Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Te is olyan vagy, mint Móricka, akinek mindenről csak „az” jut eszébe? A partnereid nem tudják követni a tempódat? Ha megfordult már a fejedben, hogy ez talán mégiscsak túlzás, ez a cikk neked szól.
A szexualitás az egészséges, teljes élet része, csakúgy, mint a jól működő libidó. Mint mindenben, itt is nagy a szórás az emberek között: van, aki szexuálisan túlfűtött, és legszívesebben mindennap szeretkezne (akár többször is), mások jól megvannak heti vagy akár havi egy-két együttléttel. Ami tehát az egyik embernek soknak tűnik, a másiknak könnyen lehet, hogy kevés – és fordítva. A szexuális vágy ráadásul életünk folyamán is változhat: gyakran előfordul, hogy például a menopauzához közeledve alacsonyabb lesz a libidó, mint korábban volt.
Ezek a tényezők megnehezítik a hiperszexualitás meghatározását, olyannyira, hogy a pszichológusok között sincs egyetértés, mennyi a „túl sok” vagy a „túl kevés” ebben a kérdésben. Egyes szakemberek a heti orgazmusok számában határoznák meg a jelenséget, mondván, hogy heti hét (vagy napi egy) orgazmus jelenti a vízválasztót. Egy tanulmányban azonban a férfiak 26 százaléka és a nők 10 százaléka számolt be arról, hogy hetente hét vagy annál több orgazmusa van. Úgy tűnik tehát, hogy felesleges ilyen önkényes kritériumokat bevezetni, hiszen rengeteg olyan embert sorolna a hiperszexuális kategóriába, akinek valójában erős, de teljesen egészséges szexuális késztetései vannak. (A hiperszexualitás ilyen definiálása azért is problémás, mert egyáltalán nem biztos, hogy minden szexuális együttlét orgazmussal végződik.)
Érdemes inkább ott meghúzni a választóvonalat, hogy okoz-e problémát az illető mindennapi életében a túlfűtött szexualitás. A szexfüggőség vagy hiperszexualitás nem került bele a mentális zavarokat listázó kézikönyv, a DSM legutóbbi kiadásába sem, ugyanakkor időről időre felbukkannak sajtóhírek egyik vagy másik hírességről, aki bevallja, hogy szexfüggőségben szenved. Számukra – állításuk szerint – komoly problémát jelent a szexfüggőség. A hiperszexualitást leginkább a függőségek közé sorolják a szakemberek, azon belül is obcesszív-kompulzív zavarok közé, tehát olyan zavarról van szó, amely kényszeres, és akadályozza az adott személyt a mindennapi tevékenységeiben, valamint rombolóan hat a saját és a környezete életére. A szexfüggőség, az alkoholizmushoz vagy a szerhasználathoz hasonlóan, árt az életminőségnek, és kontrollvesztés jellemzi.
A leggyakoribb tünetek, amelyek szexfüggőségre utalnak, a következők lehetnek:
- a szex nem az intimitás megéléséről szól, hanem menekülés a mindennapokból vagy a szorongást keltő helyzetekből
- a szexfüggő, mivel nehezen tud kötődni, nem igazán elégül ki: a testi kielégülés megvalósulhat, de az érzelmi elmarad
- gyakran váltogatja partnereit, esetleg prostituáltakkal vagy ismeretlenekkel létesít sorozatosan szexuális kapcsolatot
- pornófüggő, gyakran feszült, ha nem jut hozzá a napi „pornóadagjához”
- szexuális parafíliák, leggyakrabban szadizmus vagy mazochizmus
- a pornófogyasztást és a maszturbációt előtérbe helyezi más tevékenységekkel vagy kötelességeivel szemben
- szégyelli magát, bűntudata van, de nem tud leállni a kényszeres szexről
A hiperszexuális vagy kényszeres szexualitással rendelkező emberek Irvin D. Yalom, a neves amerikai pszichiáter szerint gyakran menekülnek szexuális kapcsolatokba a magány, az elszigeteltség érzése, sőt a saját haláluktól való szorongás miatt. Yalom a következőképpen határozza meg a kényszeres szexualitás fogalmát: „A kényszeres szex teljesen ellentmond a valódi törődés szabályainak. Az egyén eszközként használja a másikat, sőt csak egy részét, és kizárólag azzal van kapcsolatban. Az ilyen jellegű kötődés a szex miatt jön létre – »minél gyorsabban, annál jobb« alapon –, nem pedig azért, hogy a szexualitáson keresztül egy mélyebb kapcsolat vegye kezdetét. (…) A szexuálisan kényszeres személy nem ismeri igazán a partnereit. Így aztán önmagát sem kell megmutatnia; a partnereknek csak azok a jellemvonásaik érdekesek, amelyek a csábításhoz és a szexuális aktus beteljesedéséhez kellenek. A deviáns szexuális magatartásnak is éppen ez az egyik ismertetőjele: az egyén nem a másik teljes lényéhez, csupán annak egy részéhez vonzódik” – írja Yalom az Egzisztenciális pszichoterápiában.
A hiperszexualitás tehát nagy valószínűséggel valamilyen mögöttes szorongásnak a tünete. Önmagában a túlfűtöttség, a magasabb libidó nem jelent problémát, az azonban már igen, ha kényszeres viselkedésre sarkall valakit, vagy mindennapi tevékenységeiben okoz fennakadást. Ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni, aki segít kideríteni, honnan ered a szorongás, amit az egyén szexszel próbál csillapítani.
