Ez lesz a gyerekekkel, akik rendszeresen fogyasztanak energiaitalt

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Itt a fesztiválok, koncertek, nyári táborok szezonja, a különböző energiaitalok most még gyakrabban kísérik a fiatalok mindennapjait. A magyar kamaszok túlnyomó többsége folyamatos fogyasztó, sokan úgy isszák, mint az üdítőt, ráadásul egyre gyakrabban alkohol kíséretében, ami akár életveszélyes is lehet.

Egy friss nemzetközi kutatás szerint sok esetben ezek az energiaitalok állnak az egészséges fiatal felnőttek hirtelen szívhalálának a hátterében, ugyanis súlyosbíthatják a rejtett szívbetegségeket. A Magyar Kardiológusok Társasága éppen ezért óvatosságra int fogyasztásukkal kapcsolatban.

Simán isszák a gyerekek is

Minden ötödik 10-14 éves gyerek energiaitalt reggelizik Magyarországon – ez derül ki egy korábbi felmérésből. Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság által megrendelt, 16 országra kiterjedő vizsgálat szerint a magyar kamaszok 78 százaléka fogyaszt energiaitalt, közülük 13 százalékuk úgynevezett „nagyivó”. A kamaszok különösen veszélyeztetett fogyasztók, mert sokan alkohollal vagy intenzív testmozgással összekötve fogyasztják, ami – a kiszáradás veszélye miatt – növeli a rosszullét kockázatát.

Az energiaitalok esetében a legnagyobb veszélyt a magas cukor- és koffeintartalom jelenti, ami ritmuszavarok kialakulásához vezethet azoknál, akik rendszeres fogyasztók vagy érzékenyek rájuk. Amerikában egyetlen év alatt a 5448 koffeintúladagolásos eset 46 százaléka a 19 éven aluli korosztályban történt.

Magyarországon 2011. november 1. óta 422 hivatalos bejelentés érkezett a Nemzeti Népegészségügyi Központba. A statisztikák szerint volt, aki 2,5 liter energiaitalt is megivott egy nap alatt. Az országos mentőszolgálat, az orvosi ügyelet, a gyermekorvosok, háziorvosok, a védőnők, valamint az általános és középiskolák jelzései alapján a rosszullétek 25 százaléka lányokat, 75 százaléka fiúkat érint. A fogyasztással összefüggő túladagolás feltehetően két esetben okozott maradandó egészségkárosodást, az esetek 23 százalékában pedig alkohollal együtt fogyasztották az energiaitalt.

A rosszullét miatti bejelentések 3 százalékában csupán 8-10 éves gyerekekről volt szó, 8 százalékuk a 11-12 évesek közül került ki, további 21,5 százalékuk a 13-14 éves korosztályba tartozott, míg 26 százalékuk 15-16 éves volt. A legjellemzőbb tünetek közé tartozik a tachycardia (szívritmuszavar), mellkasi fájdalom, szédülés, a magas vérnyomás, émelygés, hányinger és a remegés is.

Lehet, hogy elsőre jó ötletnek tűnik, de hidd el, annyira mégsem az
Fotó: Mauro-Matacchione / Getty Images Hungary

Rövid távú megoldás

Sokan azt gondolják, hogy bedobnak egy energiaitalt, amivel minden helyrerázódik. Ha fáradtak, erőre kapnak, tovább tudnak ébren maradni, ha az agyuk nehezen pörög, majd felgyorsul. Összeszűkíti a hasi, zsigeri ereket is, miközben az agy több vért kap, ezáltal átmenetileg javul az összpontosító képesség, a figyelem, lerövidül a reakcióidő, lecsökken az álmosságérzés, az alvásigény, megemelkedik az adrenalinszint, nagyobb fizikai teljesítőképesség érzete alakul ki. Mindez rövid távon kétségtelenül igaz, később azonban negatív hatása van, ha túlzásba visszük.

Különösen fontos, hogy a szívritmuszavarokkal küzdők, szívbetegek felejtsék el az energiaitalokat, de azok is, akiknek a szervezete érzékenyen reagál rá. Az energiaitalok nagy dózisban tartalmaznak koffeint, ez önmagában is veszélyes, túlzott fogyasztása ártalmas lehet, extrém mennyiségben már azonnal is jelentkezhet a hatás. De ha nem nagy mennyiségben, viszont rendszeresen issza valaki, akkor is rossz hatással lehet a szív- és érrendszerre, emeli ugyanis a pulzusszámot és a vérnyomást. A sok koffeintől egész nap gyorsabb lesz a pulzus, emiatt a ritmuszavar valószínűsége tartósan megemelkedik – ez viszont előbb-utóbb szinte biztosan valamilyen szívproblémához vezet.

Az energiaitalok alkohollal való együttes fogyasztása még nagyobb problémát jelenthet. Felfokozott állapotot, illetve a bódultságot okozó hatással összeadódva súlyos fizikai rosszullétet okozhatnak, és lehetetlenné teszik a reális gondolkodást. A vércukorháztartást a fokozott felhasználás irányába tolja el, ez eszméletvesztést, akár közvetlen életveszélyes állapotot okozhat. Ráadásul ha alkohol helyett egyéb pszichostimulánssal kombinálják az energiaitalokat, akkor összeadódik a két szernek a szív- és érrendszeri hatása, és ez már jellegzetes mérgezéses tünetekhez vezethet.

De mi is az energiaital?

Bár nincs egyértelmű meghatározása az energiaitalnak, általában azt a nem alkoholos italt értjük rajta, amely koffeint, taurint (aminosavat) és vitaminokat tartalmaz, számos más összetevő (pl. guarana) mellett. Története Japánból indult az 1960-as években, és egyre népszerűbbé vált. Európába az 1980-as és 90-es években, valószínűleg a rave kultúra kialakulása és virágzása idején jutott el.

Milyen kockázatokkal jár az energiaital-fogyasztás?

Koffeintúladagolással, ami számos tünethez vezethet, beleértve az erős szívdobogást, magas vérnyomást, hányingert és hányást, görcsöket és egyes esetekben akár halált is. Szintén gyakori tünet a 2-es típusú cukorbetegség kialakulása, mivel a magas koffeinfogyasztás csökkenti az inzulinérzékenységet. Várandósok között nem ritka a késői vetélés, alacsony születési súly, valamint a halvaszülés. Gyerekek és serdülők esetében negatív hatásokkal jár az idegrendszerre, a szív- és érrendszerre nézve, illetve függőséget alakíthat ki.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.