Piedesztálról a pokolba: túlélheti-e a testpozitivitás idolja, ha testszégyenítéssel vádolják?

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Lizzo neve eddig a testpozitivitással és a tehetséggel fonódott össze, de ha a hírek igazak, csúnya botrányba keveredett, amikor táncosait nemcsak testszégyenítés áldozataivá tette, hanem szó szerint meg is alázta.

Lizzo színes bőrű, jelentős túlsúllyal és hatalmas tehetséggel rendelkező művészként robbant be a köztudatba – úgy tűnt, valódi példakép válik belőle, aki segíthet abban, hogy a kilóikkal küszködő lányok jobban el tudják fogadni magukat. Egészen 2023 júliusáig, amikor is igen nyugtalanító hírek kezdtek terjedni vele kapcsolatosan.

Testpozitivitás és valódi tehetség

Eddig úgy tűnt, Lizzo amellett, hogy díjakat kap, egyértelműen kiáll fontos értékek mellett is. Nevével egybefonódik a testpozitivitás és saját, az ideáltól messze álló testének elfogadása és szeretete: ez jelent meg dalaiban, de ezt fejezte ki ruháival is. 

Nem szabványos konfekcióméret, az biztos, ugyanakkor nem akadályozza meg ez abban, hogy saját ízlése, ne pedig társadalmi elvárások mentén válasszon magának gálaruhát.

Ha valakinek nem tetszik, az igazán nem Lizzo dolga: gondoltuk eddig.

A sztár hónapokkal botránya előtt, Adele-lel
Fotó: John Shearer / Getty Images Hungary

A róla kialakított képet erősítette, hogy bár most az igazán populáris műfajok világában jut egyre magasabbra tehetsége – és nem kis részben kitartása – kapcsán,

Idézőjel ikon

előveszi a színpadon fuvoláját is, hiszen klasszikus zenei képzettséggel is rendelkezik.

A MET-gálán Sir Jame Galwayjel, a fuvola egy megkerülhetetlen ikonjával zenélt együtt, ezzel a klasszikus zenét egy igazán mainstream eseményen hozta helyzetbe.

Lizzo élőben lehengerlő teljesítményt nyújt, és személyisége pont olyan izgalmasnak és vonzónak tűnik akkor is, amikor egy gálán vár asztala mellett, mint klipjeiben. A Grammy-díj-átadón Adele-lel és Harry Stylesszal ellopta a show-t: a brit énekesnő elintézte, hogy egymás mellett ülhessenek, a páros pedig gondoskodott a jó hangulatról – majd pedig ünnepelték Stylest, amikor elvihette a legjobb albumnak járó díjat.

Aztán jött a botrány

A fentiek nagyon jók hangzanak, és természetesen jár is az énekesnőnek az ártatlanság vélelme, mégis: három táncosa perelte be egyszerre azzal a váddal, hogy testsúlyuk miatt megszégyenítette, illetve akaratuk ellenére furcsa tettekre kényszerítette őket. Egyiküknek egy szexklubban kellett egy táncosnő mellét megfognia a vád szerint Lizzo utasítására, de még ez sem minden.

A táncosok állítása szerint egyikük szüzességén élcelődött mások előtt az énekesnő, valamint elfogadhatatlan viselkedéssel is vádolta őket – az nem derült ki, hogy ez pontosan miben áll.

Mindenesetre a vádakból az a kép rajzolódik ki, mintha a színes bőrű táncosokat másként kezelte volna az énekesnő, hátrányos helyzetbe szorítva őket, és még fizetésük egy részét is jogtalanul tartotta vissza.

Az énekesnő néhány napnyi hallgatás után a közösségi médiában reagált a vádakra: azt írta, nagyon megviselték a vádak, mivel pontosan tudja, milyen a testszégyenítés, és sosem kritizálná egy táncosát súlya miatt, mivel a tisztelet nagyon fontos számára. A vádakat tagadva állt ki az általa képviselt értékek mellett – kérdés, vajon karaktergyilkossági kísérlet történt ellene, vagy ő takargat valamit?

Titkon annak drukkolunk, hogy az előbbi legyen az igaz: eddig ugyanis Lizzo olyan szabálytalan sztárnak tűnt, amilyenből kevés akad manapság.

Idézőjel ikon

Ezek a példaképek rengeteget tehetnek azért, hogy kevesebb kirekesztés, megkülönböztetés legyen a világon, ezért lenne fájó, ha Lizzo tényleg nem az, akinek magát mutatja.

Lássuk, kik korunk meglepő sztárjai!

Ennek a sztárnak a Tourette-szindróma szól bele karrierjébe

Az internetet futótűzként járta be a felvétel, amely Lewis Capaldi fellépésének utolsó perceiben készült az idei Glastonbury Fesztiválon. A zenész, aki nemrég kapta meg a Tourette-szindróma diagnózisát, és állapotáról nyíltan beszélt, három hetet pihent a koncert előtt, majd több fellépését lemondva, tízezrek előtt szembesült azzal, hogy Tourette-je milyen erősen hat tevékenységére zenészként.

Nemcsak az egyre sűrűbben érkező tickekkel kellett megbirkóznia, hanem azzal is, hogy hangja sem szolgálja már.

