Érezted már egyedül magad egy emberekkel teli szobában? Akkor van egy jó hírünk!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A beilleszkedés nem mindenki számára egyszerű. Vannak, akik nem tudnak konformizálódni a csoport értékeihez. A klinikai szakpszichológus szerint nekik erre kellene figyelniük.

Vannak, akik minden társaságban játszi könnyedséggel megtalálják a helyüket, és kényelmesen tereferélnek mindenkivel. Fakadhat ez tudatos simulékonyságból, amely az egyén érdekei mentén igazodik a társasághoz, vagy eredhet önkéntelen reakcióból is. Azonban nem mindenkiben van meg ez a képesség. Vannak, akiket kifejezetten feszélyez, ha azt érzik, nem illenek bele egy csoportba. Kívülállónak érzik magukat, és szorongást kelt bennük ez a fajta társas helyzet. Az amerikai klinikai szakpszichológus Daniel S. Lobel szerint ezeknek az embereknek érdemesebb átkeretezniük, hogy miként tekintenek saját magukra ezekben a helyzetekben.

A csoportba való beilleszkedés bizonyos szintű konformitással jár

Az ember társas lény, a közösséghez tartozás az egyik legfontosabb (és biztonságot nyújtó) eleme életünknek. Amikor a gyerekek először mennek óvodába vagy az általános iskola első osztályába, nem véletlenül aggódunk annyit értük, hogy vajon be tudnak-e majd illeszkedni az új társaságokba

Nemcsak hogy evolúciósan is fontos számunkra a közösségi élet, de azt is nagyon jól tudjuk, hogy milyen nehéz „kezdő emberként” kitapasztalni, hogyan is működik a szülőktől távol eső társasági élet.

Fontos azt a leckét is megtanulni, hogy nem mindenki számára lesz szimpatikus a személyisége, mégis jobban jár, ha a saját, egyéni személyiségét megőrizve tud beilleszkedni. 

Nem mindenkinek megy könnyen a csoportba való beilleszkedés, van, akinek a személyisége ellenáll a konformitásnak
Fotó: Christa Boaz / Getty Images Hungary

Ez a felnőttek számára is nehéz feladat, amivel nem is tud mindenki megküzdeni. A második világháború után szociológusok egy csapata azt próbálta felfejteni, mégis hogyan lehetett annyi átlagos német állampolgárt belebolondítani a náci ideológia és az azzal járó rémtettek elfogadására. A konformitást találták az egyik fő oknak. Olyan kutatást végeztek, amely során azt vizsgálták, hogy az egyének mennyire könnyen dobják el a saját szemükkel tapasztalt tényeket, és választanak a többséghez illeszkedő kinyilatkoztatásokat. Két képet mutattak különböző helyzetekben a résztvevőknek: az elsőn egy bizonyos hosszúságú vonal volt, a másik képen három különböző hosszúságú vonal volt látható, amelyek közül az egyik egyértelműen olyan hosszú volt, mint az első képen látott vonal. 

Azonban nem minden esetben választották ki a helyes hosszúságú vonalat a résztvevők, amikor a kutatók ennek azonosítását kérték tőlük, hiába volt szemmel láthatóan egyértelmű a válasz. A résztvevők 37 százaléka adott rossz választ, amikor 5 beépített személy helytelen választ adott előttük, 76 százalékuk legalább egyszer igazodott a többség válaszához a kísérletek alatt, és csupán 24 százalékuk volt képes egész végig megőrizni válasza függetlenségét a csoporttól. Ha legalább egy beépített ember más választ adott a résztvevők előtt, mint a többi 4 beépített személy, akkor a konformitás esélye 6 százalékra csökkent.

Amikor viszont a vonalak közötti hosszbéli különbséget csökkentették, akkor többen voltak hajlamosak a csoportnak hinni a saját szemük helyett.

Ha papírra vethették a válaszukat a verbális válaszadás helyett, az is megkönnyítette a függetlenség megtartását.

Érezted már magad kínosan a csoporton belül?
Fotó: twohumans / Getty Images Hungary

Lobel is hangsúlyozza, hogy a csoporthoz tartozás valamilyen szintű alkalmazkodást, konformitást igényel az egyéntől. A többiekhez kell igazítani az érdeklődési köröket, az ezekről való gondolkodásmódot, az értékeket, a beszédmódot és a stílust. Vannak, akiknek ez könnyen megy, akik kaméleonként beilleszkednek az új csoportokba, és vannak, akik számára elidegenedés érzetét keltik a társas helyzetek. Ez azért lehet, mert néhány ember személyisége egyszerűen ellenáll a konformitásnak: nem képesek megváltoztatni a gondolkodásmódjukat annak érdekében, hogy befogadja őket a csoport.

A konformitás és a személyiség stabilitása

A kaméleonszerű személyiség nem stabil, ugyanis ha valaki úgy próbál egy társaság része lenni, hogy az ellenkezik az értékeivel, akkor a személyisége destabilizálódhat, töredezhet, és ez nem egészséges. Akik ellenállnak ennek a destabilizációnak, azt érezhetik, hogy bennük van a hiba, hogy nem képesek a személyiségükkel szembemenő környezethez alkalmazkodni. Ezt erősíti, hogy a társadalmunk érdeke, hogy konformizálódjunk, tehát nagy nyomás nehezedik az ellenálló személyiségűekre és gyakran kiközösítés, kigúnyolás áldozatává válnak. Érdemesebb elfogadniuk, hogy a személyiségük ellenáll a konformitásnak, és olyan társaságot keresniük, amely hasonló értékekkel és stílussal rendelkezik, mint ők, ugyanis ebben fogják kényelmesen érezni magukat. 

Alternatívaként pedig eldönthetik, hogy a társaság bizonyos tevékenységeihez, értékeihez kapcsolódik, de azokból kimarad, amelyek nem kényelmesek számára.

A nem konformista személyiségűek amúgy általában véve nagyon is érzékenyek az emberek közötti viszonyokra. Éppen ez a tulajdonságuk tartja vissza őket attól, hogy bármilyen csoportba sikeresen beilleszkedjenek, ugyanis fájdalmasan tudatában vannak annak, hogy nincsenek szinkronban a társaság többi tagjával, amely növeli a szorongásukat és kínosságérzetüket. Udvariasak, nem vágnak mások szavába, de kerülik a szemkontaktust, mert nagyon kitettnek érezhetik magukat ettől. Azt gondolják, a többiek számára is nyilvánvaló, hogy mennyire feszengenek. Általában kifejezetten intelligensek, de a szorongásuk miatt ezt nem képesek megmutatni mások előtt. Asszertivitásukat és a saját magukért kiállást nem a szociális helyzetekben, hanem inkább akkor tudják megélni, amikor egy adott feladatra fókuszálnak.

Összességében a nem konformista emberek akkor tudnak igazán boldoggá válni, ha elfogadják természetüket, és ehhez igazítják szociális érintkezéseiket. Önmagában ez a tulajdonság nem a gyengeség jele. Ennek elfogadása a szociális stressz csökkenését hozhatja el, és élvezetesebb társasági élményekhez vezethet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.