Vajon a vallás elemi része az emberiségnek? Ha a többség vallásos, milyen anomáliát jelenthetnek az ateista emberek? És az evolúciónak mi köze ezekhez?
Talán nem annyira egyértelmű a vallás tudományos megközelítésből kiinduló vizsgálatának létezése a laikusoknak, de kifejezetten érdekes gondolat, hogy a fejünkben általában élesen elválasztott két témakörre egymással összefüggő dolgokként gondoljunk. Will Gervais szociálpszichológiával foglalkozó szakember azonban olyan kutatásokat végzett, amelyek tudományosan próbálták megvizsgálni a vallásosságot: Vajon az evolúció terméke a vallás? Milyen előfeltevései vannak az embereknek az ateistákról? Igaz a mítosz, miszerint az ateisták intelligensebbek a vallásos embereknél?
Az evolúció szülte vallásosságunkat?
Gervais, a magát ateistának valló kutató úgy gondolja, az ateisták is megtanulhatják értékelni a vallás nagyszerűségét, ha egy kissé jobban belemélyednének annak tudományos jelentőségébe. A vallásosság egyedi sajátossága az emberi fajnak, de legalábbis annak szervezettsége és intézményesülése mindenképpen egyedülálló az állatvilágban. A legtöbb ember, aki valaha is élt, vallásos volt, és ez olyan rejtélynek számít az evolúcióval és az emberi természettel foglalkozó tudósok számára, amelyet nem igazán oldottak még meg.
Persze, az a feltevés él, hogy valószínűleg közösségszervező, szabályrendszer-felállító és -betartató szerepe miatt akár evolúciós eszközként is kialakulhatott. Ezt a nézetet erősítheti az a 2021-es kutatás, amely arra a felfedezésre jutott, hogy a vallásosság hatására könnyebben elviseljük a szegénységet, amely megmagyarázza, hogy miért lehetnek boldogabbak az elmaradottabb országok emberei a nyugatibb országokhoz képest.
Azonban felmerül a kérdés, ha ennyire meghatározó jellemzője fajunknak a vallásosság, akkor hogyan lehetséges, hogy nem mindannyiunkat meghatározó jellemző? A vallásosság kialakulását Gervais szerint nem lehet igazán megérteni, amíg az ateizmusét meg nem értjük.
Az ateizmust körüllengő mítosz megdöntése
Gervais egy 2019-es megjelenésű könyvre hívja fel a figyelmet, amelynek szerzője Justin L. Barrett, és amelyben arról ír a fejlődéstudománnyal foglalkozó professzor, hogy született hívők vagyunk kognitív funkcióink melléktermékeként. Az ateizmus Barrett értelmezési rendszerében tehát egy különleges kivétel a szabály alól, amely több szellemi erőfeszítést igényel, mint a vallásosság. Ennek az eredménynek az első generációs ateisták rendkívül örültek, hiszen egy intellektuális felsőbbrendűségi kitűzőt adott a kezükbe a könyv, és nagy hatással volt a tudomány világára. Azonban Gervais több kutatást is elvégzett, amelyek megcáfolják az ateisták intellektuális fölényének mítoszát.
Gervais eredményei, amelyek azt mutatják, hogy az ateizmus nem jár felsőbbrendű kognitív funkciókkal, fordulatos úton valósultak meg. Legelső kutatássorozata épp az ellenkezőjét bizonyította ennek: a racionálisabban gondolkodókat kevésbé vallásosnak találta. Azonban kénytelen volt utólag rájönni, hogy hibát vétett közben, ugyanis egyetlenegyszer sem volt képes csapatával ugyanezt az eredményt produkálni.
Ateistának lenni nem kifejezetten kedvező
Gervais egy sor másik kutatást is elvégzett az ateizmus kapcsán, amelynek társadalmi megítélését próbálták felfejteni. Kiderült, hogy sokan vannak, akik nem akarják idegenek előtt felvállalni ateizmusukat, ami ahhoz vezetett, hogy a felmérések alapján az amerikai társadalom nem hívő lakosságának felbecslése jóval alacsonyabb értéket ért el (2-3 százalékot), mint ami a valóságban megvalósul. Gervais csapatával olyan kérdőívet talált ki, amely segítségével a válaszadók akaratlanul, tudattalanul „vallottak vallásosságukról”: az derült ki, hogy tízszer annyi ateista amerikai van, mint amennyit korábban mérni tudtak (26 százalékot mértek).
Gervais kíváncsiságát felcsigázta, vajon az ateisták nagy része miért nem érzi kényelmesnek, hogy ekként jelölje meg magát a felméréseken. Csapatával rájöttek, hogy ennek az az oka lehet, hogy negatív előítélettel vannak az ateistákról az emberek. Az egyik kísérletsorozatuk keretein belül arra kérték az embereket, hogy mondják el, mit gondolnak, mennyire lehetnek vallásosak a szörnyűségeket elkövető emberek: aki megrúg egy kiskutyát, aki kannibalizmusra adja a fejét, vagy vérfertőzésre vetemedik. Összesen 13 országból vettek részt a válaszadók, és az derült ki, hogy még a kevéssé vallásos országok lakosai is úgy gondolják, hogy aki gyilkol, nem lehet vallásos.
Egy másik kétrészes kísérlete pedig azt mutatta ki, hogy az ateistáknak még az arcára is rávésődik a moralitás hiánya a társadalom szerint. Az első kutatás több száz résztvevőjének segítségével megalkottak két arcot: az egyik a vallásos emberekről kialakított képet, a másik pedig az ateistákról kialakított képet összegezte. A sztereotip vallásos ember arca nyíltabb, kiegyensúlyozottabb és kellemesebb, mosolygósabb lett, míg az ateistát összegző arc mogorva, megbízhatatlan, ellenséges és kellemetlen benyomást keltő. A második kutatásban részt vevőknek ezt a két képet kellett értékelni az alapján, hogy melyik tűnt vallásosabbnak, és az ő intuitív választásuk is megerősítette az első csoport értékítéletét.
Összességében persze édes mindegy, hogy valaki vallásos-e vagy ateista, hiszen a mindennapi személyes interakciók során nem ez kapja a döntő szerepet abban, hogy valakit kedvelünk, vagy jó embernek tartjuk-e. Amíg a két ember, aki összetalálkozik, képes nyitott érdeklődéssel egymáshoz fordulni, addig nem a vallásosság vagy az ateizmus kipipálása után folytatódhat csak a társalgás.
