Ötvenes-hatvanas, nagyon gazdag férfiak: ők a tipikus extrém turisták, akik számára néha már az Északi- és a Déli-sark meglátogatása sem eléggé különleges. Ez a fajta turizmus szinten minden esetben veszélyt kínál rengeteg pénzért – ha lehet, némi luxussal vegyítve, de ez nem alapfeltétel.
Amikor az egész világ tűkön ülve várta a Titan megtalálásáról szóló hírt, egyáltalán nem biztos, hogy annak öt utasa miatt aggódott.
3800 méter mélyre merülni egy roncs kedvéért egy joystickkel irányítható, csak kívülről nyitható kis tengeralattjáróban, ahol csak kuporogva ülhetnek az utasok, akiknek a külvilággal nincs is igazán kapcsolatuk
– az egész rettenetesen szürreális koncepció sokak érdeklődését azért keltette fel, mert nem értettük, miért vállalkozik valaki ilyesmire.
Az átlagember nem érti
A Titan expedícióját szervező OceanGate nyolcnapos túrákat indított Polar Prince nevű hajójával a roncs közelébe: potom 250 ezer dollárért, azaz nagyságrendileg 82 millió forintért járt a hajókázás mellé a merülés, amelyet egy olyan járműben tettek meg a korábbi utasok, melynek semmiféle engedélye nem volt, nem felelt meg a szabványoknak, ugyanakkor több embert tudott egyidejűleg lejuttatni a mélységbe, mint szabálykövető társai.
A Titan utasai egytől egyig aláírták azokat a dokumentumokat, melyekben feketén-fehéren szerepel, hogy a halállal húznak ujjat, amikor rájuk csavarozzák az ajtót, mégis elindultak. Tették ezt annak ellenére, hogy
a korábban a Titan fedélzetén utazók arról számoltak be, többször is akadtak kisebb-nagyobb problémák a tengeralattjáróval, nem érezték magukat biztonságban annak fedélzetén,
és az egész iparág is évek óta próbálta a figyelmet felhívni arra, hogy baj lehet vele. A legtöbben azt mondjuk, nem vállalkoznánk ilyesmire – pedig az extrém turizmus egy egyre virágzóbb üzletággá növi ki magát.
Az extrém turizmusnak ezer válfaja alakult már ki
Az óceán mélyére merülni csak egy lehetőség a sok közül, ha az extrém turizmus területét vizsgáljuk. Kellő pénzért ma már gyakorlatilag szinte bárkit elvisznek a Himalájába, ahol a kiválasztott csúcs támadását is megkísérelheti: Suhajda Szilárd tragédiája előtt és után is sok szó esett arról, hogy ezek a kereskedelmi mászók nemcsak hogy forgalmi dugót okoznak a hegyeken, hanem sokszor keverednek bajba is, hiszen nem értik és érzik azt, mikor kellene megállniuk. A serpák teherbírásán és helyzetfelismerő képességén múlik gyakran, hogy tragédia lesz-e egy ilyen kaland vége.
Garret Madison vállalkozásával, a Madison Mountainerringgel ezt a piacot igyekszik kiszolgálni. Ő névtelen, eddig meg nem mászott csúcsokra juttatja el nagyravágyó és jók fizető klienseit, miközben azt sem tagadja, hogy ez a passzió mekkora áldozatokkal járhat.
Madison szerint az Everesten az átlagos halálozási arány 1 százalék – magasabb, mint az amerikai hadsereg tagjainak halálozási aránya a közelmúltbeli konfliktusok során.
Ő extraként némivel több biztonságot tud adni, mint ha valaki egyedül vágna neki: serpákat, oxigént, finom ételt és kiépített kommunikációs hálózatot.
„A hegyre való feljutás és a veszélyekkel való szembesülés izgalma az, ami annyira vonzó. Főként ötvenes-hatvanas férfiak utaznak velem, akik érezni akarják, hogy élnek. Nem csak az asztal mögött élve akarják látni, ahogy vagyonuk nő – ha közelebb kerülnek a halálhoz, jobban értékelik a jelent” – vélekedik arról, miért érdekel ez olyan sok szupergazdagot, akik a pandémia óta teljes expedíciókat foglalnak le maguknak.
„Az egyik ügyfél tavaly 200 ezer dollárért vásárolt egy teljes utat az antarktiszi Vinson-hegy megmászására. Ez a legújabb trend: a milliárdosok saját privát kalandot akarnak a barátaikkal; magánrepülővel repülnek az Antarktiszra. Ez a következő szint” – fogalmaz. Ráadásul ehhez nem is kapnak túl sok komfortot: 75 ezer dollárért, azaz nagyjából 25 millió forintért az Everest alaptáborában ugyan még jár jóga, meleg étel egy sátorban és meleg víz a tisztálkodáshoz, feljebb azonban már nem resortok fogadják a vendégeket.
