Magyar vezetéknevek, amikbe beletörik a magyarok nyelve

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hörgés az orvosi rendelőben, bonyodalom az anyakönyvvezetőnél és átkeresztelkedés a fitneszteremben – milliónyi vicces helyzet adódik, és ezernyi meghökkentő történet születik pusztán azért, mert úgy hívnak bennünket, ahogy. Kacifántos történetek következnek olyanoktól, akik kimondhatatlan vezetékneveit senki sem érti meg elsőre. És gyakran századjára sem.

Hallottunk már olyat, hogy valaki Kolbásznak akarta elnevezni a fiát, meg olyat is, hogy ma akár Lupitának, Üdvöskének és Zseninek is anyakönyveztethetjük a lányainkat. De vajon mi a helyzet a vezetéknevünkkel? Vagyunk egy páran, akik tudnánk mit mesélni. És fogunk is!

Ő mindent megpróbált

Emlékszem, megismerkedésünk idején milyen görcsösen próbáltam megjegyezni a most már férjem vezetéknevét, aztán meg arra is, hányszor kért arra kedvesen, hogy gondoljam át, ha elvesz, tényleg fel akarom-e venni a nevét. Az esküvőnkig ezerszer biztosított arról, hogy valóban nem bántódna meg, ha maradnék az, aki eddig is voltam, ahogyan arról is, ha már úgy döntöttem, kell a neve is, akkor lehetek nyugodtan „Hápont” Bárány Zsuzsi is. Nem tudott lebeszélni róla, győzött a szerelem. 

Kimondhatatlan név ide vagy oda, van, amikor ragaszkodunk hozzá
Fotó: Olga Yefimova / Getty Images Hungary

„Hö, He, Hr…”

Az első legemlékezetesebb sztorim a férjezett nevemmel egy orvosi rendelőben történt. Amikor az asszisztensnő papírral a kezében, először hunyorítva, majd kikerekedett szemmel, a falnak dőlve kezdett hörögni, tudtam, ez az én pillanatom. Akkor már mellette álltam, mire a Zsuzsához ért. 

Aztán landoltak már levelek a postaládánkban Hrda, Hrinda, Hudina, Hedina, Herdina, Hardina, Rinda, sőt Hidra néven is, úgyhogy ezek után igazi sikerélmény volt, amikor az ajtónkra tervezett névtáblára helyesen került fel a Hrdina.

Jó, mondjuk, annak is volt egy apró szépséghibája: Bányt írtak a Bárány helyett.

Hát na, addigra elfogyott a lendület…

Ugyanabban a cipőben

Milliónyi sztorit tudnék még mesélni, de most jöjjenek mások történetei! Olyanoké, akik életükben legalább annyiszor betűzték már a nevüket, mint én, és legalább annyit magyarázkodtak már, mint amennyit a családunk. 

Hogy ne menjünk messzire: főszerkesztőnk, Reiber Gabriella is azok táborát erősíti, akiknek elsőre általában nem jegyzik meg a nevét.

Idézőjel ikon

Nekem nem olyan bonyolult a nevem (szerintem), de volt már, hogy megkérdezték, „pontos vagy elipszilonos j-vel”? És rendszeresen ejtik 'ríber'-nek.

De beállt a kimondhatatlan nevűek sorába Strassenreiterné Ispán Mária is, aki, ha meghallja a „St…, Str…” próbálkozásokat, rögtön tudja, hogy őt szólítják. 

Volt már Strasszerné, Strasszenbergerné, sőt István is.

Sztorik az orvosi rendelőkből

Aztán itt van Terjék-Radvánszky Anita is, aki szintén rutinszerűen pattan, ha az orvosi rendelőben szólítják. Vagy legalábbis megpróbálják behívni. Neki ugyanis gyakran csak annyit mondanak: 

Idézőjel ikon

Az a furcsa nevű hölgy jöjjön be!

Ha viszont valamennyire sikerül a nevén nevezni, akkor is általában mellélőnek Terjék-Radványszkyval vagy Perjék-Radvánszkyval.

Orvosi „névtörténete” van bőven Wieden Krisztinának is.

Idézőjel ikon

A Wiedent mindig másképp ejtik. Többször fordult elő, hogy a Wiedenre annyira koncentrálnak, hogy a mezei, átlagos Krisztinába már belebonyolódnak. A kórházi trimeszteri nőgyógyászati vizsgálatnál furcsán néztem fel a könyvből, és tudatosítottam, hogy azt hiszem, nekem kell felállnom, amikor egy Wájner Krisztián se lépett elő…

Szántó-Külitsné Rácz Mónika Klárára a legcsúnyábban egy nővér nézett, amikor vérvétel után a kémcsőre készült ráírni a nevét. Ő is megosztott velünk egy történetet.

