Ez a furcsa dolog történik veled, ha egy nap 4 kávét megiszol

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kávét egyrészt íze, másrészt hatása és variálhatósága miatt is nagyon szeretjük, az már csak plusz, hogy egyre több kutatás szerint egészséges is. Korábban már kimutatták, hogy az energiaszint gyors és hatékony megemelése mellett hosszú távon többek között csökkenti a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát, támogatja az agyműködést, így segíthet megelőzni a demenciát, mérsékli a depresszió, a szívbetegség vagy a májproblémák rizikóját, de még a testzsír szintjének csökkentéséhez is hozzájárul. Most azonban egy újabb érdekesség derült ki azokról, akik 4 csészével megisznak belőle naponta.

Jó hír a kávézás szerelmeseinek, hogy a koffein bizonyítottan nem hozható közvetlen összefüggésbe a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel, a magas koleszterinszinttel és a szabálytalan szívműködéssel sem.  A koffein csontritkulást elősegítő hatásáról is megállapították, hogy ingatag lábakon áll: noha valóban fokozza a kalcium ürítését, de csak olyan csekély mértékben, hogy attól – kiegyensúlyozott étrend esetén – nem kell tartania senkinek.

Ám azt is jó tudni, hogy nem mindegyik változata egészséges. Akadnak, akik két vagy annál is több cukorral isszák a kávéjukat, egy nagy kanál tejszínhab mellett, és sajnos ez a legrosszabb, amit tehetnek a feketével. A cukor bizonyítottan elősegíti az elhízást és a cukorbetegség kialakulását. Ha az édes íz nélkül nem tudod elképzelni a kávézást, sok más egyéb lehetőség mellett természetes édesítőszerekkel, így steviával is ízesítheted.

Egy új tanulmány szerint napi 4 csésze kávé fogyasztása erősíti a májat

Ebből elég egy csészényi is
Fotó: Orbon Alija / Getty Images Hungary

A májrák aránya világszerte emelkedik. Azt már korábban megállapították, hogy a kávé csökkenti a szívbetegségek kockázatát, ám az új tanulmány kimutatta, hogy a kávéfogyasztók kisebb valószínűséggel szenvednek krónikus májbetegségben. 

Mint tudjuk, a kávéfogyasztás több előnnyel jár annál, mint hogy egy fárasztó munkanap előtt bebikázza szervezetünket. Az új tanulmány szerint négy csésze elfogyasztása megvédi májat az akár életveszélyes betegségtől is.

Ha ekkora a pohár, nem kell belőle négy
Fotó: Klaus Vedfelt / Getty Images Hungary

A brit Biobank 494 585 emberének adatait összegyűjtve a kutatók úgy találták, hogy a kávéfogyasztóknak 21%-kal kisebb az esélye krónikus májbetegségre, 20%-kal kisebb valószínűséggel szenvednek krónikus májbetegségben vagy zsírmájban, és 49%-kal kisebb valószínűséggel haltak meg krónikus májbetegségben, mint azok, akik nem fogyasztottak kávét.

Idézőjel ikon

„A kávé széles körben hozzáférhető, és a tanulmányunkból származó előnyök azt jelenthetik, hogy potenciális megelőző kezelést kínálhat a krónikus májbetegségek kezelésére”

– emelte ki Oliver Kennedy, a tanulmány szerzője, a Southamptoni Egyetem vendégkutatója a CNN-nek adott nyilatkozatában. „Ez különösen értékes információ azokban az országokban, ahol alacsonyabb a jövedelem és rosszabb az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés, és ahol a legmagasabb a krónikus májbetegségek terhe” – folyatta.

A felfedezés azért is fontos, mert egyre növekszik a krónikus májbetegségben szenvedők száma: egy 2018-ban közzétett tanulmány szerint 1990 és 2015 között világszerte 75%-kal nőtt a májrákos esetek száma. 

Rengeteg kutatás létezik a kávé egészségügyi előnyeiről 

A tanulmányban elemzett 494 585 ember 78%-a ivott kávét, 22%-a nem. A kutatók 10 éven keresztül követték nyomon a krónikus májbetegségek arányát ebben az alcsoportban. Ez a tanulmány ugyanakkor megfigyeléses volt, ami azt jelenti, hogy a kutatók nem tudták ellenőrizni az összes egészségügyi tényezőt, így nem tudják pontosan meghatározni az okot és okozatot.

Eredményeik azonban más kutatásokon alapulnak, amelyek azt is megmutatják, hogy a kávé fogyasztása számtalan egészségügyi előnnyel jár. Egy 95 tanulmányból álló metaanalízis például azt is megállapította, hogy a kávéfogyasztóknál kisebb az elhízás és a szívbetegség kockázata. 

A fizikai egészségügyi előnyökön túl az ital a mentális egészséget is segítheti. Egy tanulmány kimutatta, hogy azok a nők, akik négy csésze kávét ittak, kisebb valószínűséggel voltak depressziósak.

A tudomány jelen állása szerint érdemes tehát innod belőle, leginkább feketén, persze azt is figyelembe kell venni, hogy mennyire vagy érzékeny a benne található koffeinre. Ha a szervezeted érzékenyebb rá, akkor akár kisebb mennyiségtől is kellemetlen mellékhatásokat tapasztalhatsz. Ha fáj a fejed, vagy másképpen hat rád rosszul a második vagy harmadik adag, akkor ne erőltesd, maradj meg a napi egy csészénél.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.