmet pedig Libanonban leltem fel. A leggyönyörűbb hegyek látványát Svájctól kaptam. 

A legkáprázatosabb hegyekért nem is kell annyira messzire mennünk
Fotó: Geir Pettersen / Getty Images Hungary

A legnagyobb szegénységet Bangladesben tapasztaltam. Egy kriminalistának, mint jómagam is, ugyanakkor a legérdekfeszítőbb e szempontból talán a Húsvét-sziget volt.

Merre vezetett legutóbbi útja, és hová lesz a következő?

Még csak most dolgozom fel novemberi utam emlékeit a mesés üdülőparadicsomról, Saint Luciáról és Dominika 2000 fős indián közösségéről, de hamarosan kezdem a tájékozódást következő utam helyszínéről, Kolumbiáról, ahová 2024 tavaszán készülök.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.