A nők számára sokkal fontosabb ez a férfiakban, mint a kinézet vagy a humor

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A legtöbben azt gondolnák, hogy ha egy férfit nem áldott meg az anyatermészet vonzó külsővel, akkor egyetlen fegyvere maradt, és az a humor. Mekkorát tévednek!

A tanulmányok ugyanis következetesen azt mutatják, hogy a jószívűség, az önzetlenség az igazi befutó, ez a tulajdonság az, amelyhez vonzódnak a nők, amikor kapcsolatot keresnek. A British Journal of Psychology egy új tanulmánya egyértelműen rávilágított az összefüggésre: az altruista férfiak sokkal jobban izgalomba hozzák a nőket. 

A kutatók nem házas kanadai felnőtteket kérdeztek meg, milyen gyakran jótékonykodnak vagy viselkednek kedvesen, segítőkészen másokkal. Adnak-e pénzt rendszeresen jótékony célokra, segítenek-e a szomszédnak, átkísérik-e az idős hölgyet a zebrán, részt vesznek-e szemétszedő akciókon, és még sorolhatnánk. Ezután megkérdezték őket, milyen a nemi életük, hány partnerük volt életük során. Ekkor derült ki, hogy azok a férfiak, akik több önzetlen cselekedetről számoltak be, több nővel létesítettek kapcsolatot, s azok közülük, akik tartós kapcsolatban éltek, gyakrabban bújtak össze párjukkal, mint a kevésbé segítőkész urak. 

Az önzetlen férfiakat sokkal jobban kedvelik a nők
Fotó: FilippoBacci / Getty Images Hungary

Az önzetlenség tényleg vonzó

A tanulmány második kísérletében a kutatók egyetemi hallgatókat kérdeztek, szeretnék-e jótékony célra adományozni azt a pénzt, amit a részvételért kaphatnak. Azok, akik erre igent mondtak, hajlamosak voltak több alkalmi partnerrel kapcsolatot létesíteni, és mérhetően több ilyen típusú élményben is volt részük. Egy másik tanulmány, amely 2016 januárjában jelent meg az Evolutionary Psychology folyóiratban, 202 nő bevonásával készült. Különböző férfiak fényképeit mutatták nekik, akik a vonzó és az önzetlen viselkedésű kombinációiként, vagy csak a külsejük, vagy csak a viselkedésük miatt voltak kívánatosak. A részt vevő nők az egyéjszakás kaland lehetőségéhez az önző és vonzó férfiakat választották, viszont hosszú távú kapcsolathoz az altruista partnert igényelték, tekintet nélkül arra, hogy vonzó volt vagy sem. 

A jószívű férfiak könnyebben találnak párt

Egy kicsit régebbi tanulmány, amelyet a The Journal of Social Psychologyban 2013-ban tettek közzé, megállapította, hogy a nők az önzetlenséget az összes többi tulajdonság fölé helyezték annak mércéjeként, hogy egy potenciális partnerből jó szülő lesz-e. A nők azt is elmondták, hogy az altruizmus fontos a rövid távú kapcsolatokban, de sokkal több nő állította, hogy ez a tulajdonság igazán hosszú távon számít. Egy másik tanulmány, amely a Social Psychological and Personality Science folyóiratban jelent meg 2015 júliusában, a németek válaszait elemezte egy nagyszabású éves felmérés végeztével. Azok az egyedülálló férfiak, akik több jó cselekedetekről számoltak be, sokkal nagyobb valószínűséggel találtak maguknak párt, és ez jóval rövidebb időbe telt nekik, mint önzőbb társaiknak.

Önkénteskedni jó, önkénteskedni érdemes

Mindez persze nem jelenti azt, hogy innentől fogva egyetlen férfi se figyeljen oda a kinézetére, sem egyéb tulajdonságaira, hanem azonnal álljon be önkénteskedni valahová. A kinézet, az a bizonyos kémia igenis sokat számít, ahogy a humor is továbbra is fontos vonzerőt képvisel. Utóbbi egyébként nem csupán az üresen puffogtatott poénokat jelenti, a kutatók szerint igazán akkor jelent előnyt, ha intelligenciával párosul: a jó humorú férfiakról a nők azt feltételezik, hogy okosabbak is az átlagnál. Emellett az igényes poénkodás is mérhetően több kapcsolatot, intimitást jelent az adott férfi számára, csak az önzetlenség még ennél is fontosabb. Aki hosszú távú párkapcsolatot keres, annak nagyon fontos kiépítenie az önzetlen, segítőkész viselkedést. Megjátszani nem ér, a színészkedés általában csak rövid távon tartható, túl sok energiabefektetést jelent, és a figyelmes nők hamar rájönnek, hogy nincs mögötte valódi tartalom. Viszont a segítőkészség önmagában már hasznot hoz, akár több figyelmet adnak miatta a nők, akár nem: sosem árt, ha segítünk másoknak, olyan pozitív hozadékai lehetnek az életünkben, amelyek párkapcsolattól függetlenül is értéket képviselnek. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.