Eljegyzések magyar módra – Így jegyzik el egymást a mai magyar huszonévesek

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az eljegyzések hagyományai sokat változtak a történelem során. A magyar hagyományok keveredtek a nyugatiakkal és a kortárs gondolatvilággal a lánykérést illetően, így kérdésessé vált, vajon van-e egy egységes módja a mai magyar fiatalok körében az eljegyzésnek? A válasz után kutatva interjút készítettünk négy párral.

Az eljegyzés romantikus pillanata egy párkapcsolatnak, a közös élet ígéretét hordozza magában. De mégis hogyan történnek manapság az eljegyzések a magyar fiatalok között? Sok hagyomány keveredik már össze napjainkban az eljegyzést illetően. Vajon melyik hagyomány szimbólumaihoz húz a huszonévesek szíve?

Eljegyzési hagyományok

A Magyar Néprajzi Lexikon szerint régen nem kapott a házasulandó nő eljegyzési gyűrűt, hanem jegyajándékok cseréjéről szólt az eljegyzés, vagy más szóval „jegyváltás”. Korántsem egy intim, meghitt pillanat volt ez a fiatalok életében: a menyasszony szülei házában került rá sor, tanúk jelenlétében, és elsősorban a házasságkötés anyagi részleteit fektették le ekkor. A házasságkötésben az eljegyzés számított a legfontosabb mozzanatnak egészen a középkortól a 18–19. századig.

Ami ezekből a szokásokból érdekes lehet a mostanában eljegyzést fontolgatóknak, az a jegygyűrűváltás. Ugyanis régen nem volt külön eljegyzési gyűrű, amelyet csak a nő hordott az ujján a házasságkötésig, hanem mindkét fél egy-egy karikagyűrűt hordott az eljegyzést követően a házasságig a bal gyűrűsujján, amelyet a házasságkötés alkalmával helyeztek át a jobb gyűrűsujjukra. Már ha nem a mátraaljai palóc kendőváltás hagyományát követték, amely során kendőket ajándékoztak eljegyzéskor egymásnak és egymás családtagjainak a jegyesek.

Az eljegyzési gyűrű hagyománya sok pár számára fontos romantikus része a lánykérésnek
Fotó: D_Zheleva / Getty Images Hungary

Az eljegyzési gyűrű hagyománya tehát körülbelül a 19. századtól kerülhetett Magyarországra. A hollywoodi filmek is ezt a szokást népszerűsítik. Az összes amerikai romantikus filmben, amelyben szerepel az eljegyzés pillanata is, jelen van az eljegyzési gyűrű is, amely mindig egy köves gyűrű, általában gyémánt, és amelyet meglepetésként kap a nő.

Ezek a különböző hagyományok olyan egyveleget képeznek a 20. és 21. századi gondolatokkal, filozófiákkal együtt, amiben gyakorlatilag minden eljegyzési mód lehetségessé válik. A cikk írójának felmenői között például egyaránt megtalálható az eljegyzési gyűrűs lánykérés, amely során a férfi apja kérte meg a nő anyjától a lány kezét fia számára, az egyszerűbb jegygyűrűváltás, valamint a gyűrűk teljes kihagyása a házasság minden fázisából. Felmerül tehát a kérdés: a mai magyar fiatalok milyen módon képzelik el a lánykérést?

A kortárs magyar huszonévesek és az eljegyzés

A cikk kérdésének megválaszolására interjú készült négy párral, akik mind huszonévesen jegyezték el egymást az elmúlt négy évben. Mindegyik pár valódi nevük megváltoztatásával vállalta el az interjút. Nevezzük el őket tehát Annának és Albertnek, Borinak és Benedeknek, Csillának és Csanádnak, valamint Daniellának és Dezsőnek.

A legtöbb pár életében 24–26 évesen érkezett el az eljegyzés pillanata, Csilla és Csanád életében pedig 29 évesen. A párok hamar megérezték, eldöntötték, hogy egy életen át szeretnének szerelmük mellett maradni, ugyanis az első vagy második együtt töltött év után már meg is történt a lánykérés. Csupán Daniella és Dezső várt 6 évet a nagy kérdés feltevéséig, ugyanis ők tizenéves korukban váltak egy párrá.

A négyből három pár kapcsolatában – Anna és Albert, Csilla és Csanád, Daniella és Dezső kapcsolatában – kapott helyet az eljegyzési gyűrű hagyománya. A párok férfi tagjai titokban választottak gyűrűt, izgatottan remélve, hogy az majd elnyeri párjuk tetszését és titokban készülve arra, hol és mikor teszik fel majd a nagy kérdést. Egyikük sem aggódott, hogy párjuk nemmel fog válaszolni, korábban már szóba jött a házasodás témája kapcsolatukban. Bár mindegyik nő számított arra, hogy hamarosan megkérik a kezüket, mégis sikerült meglepni őket a lánykéréssel egy-egy olyan pillanatban, amikor a legkevésbé számítottak rá.

Csanád számára elengedhetetlen jelentőségű volt, hogy meglepetésként érje Csillát a lánykérés, ne egy előre megbeszélt esemény legyen, ugyanis Csanád szerint fontos a gesztus romantikája.

Dezső számára is fontos volt a meglepetéseljegyzés romantikája. „Szerintem az adja [az eljegyzés] varázsát, ha éppen aznap tényleg nem számít rá a lány. Persze fontos, hogy ne legyen teljesen váratlan ez a kérdés, a házasságról előtte már sokszor beszéltünk” – mondta Dezső.

Dezsőhöz hasonlóan vélekedett Albert is abban, hogy ne teljes meglepetés legyen a lánykérés: „Számomra fontos volt, hogy ne csak egy érzelmi impulzus hatására kérjem meg [Anna] kezét, hanem egy tudatos döntés és tervezés egyik első lépcsőfoka [legyen].

Vannak párok, akik számára a jegygyűrű viselése hordoz mély jelentést
Fotó: Photography by Bobi / Getty Images Hungary

Bori és Benedek azonban teljesen más nézőpontot képviselt a másik három párral szemben, de történetük ugyanolyan romantikus és szeretetteli, mint a másik három párnak. Bori és Benedek számára az a szokás tetszett a leginkább, amely során mindkét fél a bal gyűrűsujján viseli az eljegyzéstől a házasságkötésig a jegygyűrűt, majd ezt áthelyezik a jobb gyűrűsujjukra.

„Szerintünk nem a férfi kéri el a nőt, hanem egymást választják, feministák vagyunk” – mondta Bori és Benedek, akik kapcsolatuk fontos alappillérének tekintik, hogy mindenben együtt hozzanak döntést, egy egységként. „Szerintünk [az eljegyzésnek] egy közös döntésnek kell lennie, amit nem a pillanat hevében hozunk meg, úgy, hogy az egyik fél felkészületlen. Előre megbeszéltük.”

Úgy tűnik tehát, hogy a mai fiatalok számára sincs egyetlen minta, amely alapján eljegyzik egymást, még ha egyes eljegyzési rítusok népszerűbbek is, és tulajdonképpen, ez nem is baj. A legfontosabb, hogy minden pár megtalálja azt az eljegyzési módot, amely számukra a legromantikusabb, és amely a legjobban passzol kapcsolatukhoz. Hiszen az emberek szeretetnyelvei sem ugyanolyanok, a párkapcsolati dinamikáik sem ugyanolyanok, tehát miért is kéne, hogy ugyanúgy jegyezze el egymást mindenki?

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.