Akár a Normafánál is szembejöhet egy medve, mutatjuk, mit ne csinálj olyankor

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ismét állandó lakói az ország erdeinek a barna medvék, bármikor és bárhol, elsősorban az ország északi területein lévő erdőségekben beléjük futhatunk. Szakértő segítségével körbejártuk a témát, hogy mit ne csinálj semmiképpen, ha utadat állja egy példány.

Évről évre egyre több a medveészlelés Magyarországon, s nemcsak az erdészeknek kell felkészülniük, hanem az erdőjáróknak, túrázóknak és kirándulóknak is. Prof. dr. Heltai Miklós, a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének igazgatója volt ebben a segítségünkre.

Gyorsabban fut, könnyen és hatékonyan mászik fára, és úszni is sokkal jobban tud, mint az emberek. Hatalmas méretével a barna medve Európa legnagyobb ragadozója. Évszázadokon keresztül természetes jelenség volt erdeinkben, majd az iparosodást követően Közép-Európát tekintve csak a Kárpátokban maradt meg. Az elmúlt években azonban egyre többször hallunk kóbor egyedekről, akik rendszeresen betévednek az ország területére, a medvenyomok észlelése, a vadkamerák felvételei pedig mindig hatalmas izgalmat szülnek a közelben lakókban. Úgy tűnik, hogy újra állandósult a jelenlétük hazánkban. 

A medve veszélyes szomszéd, jobban úszik, gyorsabb az embernél, és nincs ellensége
Fotó: Winfried Wisniewski / Getty Images Hungary

A medve nem játék

„Az elmúlt 15-20 évben már lehetett látni, hogy növekszik a barna medve állománya és elterjedési területe is európai szinten. Ha esetünkben ezt lehet valamihez jól kötni, az a közel húsz évvel ezelőtti tátrai széldöntés. A nagy területen kidőlt fák helyén először szeder és málna nőtt, a medvének tökéletes élőhelyet biztosított, ez adhatott egy kis pluszt az elterjedéséhez” – összegzi a Dívány kérdésére prof. dr. Heltai Miklós, a MATE intézetigazgató egyetemi tanára azokat a folyamatokat, melyeknek köszönhetően ismét állandóvá vált a medvék jelenléte az országban.

A barna medve ugyanis egy kiválóan alkalmazkodó állat, melynek nincs természetes ellensége. A vadászati nyomás is kicsi rajta védettsége okán, így a megfelelő feltételek mellett, kihasználva a még mindig nagy számban megmaradt, összefüggő erdőségeket itt, a Kárpát-medencében, könnyen talál újabb és újabb területeket, hogy életterét bővíthesse. A szakember szerint a hazai erdőkben akár feltűnésmentesen képesek ezek az állatok több száz kilométert is megtenni, így tényleg az ország bármely pontján előfordulhatnak. 

Idézőjel ikon

„Annak az esélye, hogy egy túrázó szembetalálkozzon egy medvével, még mindig kicsi, de növekszik. Alapvetően az Északi-középhegység területe és a Gödöllői-dombság az, ahol már rendszeresek a megfigyelések, s van realitása annak is, hogy a Normafánál is valós volt a tavaly téli medveészlelés”

– mondja prof. dr. Heltai Miklós, aki abban is a Dívány segítségére volt, hogy mit érdemes tenni akkor, ha a nyári kirándulás alkalmával medve jár a közelünkben. 

Az a jó, ha a medve vesz minket észre

„Az az ideális, ha a medve észleli a jelenlétünket. Ha mi vesszük észre hamarabb, akkor távozzunk. Semmiképpen nem megyünk közelebb, nem csinálunk csak még egy fényképet, mielőtt megfordulunk, hanem amint észrevettük, távozzunk. A lehető leggyorsabban” – figyelmeztet a vadgazdálkodással foglalkozó professzor. „Mi a gyerekkorunkban még úgy tanultuk az erdőjárást, hogy az erdőben csöndben kell jönni-menni, az erdő egy templom, és ennek megfelelően kell viselkedni, de a medvés erdő nem ilyen. A medvés erdőben énekelni kell, hangosan mozogni, mert akkor a medve is észleli a jelenlétünket.”

Az erdei túrázóknak fokozott figyelemmel érdemes kiépíteniük a táborhelyeket
Fotó: Douglas Sacha / Getty Images Hungary

A kijelölt túraútvonalakon haladva nagyon kicsi az esélye, hogy egy esetleg állandóan ott lakó bundással találkozunk, hiszen saját territóriumán megtanulja, hol kerülje el az embereket. Ha egyedül túrázunk, hallgassunk zenét vagy használjunk valami zajkeltő eszközt, csengőt, társaságban hangoskodjunk bátran, a lényeg, hogy ne legyünk csendben.

Ha véletlenül mégis találkozunk a medvével, és az állat nem vett észre minket, akkor lehetőleg feltűnés nélkül, halkan, a medvét szemmel tartva, hátrálva távolodjunk el a helyszínről!

Ha a medve észrevesz, ne nézzünk a szemébe, ne próbáljuk meg elzavarni, ne akarjunk hátat fordítani neki, és futni se kezdjünk. Egyszerűen lassan hátrálva távozzunk minél gyorsabban. Amennyiben autóban ülve találkozunk össze vele, semmiképpen ne hagyjuk el a kocsit. 

A túrázók szempontjából az élelmiszer tárolása az, ami a még külön odafigyelést igényel, a medve ugyanis kiváló szaglással is bír, és az étel szaga messziről a közelünkbe vezetheti. Nagyon fontos ezért az elővigyázatosság, az ételt mindig a sátraktól odébb, akár több mint száz méterre, fára felhúzva tároljuk, főleg éjjel. Valószínű, hogy onnan is megszerzi, ha szeretné, de a sátor és a benne alvók így biztonságban lesznek

„Nagyon sokan ismerik a fokost, mint a hegyi emberek eszközét, ez alapvetően nem fegyver volt, nem verekedésre készült, bár nyilván arra is alkalmas volt, de a napi használatban arra volt alkalmas, hogy zörögjön az ember az erdőben, megkopogtassa a fákat, belecsapjon a bokrokba, hogy van-e bennük olyan, aminek nem kellene ott lennie, például egy medve” – hangsúlyozza prof. dr. Heltai Miklós a legfontosabbakat. „Beszélgetve, énekelve járjuk az erdőt, nem kell rászólni a gyerekekre, hogy csendesen közlekedjenek.”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.