4 pszichológiai tévhit, ami ellentmond az intuíciódnak

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mennyire döntesz észszerűen? Változnak-e az emberek? Kiegészítitek-e egymást a pároddal? Pszichológiai tévhiteket gyűjtöttünk.

Pszichológiával az élet számos területén találkozhatunk: a gyerekneveléstől a párkapcsolaton és a munkahelyen át a társadalmi kérdésekig mindenhol hasznosíthatjuk azt a tudást, amit az emberi lélek vagy éppen az emberi közösségek működéséről felhalmoztunk. Ennek egy része persze saját tudás, saját tapasztalat vagy élmény, más részeit a többi embertől tanuljuk, de van, amit a szak- vagy ismeretterjesztő irodalomból. 

A sokféle információ azonban nem ritkán ellentmondásba kerül egymással. Mást mond a szakma, mást tanultunk a szüleinktől, és esetleg megint más az, amit a mindenapokban tapasztalunk. Az ellentmondásokat természetesen a pszichológia (mint tudomány) dolga, hogy segítsen feloldani. Hogy mindez kézzelfoghatóbbá váljék, négy példát is mutatunk az intuíció és a tudományos tények ellentmondásaira!

Észszerűen döntesz

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy - hacsak nem vagyunk hulla fáradtak vagy éppen ittasak - döntéseinket észszerűen, racionálisan hozzuk. Egy nemzetközi kutatás eredményeiből ehhez képest úgy tűnik, hogy döntéseinket inkább utólag láttatjuk racionálisnak. Vagyis előbb hozunk egy döntést, amit utána megmagyarázunk. Magunknak is és másoknak is. A kísérletben részt vevőknek kettesével mutattak emberi arcokat ábrázoló fotókat, melyek közül páronként ki kellett választaniuk, melyiküket találják rokonszenvesebbnek. A kutatók ezt követően meglepték őket azzal, hogy kicserélték a választott képeket azokra, amiket korábban kevésbé ítéltek szimpatikusnak. A kísérletben részt vevők, mikor döntéseikről beszéltek nem csak a cseréket nem vették észre, de korrekt érveléssel el is tudták magyarázni, miért is az illető kép mellé tették le a voksukat. A kísérlet egy későbbi változatában ugyanezeket az eredményeket kapták lekvárokkal is: az emberek az általuk korábban kevésbé finomnak ítélt dzsemről mondták el, miért is finomabb a másiknál.

Úgy tanulj, ahogy számodra a legjobb!

A népszerű elképzelés szerint mindenki jobban tanul, ha a számára megfelelő módon, például vizuálisan, auditívan vagy mozgásos formában tanítják. Ebben az elméletben egy nemrég megjelent vizsgálat szerint a brit tanárok 96 százaléka hisz, a pszichológiai kutatások szerint alaptalanul. Úgy tűnik ugyanis, hogy valamennyien ugyanolyan módon tanulunk meg új dolgokat, és a tanítási formát nem a tanulóhoz, inkább a tananyag természetéhez érdemes igazítani. Egyébként a tanulási stílusokat felmérő vizsgálatok eredményei is ellentmondásosak, nincs egyetértés abban, hogy egyáltalán milyen tanulási formák léteznek, és ezek tényleg kizárólagosan jellemzőek-e egy-egy emberre.

Az ellentétek vonzzák egymást

A vonzalom kialakulása összetett dolog, befolyásolják többek között az aktuális érzéseink és fizikai állapotunk, a másik tulajdonságai, a gyerekkori tapasztalataink, ahogy befolyásolja az is, hogy a másik mennyire hasonlít hozzánk. Mert bizony, nem annyira a különbözőségre, hanem inkább a hasonlóságra bukunk. Általában vonzóbbnak találjuk azokat az embereket, akik külsőre, személyiségükben, érdeklődésükben és hiedelmeikben hozzánk hasonlóak.

Az emberek nem változnak

Számos korai pszichológiai elmélet sugallja, hogy a felnőtté válással a személyiségfejlődés is mintegy véget ér, vagyis 30 év fölött már nem fogsz érdemben változni. A későbbi kutatások ezzel szemben azonban arra utalnak, hogy fejlődni nagyon is lehetséges - akár felnőttként egy "már kialakult személyiséggel" is. Így azután ha mégis azt tapasztalod, hogy az emberek bizony ugyanolyanok maradnak, amilyenek mindig is voltak, az nem azért van, mert a változás nem lehetséges. A fejlődés nagyon is reális lehetőség - amivel érdemes is élni!

Ha érdekel a pszichológia, és szeretnél hiteles, izgalmas információkat kapni, ha leszámolnál egy rakás közkeletű tévedéssel, gyere el hétvégén a legnagyobb magyar pszichorendezvényre, a Pszinapszisra! Az előadásokon túl műhelyek és kutúrprogramok is várnak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Terebélyes Tibor
Terebélyes Tibor
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.