A 6 legfontosabb tudnivaló a marihuánáról

Olvasási idő kb. 2 perc

A marihuánát már évezredek óta használja az emberiség, hiszen a növény kiváló természetes fájdalomcsillapító vagy étvágyfokozó lehet.

A fűvel állítólag gyógyítható betegségek listája majdhogynem végtelen. A túlzott pozitív felhajtás miatt azonban sokan úgy gondolják, hogy biztonságosabb és hatékonyabb, mint amilyen valójában – ez pedig sokszor veszélyes lehet. A legfontosabb tudnivalókat  Lantie Jorandby pszichiáter Psychology Today oldalán megjelent írása alapján szedtük össze.

#1 tény: Nem gyógyszer, hanem drog

Haller József neurobiológus, a Drogkutató Intézet igazgatója szerint a marihuána olyannyira kapudrog, hogy még a többi könnyűdrog használatához is ez a szer vezet, illetve ez erősíti fel a rendszeres fogyasztásra való igényt. „Ebben a folyamatban a kannabinoid rendszer egy fogaskerék, amelyet a marihuána meg tud mozgatni. Ha ezt a fogaskereket felpörgetjük, akkor az addikció gyorsabb lesz.

Teljesen mindegy, hogy a másik oldalon milyen drog van”

 – mondta Haller a Mandinernek.

#2 tény: Sokkal erősebb, mint korábban

A kannabisz THC-tartalma jelentősen változott, 1970 és 2017 között 14 százalékkal erősödött, a növényből préselt gyanta THC-tartalma pedig ez idő alatt 24 százalékkal nőtt. Ez a szakemberek szerint évi 5 mg-os növekedést jelent a hatóanyag erősségében.

#3 tény: Nagyobb a kockázat a fiatalok körében

Már kismértékű kannabiszfogyasztás is megváltoztatja az agy szerkezetét. És bár gyerekkorban a szürkeállomány megvastagodik, ezt követően az agy hátsó felétől kiindulva egészen a fiatal felnőttkor elejéig az elvékonyodása figyelhető meg. A szürkeállomány serdülőkorban megfigyelhető elvékonyodása a felesleges, nem használt idegi kapcsolatok megszüntetésének köszönhető. A kutatók szerint a marihuána fogyasztása ebbe a folyamatba avatkozik bele, így akadályozhatja a szimaptikus kapcsolatok kialakulását.

#4 tény: Hasznos

A marihuána használatának vannak pozitív hatásai is. Segít például csökkenteni a krónikus fájdalmat, nyugtató hatású, CBD-tartalma pedig csodákra képes gyulladásos betegségek vagy szorongásos rendellenességek esetén.

#5 tény: A CBD legális

A kannabidiol vagy CBD a kannabisznövény egy nem bódító összetevője, ami hatalmas terápiás potenciállal rendelkezik. Az általános EU-s szabályozás szerint a CBD-termékek, amik nem több mint 0,2 százalék THC-t tartalmaznak, fogyaszthatók, de a jogi helyzet országról országra valamelyest változik. A CBD teljesen legális Magyarországon, a Gyógyszerek és Egészségügyi Termékek Forgalmazását Szabályozó Ügynökség (MHRA) azt írja elő, hogy a CBD-termékeket étrend-kiegészítőként árusítsák. Külföldi utazás alkalmával azonban érdemes ellenőrizni a másik ország jogi helyzetét is.

#6 tény: A marihuánát gyakran más drogokkal kombinálva használják, ami kockázatosabbá teszi

Az, hogy mi történik, ha valaki alkoholt, marihuánát vagy egyéb drogokat fogyaszt, szerenként, egyénenként és helyzetenként is változik. A különböző drogok aktuális hatása tehát nehezen kiszámítható, különösen akkor, ha valaki több különböző szert használ egyszerre. Az egyik leggyakoribb drogkombináció az alkohol és a fű keverése, ilyenkor pedig az alkohol felerősíti a marihuána hatását.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.