5 dolog, amit megtehetsz a vastagbélrák ellen

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Világelsők vagyunk a vastagbélrák előfordulásában, de megfelelő szűréssel és az életmódunk megváltoztatásával sokat tehetünk a betegség megelőzéséért.

Magyarország világelső a vastagbélrák előfordulásában, évente mintegy 5000 ember hal bele a betegségbe. - mondta Fuszek Péter egyetemi adjunktus szombat reggel az M1 aktuális csatornán. A betegség lassan, 10-12 év alatt alakul ki, ami azt jelenti, hogy megfelelő szűréssel alapvetően jól gyógyítható. Arról, hogy hogyan alakul ki a vastagbélrák, hogy hogyan lesz a túlburjánzó vastagbél-sejtekből polip, majd a polipok hogyan rákosodnak el, már korábban is írtunk, most pedig az American Cancer Society ajánlása alapján összeszedtük, mit tehetünk azért, hogy megelőzzük a betegséget. Persze a genetikai hajlammal nem sokat tudunk kezdeni, az életmódunkkal viszont annál inkább.

Táplálkozz tudatosabban!

Sok zöldség, gyümölcs, teljes kiőrlésű gabona, kevés feldolgozott húskészítmény és kevés vörös hús. Ez az az étrend, amivel a legtöbbet tehetjük beleink egészségéért. A kutatásokból úgy tűnik, hogy a rákmegelőzés szempontjából a rostban gazdag étrend kifejezetten fontos, és megfelelő odafigyeléssel azért a vörös húst is fogyaszthatjuk úgy, hogy kevésbé ártson.

Sok rost, az kell.
Fotó: Shutterstock

Fogyj le!

Ezt mondjuk mondani könnyű, megtenni kevésbé, de az biztos, hogy a vastagbélrák kialakulásának szempontjából a felhalmozott súlyfelesleg markáns kockázati tényezőnek számít. Különösen a belső szervekre is rárakódó hasi zsír az, amit érdemes mielőbb ledolgozni. Szerencsére azért tudatos táplálkozással és mozgással ezt a faktort sem olyan nehéz kiküszöbölni.

Mozogj rendszeresen!

Ha fizikailag inaktív életet élsz, akkor a vastagbélrák kialakulására is nagyobb az esélyed. Már a rendszeres, mérsékelt testmozgás (vagyis az olyan tevékenységek, amik a gyors gyalogláshoz hasonlóan gyorsítják a légzésszámot) is segít a rák kockázatának csökkentésében, az ennél keményebb edzések pedig még biztosabb eredményre vezetnek.

Mindegy, mit mozogsz. Csak kezdd el.
Fotó: Shutterstock

Ne dohányozz!

Ebben sok meglepő nincs, a dohányosoknál nő a legtöbb ráktípus kialakulásának veszélye, nincs ez máshogy a vastagbélrákkal sem.

Ne igyál alkoholt!

Legalábbis ne sokat. A vastagbélrák kialakulása és az alkoholfogyasztás közötti összefüggés különösen a férfiaknál erős, de persze a nőknek is figyelni kell arra, mennyit isznak. Az ajánlások alapján a férfiak maximum két, a nők maximum egy italt hajthatnak le naponta, ahol egy ital 1,5 deci bornak felel meg.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.