Íme az egészséges pizzafeltét: kevés zsír, sok vitamin és kalcium

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A sajtok nemcsak magukban nagyon finomak, hanem az ételeket is sokkal ízletesebbé varázsolják. A parmezán azért az egyik legjobb választás, mert intenzív aromája miatt már nagyon kevés is elég belőle. Most ráadásul valami nagyon érdekes derült ki róla.

A sajtokról eddig is tudtuk, hogy több, kifejezetten hasznos tápanyagot rejtenek magukban,  viszonylag magas fehérjetartalmuk mellett kalcium, B12-vitamin és cink is megtalálható bennük. Emellett a zsírtartalmuk is meglehetősen magas. Nem mindegy persze, milyen sajtról van szó, 30 gramm (nagyjából 2 evőkanálnyi) ricotta például mindössze 50 kalória, ugyanennyi cheddar viszont már körülbelül 114 kalória pluszt jelent. 

Az egészséges étrend egyik alapeleme ugyanakkor a megfelelő mennyiségű fehérjefogyasztás, amihez a szervezet nemcsak húsokból, hanem tejtermékekből is hozzájuthat. A különböző sajtfélékben eltérő lehet a fehérje- és a zsírtartalom, éppen ezért ajánlott körültekintően választani, és olyan ételekkel kísérletezni, amik sajtosak, mégis diétásnak számítanak. Akadnak olyan fajták is, amiket nagyobb mennyiségben érdemesebb elkerülni: ilyen a camembert, a brie, a mascarpone vagy a halloumi, hiszen ezekben sokkal magasabb a zsírtartalom, így nem számítanak túlságosan alakbarátnak. 

A parmezán sajt valóban egészséges 

A parmezán sajtnak vannak olyan egészségügyi előnyei, amelyekről talán nem is tudtál. Azt is jó, ha tudod, hogy az autentikus Parmigiano Reggiano sokkal több egészségügyi előnnyel rendelkezik, mint a műanyag zacskóban kapható változat. A parmezán ráadásul általában laktózmentes és alacsony zsírtartalmú, mellette jó fehérje-, kalcium- és vitaminforrás. 

A gyerekek is kaphatnak belőle
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

Az autentikus Parmigiano Reggiano vagy másik nevén a parmezán Emilia-Romagnából származik, egy észak-olaszországi régióból, amely izgalmas éttermeiről és élelmiszereiről ismert. Egy speciális tejüzemben készítik, amely olyan tehenekből származó friss tejet használ fel, amelyeket soha nem etettek silóval (szárított állati takarmány). A tejüzem szabályozott eljárást hajt végre a sajtok pácolására és érlelésére, amíg készen nem állnak az eladásra. Mindezek annak biztosítására szolgálnak, hogy a fogyasztók eredeti parmezánt kapjanak, amely tele van egészségügyi előnyökkel. 

A természetesen alacsony zsírtartalmú, szénhidrát- és laktózmentes Parmigiano Reggiano számos egészségügyi előnnyel rendelkezik

Idézőjel ikon

„A parmezán sajt jó fehérje- és zsírforrás. Gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban, például kalciumban, A-vitaminban, B6- és B12-vitaminban, foszforban, cinkben és rézben”

– kezdte Leah Silberman szakértő. „A keményebb sajtok, mint a parmezán vagy a provolon, alapvetően a legjobb választásnak számítanak, hiszen általában magasabb fehérje- és alacsonyabb zsírtartalmúak” – folytatta.

Egy mintegy háromdekás darab körülbelül 10 gramm fehérjét tartalmaz. A parmezán sajtról és a csontok egészségéről szóló, az Egyesült Államok Nemzeti Orvosi Könyvtárában publikált jelentés szerint pedig az autentikus parmezán probiotikus hatásai miatt könnyen emészthető és kalciumban gazdag. A jelentés szerint a sajt magas kalciumtartalma jótékony hatással lehet a csontok egészségére és a csontritkulás megelőzésére. 

A pizzán is elfér belőle egy kis adagnyi. Vagy akár nagyobb is
Fotó: luchezar / Getty Images Hungary

A parmezán tejtermék, ami laktózmentes

Idézőjel ikon

„Azok az emberek, akik általában kellemetlen gyomor-bél rendszeri tüneteket produkálnak a laktózintolerancia miatt, a legtöbbször nyugodtan ehetnek egy adag parmezán sajtot”

– emelte ki Silberman. 

A tejben található laktóz a tejüzemben tejsavvá válik, ahogy a sajtkerék érik, ami azt jelenti, hogy a sajt érlelésére visszamaradt laktóz elenyésző, már ha egyáltalán marad benne. Kemény sajtként a parmezánt terhes nők számára is biztonságosnak tartják.

Számos módja van annak, hogy a parmezánt beépítsd az étrendedbe

Bár a parmezán számos okból nem válhat az étrendünk fő alapjává, Silberman szerint mégis „finom kiegészítője” lehet bármely jól lekerekített egészséges étrendnek. Amikor valaki úgy dönt, hogy parmezánnal szórja meg az ételt, vagy nassolni kívánja, a szakértő azt tanácsolja, hogy kövesse a javasolt adagméretet, amely körülbelül ¼ csésze reszelt parmezán.

És persze, hogy valóban élvezzük a hozzá kapcsolódó az egészségügyi előnyöket, érdemes a sajtot egészséges ételekkel együtt fogyasztani. „Szórom a csicseriborsó- vagy lencsetésztáimra, és szeretem hozzáadni sült zöldségekhez, például brokkolihoz vagy spárgához is” – mondta Silberman a lapnak.

És valóban: az egyszerű csirkesaláta tetején is finom egy maréknyi reszelt parmezán, de egy olaszos szendvicsbe is szeletelheted egy kevés vörös pesto és rukkola társaságában. Ha vendégek jönnek, készíthetsz belőle csipszet, és a frissen sült pizza tetején is elfér belőle egy nagyobb adag.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.