„Szenvedni akarnak egy kicsit: így érezhetik, hogy élnek. Ötcsillagos hotelbe bárhova mehetnének”
– mondja Madison.
Antarktisz? Nem probléma!
Ugyanez vonzhatja azokat, akik az Antarktiszon turistaként vetik meg lábukat. Bármilyen bizarr is, az Amundsen–Scott kutatóállomás mellett található egy turistaszálláshely is, ahova akár egyetlen éjszakára érkezhetnek a kíváncsi gazdagok. Oda-vissza repülés, illetve egy tanúsítvány jár 65 ezer dollárért: közel 22 millió forint az ára annak, hogy elmondhassák magukról, néhány órára tényleg a Föld legdélebbi részén tartózkodtak.
Nagy turistahajók és kisebb bárkák is hoznak az egyre népszerűbb Déli-sarkhoz utasokat, de azokra is gondolnak, akik nem csak nézelődni akarnak.
Egy szakképzett vezető segítségével a sarkponttól 111 kilométerre indul a kaland: öt napjuk van a résztvevőknek arra, hogy eljussanak sível a világ legdélebbi pontjára.
Három év alatt megháromszorozódott az érdeklődés a lehetőség iránt, ezen a télen már három expedíciót indítanak. A szolgáltatást a White Desert nevet viselő, különleges antarktiszi utazásokra specializálódott cég nyújtja.
„Olyan kalandokat kínálunk az ügyfeleinknek, amilyeneket csak akarnak: belekóstolhatnak abba is, milyen sarkkutatónak lenni” – mondja Patrick Woodhead, a rekordot tartó antarktiszi kalandor és a White Desert nevű antarktiszi luxusszolgáltató alapítója.
A White Desert 2005-ben három sátorban mindössze két utazót fogadott:
ma már három, egyenként 12 embert befogadó tábort üzemeltet, amelyekben szauna, könyvtár és jógakapszula is van, saját séf főz mindenkire, és koktélokat is kínálnak.
Magánrepülővel is lehet érkezni, egy látogatás átlagára 100 ezer dollár, azaz 34 millió forint.
„Ez az utazás pontosan az, amit az emberek keresnek. Amikor az Antarktiszra jönnek, elszakadnak a telefonjaiktól, egy más világba cseppennek, ami nagyon megváltoztatja az embereket” – mondja Woodhead.
Eljutni oda, ahová még senki nem merészkedett
Az űr az egyik legújabb lehetőséget, egyben kihívást is jelenti. A Virgin Galactic két órára repíti 88 kilométerrel a Föld felszíne fölé, azaz épp a világűr határára utasait – már 800 fő váltotta meg jegyét 450 ezer dollárért, vagyis 152 millió forintért, az első tervezett repülés – melyen még nem fizető turisták, hanem olasz kutatók vettek részt – éppen ma, június 29-én zajlott le sikeresen. A következő, már valóban űrturistákat szállító járat augusztusban indul, a tervek szerint minimum havonta indítják majd a VSS Unityt.
Jeff Bezos a Jet Blue-val 100 kilométer magasra juttatja utasait 11 perc alatt – a Titanon életét vesztett Hamish Harding is megjárta már ezzel a szolgáltatással az űrt.
Akinek ez sem elég, az Axiomnak köszönhetően akár a Nemzetközi Űrállomásra is eljuthat megfelelő összegért.
Az, hogy annyi embert érdekel az óceán mélye, még a fenti kalandlehetőségek ismeretében sem meglepő. A Föld 70 százalékát víz borítja, mégis, alig ismerünk valamennyit a tengerekből. Az újdonság szinte garantált, elsők lehetünk, ha alámerülünk – az egó pedig szintén nagy szerepet játszik az extrém turizmusban.
„A luxustermékek ma már tömegek számára is jobban elérhetők. A vállalkozók, akik általában nagyobb kockázattűrő képességgel rendelkeznek, egyre inkább olyan élményekre vágynak, amelyeket csak nagyon kevesen élhetnek meg. A sikerük magában egy hatalmas eredmény – magánéletükben is ki akarnak tenni magukért” – vélekedik Grace Lordan, a London School of Economics viselkedéstudományi docense. „A boldogságot általában az öröm és a cél határozza meg, ami korábban vásárlásról és jótékonykodásról szólt. Idővel a vagyon újraelosztása még mindig célt ad, de az élvezetet így már nehezebb elérni.”
