Ennyire elégedettek a magyarok a testükkel a többi országhoz képest

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

65 ország lakosainak részvételével készült az a tanulmány, amelyből kiderült, mely nemzet tagjai a legelégedettebbek a testükkel. Magyarország is szerepel a válaszadók között.

A nagy-britanniai Ruskin Egyetem által készített friss tanulmány szerint a pozitív testkép erősen összefügg a mentális jólléttel és az élettel való elégedettséggel. A Body Image folyóiratban megjelent kutatás során 65 nemzet csaknem 57 000 tagját kérdezték a kutatók arról, mennyire elégedettek a testképükkel. Ebbe beletartozott a test elfogadása, a testalkat tiszteletben tartása és a média által népszerűsített megjelenési eszmény mint az emberi szépség egyetlen formájának elutasítása.

Korábbi kutatások már kimutatták, hogy a test megbecsülése egyenesen összefügg olyan pozitív mutatókkal, mint a jobb önbecsülés és az egészséges táplálkozási szokások, valamint negatívan befolyásolják olyan mentális problémák, mint a depresszió és a szorongás. Mindeddig azonban nem került sor arra, hogy ezt nemzetek között vizsgálják. Az angliai Ruskin Egyetem kutatóinak vezetésével most 250 tudós 65 országban kérte meg a résztvevőket arra, hogy egy tíz tételt tartalmazó kérdőív segítségével értékeljék a testképüket.

A pozitív testképnek van még hová fejlődnie hazánkban is
Fotó: FatCamera / Getty Images Hungary

A pozitív testkép és a mentális jóllét összefügg

A tanulmány alapján kijelenthetjük, hogy a test nagyobb megbecsülése és a pszichológiai jóllét, az élettel való általános elégedettség szorosan összefüggnek. A lista élén a gyönyörű tengerpartjairól és építészetéről híres Málta áll; őket Tajvan és meglepő módon Banglades követi, de az első 10 helyezett között van Kazahsztán, Egyiptom, Dél-Korea és Lengyelország is.

Idézőjel ikon

Érdekes módon ez az elégedettség némileg magasabb volt az egyedülállók és a vidéken élők esetében, továbbá a 18–24 év közöttieknél, valamint a 45 év felettieknél.

A kutatás egyik vezetője, Viren Swami szerint a nagyvárosokban élőkre nagyobb nyomás nehezedik, hogy megfeleljenek a nyugati társadalom által hirdetett testideáloknak, a természet közelsége viszont pozitívan függ össze az élettel és a testtel való elégedettséggel.

A szorongás forrása a közösségi média

A természetben való tartózkodás több szempontból is segít a pozitív testkép kialakulásában. A szorongás forrása ugyanis sokszor a közösségi média; és azok, akik szabadidejüket inkább a szabadban töltik, kevésbé éreznek késztetést arra, hogy a közösségi média különböző platformjain üssék el az időt. Ezen kívül a természetben való tartózkodás (köztük, mint az egyetem egy régebbi tanulmánya kimutatta, a kertészkedés) különböző kognitív és mentális folyamatokat is elősegít.

A lista másik végén Ausztrália, India és Nagy-Britannia található, de szintén nem túl elégedettek a testükkel Írországban, Németországban, Franciaországban, az Egyesült Államokban és Brazíliában sem. (Ez utóbbi azért különös, mert a brazilok híresen sokat tesznek a jó kinézetért – a nyomornegyedek viszont minden bizonnyal negatívan hatnak az élettel való elégedettségre.) A brit tudósok megállapították továbbá, hogy az Egyesült Államoktól kulturálisan eltérő országok lakosai körében nagyobb a testtel való elégedettség aránya.

Magyarország az 53. a listán

A részt vevő országok között szerepel Magyarország is, tőlünk 654-en töltötték ki az online kérdőívet. A teljes lista alapján kiderül: hazánkban van még hováfejlődnie a testpozitivitásnak: az 53. helyet értük el, egyéb kelet-európai országok között. A magyar megkérdezettek átlagéletkora 33 év volt, testtömegindexük a normál tartományba eső 24,05. A válaszadók 69%-a nő volt, ugyanennyien rendelkeztek közép- vagy felsőfokú végzettséggel. 72%-uk várost jelölt meg lakóhelyeként, 63%-uk házas vagy párkapcsolatban él.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?