Öt feleség, több élettársi kapcsolat, négy gyermek. 1952–1957 között Brigitte Bardot volt a felesége. 1958–1960 között Annette Stroyberggel, majd Catherine Deneuve-vel élt. 1965–1973 között Jane Fonda következett, majd 1975–1977 között Catherine Schneider. Utolsó házassága 1990-től haláláig tartott Marie-Christine Barrault-val. Az öt házasságból, illetve élettársi kapcsolatból, négy gyermek született. Nathalie, Christian, Vanessa és Vania, azaz Ványa. Hogy mi volt a titka a magas, vékony, szemüveges entellektüelnek – máig nem tudni. Színész volt, rendező, riporter és forgatókönyvíró – de egyiknek sem kiemelkedő. Kozmopolita életművésznek, autóversenyzőnek és bohém nőfalónak viszont elsőrangú. Roger Vadim Plemjannyikov orosz zsidó bevándorlók gyermekeként, nevében is őrizte származását.
Gratulálok, Madame Plemjannyikov!
Amikor az esküvő után így szólt az anyakönyvvezető a tizenhét éves Brigitte Bardot-hoz, a fiatal szépség eleinte nem is értette, hogy hozzá szóltak, pedig a házasságkötéskor, legalábbis papíron, felvette a férje hivatalos nevét. Akinek egyébként előbb át kellett térnie a katolikus hitre.
Ez a mondat aztán még négyszer hangzik majd el az évtizedek során.
Roger Vadim – vagy ha úgy tetszik, Vagyim – 1928-ban született Párizsban. A nagy kiugrást 1956 hozta meg neki, ekkor rendezte első filmjét, az ...És Isten megteremtette a nőt címűt, amely Brigitte Bardot-t is ünnepelt sztárrá tette.
Még szinte gyermek volt a későbbi BB, amikor megismerkedtek. Tűzzel-vassal tiltották a férfitól, elképesztő kalandok és cselek árán tudtak néha találkozni. Az iskolai szünetekben Roger, ha csak tehette, abban a szállodában lakott, ahol a lány családja, hogy néhány percig együtt lehessenek. Egyszer a Le Megevan Hotelben éppen a felettük lévő szobát bérelte ki, de a mama felismerte a barátja szobájába felszökött lánya kacagását. A nyikorgó lépcsőn felrohant az emeletre, mire a fiatalok kiugrottak meztelenül a második emeletről a méteres hóba.
Megtiltották nekik azt is, hogy a házasságkötés előtt szexuális kapcsolat alakuljon ki közöttük. Az apja behívta a szobájába a lányát és előhúzott egy revolvert, majd azt mondta:
Ha megtudom, hogy Vadim szeretője vagy, gondolkodás nélkül lelövöm.
Az anyja hasonlóképpen reagált, kiemelve, hogy ő is biztosan lőne. A jómódú családfő elképesztő szigorral és zsarnoki keménységgel próbálta nevelni lányait, amivel csak azt érte el, hogy egyre dacosabbak lettek. Amikor Brigitte-nek 12 éves korában gyónni kellett – számol be az esetről Vadim az 1986-ban magyarul is megjelent önéletrajzi könyvében –, szörnyűbbnél szörnyűbb bűnöket talált ki, hogy megbotránkoztassa a papot és a szüleit.
Brigitte Bardot-ból az évtizedek alatt fogalom lett, túllépve a világsztárságon. Ő lett Marianne, a francia szabadság jelképe, a Francia Köztársaság allegorikus alakja. Később pedig ugyanebben a szerepben Catherine Denevue büsztje volt látható minden hivatalos helyiségben. Akárhányszor belépett Vadim a közhivatalokba valamilyen ügyet intézni, élete végéig a volt feleségei néztek vele szembe a folyosókon.
Egy önéletrajzi visszaemlékezés ritkán nyújt reális képet. Bardot feltehetően másképp emlékszik vissza ezekre az évekre. Ám a sztorikból az rajzolódik ki, hogy feleségként is dacos, romantikus, szeszélyes, örök szeretetre éhes gyerekként viselkedett. Ez egy ideig szórakoztatta a férjét – például amikor focimeccset néztek, és Brigitte megkérdezte, miért szaladgálnak ennyien egy labda után, miért nem dobálnak be nekik többet. Később beleszeretett egy csacsiba, akit elnevezett Rómeónak és beköltöztette a szállodai szobájába.
A varázs azonban idővel elszállt. Hamarosan Bardot, a hajdan szigorú neveltetésű kislány, egy korszak szexszimbólumaként megbotránkoztatja Franciaországot és mind az öt kontinenst.
