Az ágy közös, a pénztárca nem – külön vs. közös kassza pszichológusszemmel

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ahogyan egy párkapcsolat komolyra fordul, joggal merülhet fel a kérdés: legyünk-e közös kasszán vagy sem? Melyik a jobb vajon: a közösködés vagy az anyagi függetlenség? Érvek egyik és másik mellett, valamint ellen.

Régebben teljesen természetes volt, hogy amint két ember összeköti az életét, egy gyűrűvel fejezik ki összetartozásukat, egy otthonban hajtják álomra a fejüket, a közös vezetéknévvel jelzik, hogy ők egy egység, és persze közös kasszán élnek. Manapság már ennél jóval árnyaltabb forgatókönyvek mentén alakulhat egy pár élete. Bár sokan őrzik a hagyományokat, akadnak olyanok is, akik sosem házasodnak meg, netán külön lakásban élnek, megtartják az eredeti nevüket, sőt egymástól teljes anyagi függetlenségben élnek. Milyen előnyei és veszélyei lehetnek a közös kasszának? És milyen következményekkel járhat, ha egy pár teljesen külön kasszán él? Pszichológiai szempontból járjuk körbe a kérdést.

Közös kassza

Érvek mellette

Ha egy pár a közös kassza mellett dönt, azzal kifejezhetik az összetartozás, a párkapcsolati bizalom és az elköteleződés egyik legmagasabb fokát. Ha házasságot kötünk, esetleg gyermeket vállaltunk valakivel, vajon miért éppen a pénzügyekben ne osztoznánk a másikkal? A közös kasszával kimutathatjuk, hogy hosszú távra tervezünk, és egyben felelősséget is vállalunk egymásért. 

A közös kassza szemléletformáló is lehet, hiszen a pár tagjai tanulhatnak egymástól.

Mindannyiunkat jellemez valamilyen viszonyulás a pénzhez, amelyet főként az eredeti családunkból hozott minták alakítanak. Vegyünk egy párt, ahol az egyik fél imád költekezni, a másik viszont minden fillér elköltését is ezerszer is meggondolja! Bár az ellentétes beállítódás akár konfliktusokat is szülhet, megfelelő kommunikációval és a keretek lefektetésével a költekező típus megtanulhatja beosztani a pénzt, a spóroló pedig felfedezheti a pénzköltésben rejlő élvezetet is.

Érvek ellene

A közös kassza könnyen konfliktusokhoz vezethet, kiváltképp abban az esetben, ha a pár tagjai bár eltérő mennyiségű pénzt hoznak a konyhára, mégis ugyanannyit vesznek ki a közös perselyből. Feszültséget szülhet az is, ha csak az egyik fél a kenyérkereső, a másik pedig folyamatosan tőle kényszerül kérni. Ebben a helyzetben könnyedén felborulhatnak az erőviszonyok, és ahelyett, hogy két egyenértékű felnőtt lenne jelen a kapcsolatban, alá-fölé rendeltségi viszony alakulhat ki. Az, hogy az egyik fél bármit szeretne venni, kénytelen kérni a másiktól, a szülő és a gyermek közti zsebpénzzel kapcsolatos alkudozásokra emlékeztethet.

A kérés pedig magában foglalja az elutasítás lehetőségét is, ami által a pénz a másik feletti kontroll eszközévé is válhat.

Az egyik fél ezáltal fejezheti ki a dominanciáját, és befolyásolhatja a másik önállóságát, aki pedig kevésbé érezheti magát függetlennek és fontosnak.

Ha nincsenek megfelelően lefektetve a keretek, a közös kassza számos feszültséget generálhat egy párkapcsolatban
Fotó: Milos Dimic / Getty Images Hungary

Külön kassza

Érvek mellette

Ha egy pár tagjai teljesen megőrzik az anyagi függetlenségüket, azzal elejét vehetik számos konfliktusnak. Például azoknak a vitáknak, amelyek a pénzhez való eltérő viszonyulásból, vagy az egyenlőtlen bevételekből fakadhatnak. Emellett, ha elköteleződünk valaki mellett, bár nem feltétlenül szeretünk arra gondolni, hogy valaha ez a kapcsolat véget ér, de sajnos a statisztikák is amellett szólnak, hogy minden második házasság válással végződik. Biztosan ismerünk mindannyian a szűkebb és tágabb környezetünkben válófélben lévő vagy elvált párokat, akik nem ritkán hosszú éveken át civakodnak, míg képesek valamilyen megállapodásra jutni a közös anyagi javak elosztásának tekintetében. Ilyen szempontból a külön kasszával ezt a jogi cécót és az azzal járó érzelmi megpróbáltatásokat megspórolhatjuk magunknak. 

Érvek ellene

A külön kassza kapcsán felmerülhetnek bizalmi és elköteleződési nehézségek, hiszen azt a benyomást keltheti, mintha folyamatosan egérutat hagynánk magunknak a kapcsolatból. Persze nem a tárgyak és az anyagiak kell, hogy összetartsanak egy párt, de ha alig van olyan, ami közös, akkor elég felkapni egy bőröndöt, és kisétálhatunk a másik életéből pillanatok alatt.

Ráadásul a külön kassza tabukat és titkokat is szülhet.

Igaz, így könnyebb titokban tartani egy párunknak vásárolt meglepetést, de kevésbé szívélyes dolgok is rejtve maradhatnak a másik előtt. Könnyen az az érzésünk támadhat, hogy a párunk életének egy jelentős szeletéből mi nem kapunk egy falatot sem. És ugyanez igaz fordítva is.

A külön kassza szakadékot szülhet a pár tagjai között
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

Amit érdemes mérlegelnünk

Mint mindenben, ebben a kérdésben sem feltétlenül a véglegetekben érdemes gondolkodnunk, hanem olyan megoldást találnunk, amely a pár mindkét tagjának megfelelő és tartható. Kulcsfontosságú a kommunikáció, és ajánlatos megállapodnunk a költségvetési szabályokban. Például arról, ki mennyire veszi ki a részét a közös kiadásokból, mennyit tervezünk a közös célokra félretenni, valamint kinek milyen igényei és elvárásai vannak a pénzügyekben.

A cikk szerzőjéről

Sas Eszter Krisztina a Dívány pszichológus szakértője és a Mind Art kreatív pszichológiai műhely társalapítója.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Sas Krisztina Eszter
Sas Krisztina Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.