„Eleve mondtam, hogy szerintem a tajszám is elég lesz, mégis kérte, hogy mondjam a nevem. Mondtam, majd rám nézett, és megkérdezte, hogy ezt hogy gondoltam?! Én mondtam, hogy elég lesz a taj…”

Ha hosszú és még kimondhatatlan is a név, célszerűbb tajszám alapján azonosítani
Fotó: RunPhoto / Getty Images Hungary

Vicces névadók

Vinnai Dittát 15 éve egy futár keresztelte át, amikor élete első munkahelyén pizzát rendelt.

Idézőjel ikon

Bediktáltam az adatokat, cím, név, erre kétszer is visszakérdeztek. A futár ki is hozta, és elkurjantotta magát: »Meghoztam a pizzát Kínai Pittának«. És tényleg ez a név volt a papíron. A kollégák azóta is Pittának hívnak...

Török-Tóth Csenge egy hivatalos ügyintézésnél szembesült azzal, hogy talán nem is olyan egyszerű a neve.

„Az én nevemben semmi bonyolult nincs, legalábbis ezt gondoltam addig, amíg valami hivatalos ügyintézésnél ahelyett, hogy gépelt volna a bácsi, elkezdte vakargatni a fejét, aztán körülbelül egy perc múlva visszakérdezett, hogy »a Tóth az már keresztnév, ugye?«”

Csakis betűzve!

Szép számmal élnek ma úgy emberek, akiknek a napjaihoz már szorosan hozzátartozik a betűzés. Galovtsik Lilla Éva már rutinos névdiktáló.

„Nekem megvan a keresztnevek sorrendje, ahogy betűzni szoktam: Gábor, Aladár, Lajos, Olga, Viktor, Tamás, Sándor, Ilona, Károly. Volt egy hely, ahol ugyanígy elkezdtem sorolni, és a hölgy hosszú-hosszú másodpercekig körmölt. Vártam, hogy szóljon, hol akadt el, de csak ír és ír… Amikor ránéztem a papírra, már a Lajosnál tartott, valahogy így: Gáboraladárlajos… – és folytatta volna, ha röhögés közben meg nem állítom. De voltam már Grassalkovich, Glatavcsik, Glaskovics, Galacsik, és a sor végeláthatatlan.”

Hasonló sztorija Riederauer Anna-Petrának is van.

Idézőjel ikon

Az önkormányzatnál kérdezték a nevemet, mondom a hölgynek, hogy betűzöm, mert bonyolult. Mire ő elkezdte leírni: Roland Imre Elemér; na, mondom, ez így nem fog kiférni…

Azt gondolnánk, hogy Győr-Ágoston Fruzsina vezetéknevénél egyszerűbb nincs a világon. És mégis: 

A Győr valahogy mindig Győri lesz. Így sokszor segítek: Győr, mint a város! Arra nem számítottam, hogy egyszer az egészet leírják. Így lettem én Győr Mint A Város Fruzsina!

Győr, mint a város – hangsúlyozza mindig Fruzsina, amikor a vezetéknevét diktálja
Fotó: I love takeing photos and i thin / Getty Images Hungary

Trükkök férjekkel

Mácz Katalin a házasságát köszöni a nevének.

Egy darabig gyűjtöttem, íme néhány: Mráz, Mörc, Harc, März, Märc, Matz, Mátz, Máz, Hráz, Mécz, Márc, Mátc, Máté … Egyetlen ember volt, aki csak annyit kérdezett, cz-vel? Hozzámentem.

Szűcsné Gajárszky Vera bevallotta: tulajdonképpen azért vette fel a férje nevét, hogy ne kelljen mindig betűznie, így: „géapontosjéáereszkáipszilon”. Pizzarendelésnél egyszerűen csak Szűcsné Vera, bármilyen óvodai, iskolai és hivatalos papírt pedig a férje nevében tölt ki, majd aláíratja vele.

Kozma (született Hlugyik) Ivettnek, bármilyen különleges is a vezetékneve, a legtöbb helyen a keresztnevét szúrták el, így téve őt Ivette-té, Yvett-té vagy Yvette-té. 

„Alig vártam, hogy férjhez menjek, csakis egy normális nevű férfihoz, elegem volt a furcsa nevemből, majd egy ponton, talán az első anyasági igénylésnél rájöttem, hogy a gyerekeimnek is mindenhova a lánykori nevemet kell beírniuk. Egyébként minden hivatalos helyen megvolt rá a panel: »Betűzöm, jó? Hedvig, László, Ubul, Géza, ipszilon (itt félsóhaj hatásszünet), Ilona és Károly. Vagy már nyújtottam is a személyimet, hogy másolják onnan, egyszerűbb lesz. Ja, és az anyukám neve Hutya. Ott is már, mint akinek megnyomták a magnót, mindig mondom: »Hutya, úgy mint kutya, csak H-val«.”