De megcsalják a szexszimbólumot is. Sőt, ő is csal. Brigitte a sármos Jean-Louis Trintignant-nal élte a szerelem első lázas óráit, miközben Annette Stroyberg, a dán színésznő Vadim gyermekét hordta a szíve alatt. A két nő jól ismerte egymást, sőt a madridi közös forgatásokon Brigitte olvasta férje fejére, hogy tehet ki egy terhes anyát ekkora hőségnek…
Bardot körül dongtak a csinos fiatal férfiak, mint Sami Frey, Jacques Charrier vagy Sacha Distel. Később Denevue-nak is akadtak kalandjai az akkor nagyon népszerű francia énekessel, Johnny Halliday-jel, vagy ahogy hazájában nevezték, a francia Elvis Presley-vel. Később David Bailey-vel és Mastroiannival vigasztalódott. Erről az volt Vadim véleménye, hogy
szeretem tudni, ha megcsalnak. Hamar tudok felejteni és gyorsan visszatér a bizalmam.
Közben BB megkísérelt egy öngyilkosságot, ami nem ritka a lelkileg bizonytalan és villámsebesen híressé vált színészek köreiben. Csakhogy neki már minden cselekedete közüggyé vált:
„Az Egyesült Államokban dúlt a választási küzdelem John F. Kennedy és Richard Nixon között, az ENSZ-ben óriási felzúdulást keltett az első francia atombomba, de a francia újságok címoldalait hetekig Bardot öngyilkossága foglalta el” – emlékszik vissza első férje.
Szerencsére nem sokkal utána következett számára a gyermekáldással gazdagított kaland, Jacques Charrier-rel. Brigitte nagyon félt az anyaságtól, még ha nem is neki kellett volna egyedül nevelni gyermekét.
Szereti a kutyákat, macskákat, egereket, de a gyerekektől fél.
Árulkodó mondat a már idézett könyvből, ami utal a későbbi állatbaráti cselekedetekre. Az öngyilkossági kísérlet nem volt egyedi a családban: máskor Annette Stroyberggel fordult elő, akkor Jane Fonda, a harmadik feleség segített neki kihányni a doboznyi Veronált.
A múltbéli és az éppen regnáló feleségek és szeretők, nem meglepő módon, olykor óhatatlanul összetalálkoztak. Mindezt Vadim flegmán kezelte. „Anyád hívott Toulonból, Nathalie jól van, már nem köhög – mondta egykedvűen Catherine, amikor hazajöttem. – Ivott egy korty whiskyt és szinte mellesleg megjegyezte:
ja, és egy szép szőke nő fekszik az ágyunkban.
Jane Fonda mindenben különbözött az addigi szerelmeitől. Öntudatos volt, tudta, mit akar, és a véleményét sosem rejtette véka alá. A gazdag Fonda család tagjaként akkor még nem politikai nézeteiről és harcos feminizmusáról volt híres – egyszerűen nem akart szeretetet alig nyújtó apja és a testvére árnyékában élni Amerikában. Párizsba azért jött el, hogy ismeretlenül kipróbálja a tehetségét, amit elősegített, hogy jól beszélt franciául.
Vadim úgy döntött, elviszi ősei hazájába Jane-t, aki semmit nem tudott a szovjet hétköznapokról, mint ahogy az oroszok sem sokat az amerikai nép életéről. Amikor Moszkva egyik külvárosán keresztül haladtak át, befelé a reptérről, Jane megpillantott egy bicikliző kisfiút. Meglepődött, mert úgy tudta, hogy a szovjet gyerekeknek nincsenek játékaik.
A National szálloda ablakából, éppen a május elsejei felvonulás előestéjén megpillantották a dübörögve vonuló tankokat és más fegyvereket. A látvány döbbenetet váltott ki Jane-ből, hiszen soha nem tapasztalta meg, milyen is lehet egy igazi – nem forgatáson imitált – háború.
Vadim anyja ráérzett Jane Fonda politikai törekvéseire, és megjegyezte fiának, hogy nemsokára kevés lesz neki a színészet, többet akar majd annál. Így is lett, mind gyakrabban keveredett heves politikai vitákba a férjével, aki egyébként sokkal többet tudott a vietnámi háborúról vagy a kommunizmusról, mint ő.
A szexuális szabadság hirdetése elvben jól hangzott, de a fiatal amerikai nő a gyakorlatban nem igazán élvezte az akkor még nagyon újnak számító nyitott házasságot. Férje ugyanis mindig elmesélte neki pikáns kalandjait.
Sokakban felvetődött, miért nem forgat egyszer Vadim egy filmet az összes feleségével. Az ötlet abszurd volt, az élet mégis úgy hozta, hogy létrejöjjön egy hasonló találkozó. Jane-nel forgatott a nagy nőcsábász, amikor eltörte a kulcscsontját. Annette Stroyberg épp átutazóban volt Párizsban és tanúja volt a balesetnek. Vadimot ketten támogatták a mentőautóhoz. Catherine Denevue a közelben próbált, és azonnal odasietett. Amikor a mentő elindult, Brigitte fordult be a stúdió udvarára. Pár perc múlva négy aggódó, szépséges világsztár hajolt a sérült fölé. Roger Vadim végül 2000. február 11-én hunyt el Párizsban – lymphomában.