Amikor a Someone You Lovedot, legnagyobb slágerét kellett volna előadnia, gyakorlatilag képtelen volt énekelni, azonban közönsége átvette ezt a szerepét. Helyette énekelték végig a dalt, a láthatóan hangjával és érzelmeivel is küszködő zenész iránti szeret és elfogadás jeleként. 

A zenész a koncert után bejelentette, hogy hosszabb időre visszavonul a turnézástól egészsége érdekében, és hogy rájöjjön, hogy tud együtt élni a Tourette-tel előadóművészként. A feladat nem könnyű, ő viszont korábban sem fogta vissza magát: kimond bármit, amit más talán merne.

Lewis Capaldi korábban Graham Norton talkshow-jában arról beszélt, fura neki Jamie Dornant nem korbáccsal látnia, ezzel Dornan A szürke ötven árnyalatában alakított, erősen erotikus főszerepére utalva – egy rádióinterjúban pedig váratlanul beöntéséről kezdett beszélni.

A Tourette-szindrómás Lewis is másképp viselkedik, mint a mainstream elvárás
Fotó: Gareth Cattermole / Getty Images Hungary

A slanknak nem nevezhető énekes azt sem szokványos módon jelentette be, hogy Tourette-szindrómája van. Nyíltan – és félmeztelenül – mesélt rajongóinak a közösségi médiában arról, hogy nem kell aggódniuk azért, mert egy koncertjén nemrég furcsán rángatózott, ugyanis Tourette-szindrómája van, a koncert vége felé pedig már igen fáradt volt, ez hozta ki a tünetet. Arról is beszámolt, hogy vegetáriánus életmódja miatt szedett fel jó pár kilót, de azért majd megpróbálja leadni.

Egy veterán világsztárnak is fontos érték a barátság

Jamie Lee Curtist senkinek sem kell bemutatni: mégis, idén januárban váratlanul újra az internet sztárja lett. Ha nem láttál túl sok képet az idei Golden Globe-díj-átadóról, az ő fotója jó eséllyel akkor is ezek közt volt – pedig nem nyert.

Az ikonikus fotón Michelle Yeoh látható abban a pillanatban, amikor megtudja, hogy megnyerte a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat a Minden, mindenhol, mindenkor kapcsán – mégis, ha a képre nézel, azt hihetnéd, ő a nagy vesztes, Jamie Lee Curtis pedig a nyertes. Yeoh arcát tenyerébe temeti, míg

Jamie Lee diadalmasan löki a levegőbe ökleit, arckifejezése, kiáltásra nyitott szája pedig egyet üzen: „ez az, megcsináltad!”.

A mostanra Oscar-díjas színésznő azzal a lelkesedéssel ünnepli Michelle-t, ahogy a legjobb barátnők teszik.

Nem lagymatag öleléssel, nem félmosollyal, hanem őszinte, vad örömmel, ami csak szívből jöhet. Ez a valódi sisterhood – no meg az, ahogyan Adele eltartott kisujjal, az NFL-döntőre gyakorlatilag fittyet sem hányva, makulátlan eleganciával várja, hogy megnézhesse Rihanna halftime show-ját. Úgy tűnik, divattá válhat végre az, hogy az egyik világszerte ismert előadó-művésznő egyértelműen kifejezze hódolatát, csodálatát a másik irányába, sőt, barátságukat büszkén tegye értékké.

Jamie Lee Curtis valódi példakép, a sztár ezt nem először bizonyította most
Fotó: Matt Winkelmeyer / Getty Images Hungary

Dobjuk sutba a skatulyákat!

Harry Styles a szokatlan sztárok generációjának másik oszlopos tagja. Lehet, hogy karrierje kezdete nem erre predesztinálta – nem sok kevésbé mainstream dolgot tudnánk elképzelni, mint a One Direction tagjainak életét –, Harry azonban túllépett ezen a korszakon.

A fiúzenekar egykori oszlopos tagja zsabós ingben, flitteres overallban áll színpadra vagy vörös szőnyegre,

és egyáltalán nem érdekli, hogy ki hogyan minősíti azokat a ruhákat, amelyeket visel. A genderfluid divatban ugyanúgy hisz, mint abban, hogy nincs sok értelme a világot férfi- és női részre felosztani, sőt, folyamatosan utal arra a szexualitását firtató kérdések kapcsán, hogy erről voltaképpen nincs is sok értelme beszélni.

Szokatlan lenne fellépőruhája? Harryt nem érdekli
Fotó: Kevin Winter / Getty Images Hungary

„Mindenki legyen az, aki lenni akar” – fogalmazott egyszer.

„Mi férfias és mi nőies, mit hordanak férfiak és mit nők – nincsenek már ilyen határok” – mondta egy másik alkalommal.

Idézőjel ikon

„Nagyon sok férfiasság van abban, hogy ha sebezhető maradsz, vagy ha engeded érvényesülni a nőies oldaladat. Ma sokkal könnyebb megélni a férfiasságot sok területen”

– vélekedett egy újabb interjúban.

„Kit érdekel? Van értelme válaszolnom rá? Tényleg: kit érdekel?” – fogalmazott, amikor vélt biszexualitásáról kérdezték.

Styles üzenet egyértelmű: jó lenne magunk mögött hagyni ezeket a kategóriákat, és helyettük azt keresni, miben érezzük jól magunkat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.