Pálffy-Szabó Dórinak a saját esküvőjén lett egy kis félreértés a vőlegénye neve miatt.

Idézőjel ikon

A szertartásvezető belebonyolódott a Pálffyba, és a következő kérdést tette fel nekem: »akarok-e Pálfalvi Dávid felesége lenni?« Úgyhogy nemet kellett mondanom, és elmagyarázni, hogy ki áll mellettem. De nagyon nevettünk...

Zsivnovszki Krisztina is a rutinos névmegmondók táborát erősíti, aki ráadásul most még nagy lépésre is készül.

„Zsivnovszki, született Schultz – az életben nem tudta leírni senki. Most gondolkodom, hogy visszaveszem a leánykori nevemet is: Zsivnovszki Schultz Krisztina. Ha már lúd, legyen kövér!”

Teljesen másképp

Keresztes Nikolett története megmutatja: igenis lehet más névvel azonosulni. 

Idézőjel ikon

„Keresztesként különböző éttermek és futárcégek szerint csak Ildikó lehetek. Egy kiadónál pedig évekig Miklós néven futottam, így küldtek minden újságot.”

És eljön egy ember életében – Pál-Klátyik Heniében mindenképp – az a pillanat is, amikor inkább más nevet mond, mint ami. Ő egy taxirendelés alkalmával kényszerült feladni a személyazonosságát.

– Klátyik névre kérném a taxit!

– Lájnyik? Lágyik? Plágyik?

– Tudja, mit, legyen Kiss, köszönöm!

Taxirendelésnél kacifántos nevűeknek célszerű Kisst mondani
Fotó: Chalabala / Getty Images Hungary

Pónus-Tvergyák Alinka is taktikát váltott.

„Olyan helyeken, ahol nevet kérnek a kiszolgáláshoz, rezzenéstelen arccal mondok Anitát, Anikót, bármi mást inkább. Névsorban, ha hirtelen megakadnak, és ráncolják a szemöldököt, akkor én jövök. A férjem azon szokott röhögni, hogy a bemutatkozáskor sokszor csak a keresztnevem mondom, mint egy villalakó vagy felnőttfilmsztár.”

Izgalmas e-mail-címek

Kurunczi Ágnes lánykori neve Vaszily, amit többszöri egyeztetés után is Baszíjnak írtak, de volt már Vaszaly, Veszely és Vaszili is. Így gondolta hát, hogy a férjezett nevével már senkinek sem fog gondot okozni. Aztán lassanként szembesült a valósággal.

Idézőjel ikon

„A férjem egyszer e-mail-címet diktált: Károly-Ubul-Róbert-Ubul-Nándor-Cecil-Zoltán-Ilona@… Aztán megérkezett a levél a következő címmel: kurunándorczi@…”

Schroth Ferenc is öntudatosan a saját nevét használja az e-mail-címénél, ami – állítása szerint – majdnem olyan hatásos, mint egy spamszűrő.

Pelus néni, a névrekorder

Cikkünk legtöbb új nevet kapott csúcstartója kétségtelenül Siska-Móré Edina, akit nemcsak a hivatalokban, hanem az oviban is átkeresztelnek a gyerekek.

„Móré helyett More, Mori, Móri, Moré verziók is léteznek írásban, s a nem megértés miatt. Az, hogy felvettem hozzá a Siska vezetéknevet kötőjellel, külön állatfajjá minősültem, mert a Suskó, Sáska, Sziszka, Siszka, Csiska, Zsiska is hozzájött, a kettő együtt egy igazi képletté vált. Ha leírják helyesen – pedig mindig mondom, Siska kötőjel Móré Edina –, és ez úgy van, ahogy »kérem«, dicsérettel jutalmazom az adott személyt. Az Edus néninek is vannak ám verziói az óvodában: Dedus néni, Dadus néni, Piros néni, de a legmenőbb az elmúlt 21 év alatt a Pelus néni.

Emlékezetes történetek

Wájner Krisztián „kismama”, a Kiss névre taxit kérő Klátyik és az Anikót füllentő Alinka története akkor is jusson eszünkbe, amikor azon bosszankodunk, hogy a kacifántos nevünk miatt már megint tíz perccel tovább tartott az ügyintézés! No és azzal is vigasztalhatjuk magunkat, hogy furcsa keresztnevekből is van épp elég.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.