Hosszabb távon egyetlen kapcsolat sem működik magától. Gondoskodni kell róla. Időt és energiát kell áldozni - mind a másikra, mind magára a kapcsolatra. Általában az is igaz, hogy egy kapcsolatból annyit tudsz kivenni, amennyit beleteszel. Ha nem sajnálod az időt az intimitás elmélyítésére, a közös élmények, a közös történet megteremtésére, ha nem sajnálod az energiát arra, hogy valóban szeresd a másikat, boldog lehetsz vele. Általában. Vannak azonban helyzetek, amikor ezek nem működnek. Amikor hiába teszel bele többet, az az érzésed, hogy ezzel csak mélyebbre ásod magad egy olyan elkötelezettségbe, ami jóval több szenvedést hoz, mint boldogságot.
Persze az ilyen kapcsolatot igyekszünk megjavítani. Főleg, ha nem hiszünk a fogyasztói társadalom „Dobd el, vegyél egy másikat!” filozófiájában, vagy be szeretnénk bizonyítani, hogy márpedig nekünk lesz igazunk, és működni fog a dolog. Ki lehet-e egyáltalán mondani egy kapcsolatra, hogy menthetetlen? És ha igen, ki mondhatja ki? Ez utóbbi kérdésre nyilvánvaló a válasz: csakis a két fél. A barátaira úgyse hallgat az ember. Arra viszont, hogy mi alapján lehet ilyet mondani, a párokkal végzett terápiás gyakorlat adhat egyértelmű választ. Jannice Vilhauer amerikai pszichológus szerint például a szeretet, a tisztelet, a kölcsönös felelősségvállalás, egymás és egymás céljainak támogatása azok az alappillérek, melyek közül már egy sérülése is elég ahhoz, hogy inkább kifelé legyen érdemes törekedni.
A szeretet már sehol
Persze legyen meg a kémia, legyenek azonosak a legfontosabb értékek, ami azonban a mindennapok szintjén, vagyis a gyakorlatban összetartja a kapcsolatot az a szeretet. A kedvesség. A jóindulat egymás felé. Az, hogy mindig a másik mellett állunk – még ha esetenként nincs is igaza. A megbocsátás és a tolerancia. A támogatás, a csodálat, a tisztelet, az elköteleződés – írja Vilhauer, aki egyébként jóságnak nevezi mindezt. A szeretet nem az, amit másik felé érzünk, hanem az, ahogyan a másikkal bánunk. A szeretet a tettekben van. Ezért aztán nem is egyik pillanatról a másikra tűnik el egy kapcsolatból, csak lassanként, apró részletekben kezd kikopni. Leggyakrabban az egymásra való nehezteléstől és haragtól, a kivesző tisztelettől, a sértettségtől és érzelmi elszigetelődéstől, a konfliktusok kerülésétől és halogatásától.
Nem tisztel
Egy érdekes kísérletben John Kim amerikai családterapeuta arról kérdezte meg Facebook-oldalának követőit, hogy ha mindenki csak egy dolgot mondhat, ki mit tart a legeslegfontosabbnak egy párkapcsolatban. Kommentben lehetett szavazni. Terápiás tapasztalata alapján Kim a bizalomra, a ’kémiára’ vagy a kapcsolódásra fogadott volna, a 165 beérkező szavazat között azonban a tisztelet volt a leggyakoribb válasz. Logikus, hiszen míg a testi vonzalom önmagában nem elég egy jól működő kapcsolathoz, a bizalom és a kapcsolódás éppen a tiszteleten alapszik. Nehéz olyasvalakiben megbízni, aki nem tisztel minket. Kapcsolódni hozzá meg pláne. A tisztelet egyértelmű hiánya például a párkapcsolat közösen kialakított kereteinek megsértése (szóbeli vagy fizikai bántalmazás, hazugság, hűtlenség stb), vagy ha a pár két tagja eleve nem közösen határozza meg azokat. Vagyis ha az egyik fél egész egyszerűen nem veszi figyelembe, hogy amit tesz, az milyen hatással van a másikra. Ez nyilván történhet olykor figyelmetlenségből is, ha azonban rendszeresen úgy érzed, a párodnak nem sokat számít, ha kifejezed, mennyire rosszul érint, amit csinál, nem valószínű, hogy erről van szó.
Mindent megteszel
Párterápiában gyakori, hogy a kapcsolatról mint egy harmadik szereplőként beszélnek. Van tehát a pár két tagja és van maga a kapcsolat. Ezzel az egyszerű megszemélyesítéssel könnyebben elképzelhetővé válik, hogy egy kapcsolat jól vagy rosszul van, hogy gondoskodnak róla vagy elhanyagolják, de akár az is, milyen viszonyban van az érintettekkel. Ideális esetben például a pár mindkét tagja nagyjából egyenlően veszi ki a részét a kapcsolatról való gondoskodásból, együtt vigyáznak rá, közösen tesznek a megfelelő fejlődéséért.
Kisebb kilengések, nehezebb időszakok persze előfordulnak, ritkán szerencsés azonban, ha azonban ez az egyensúly tartósan felborul. Még élesebben látszik mindez akkor, ha a párkapcsolat valamiért válságba kerül. Nem ritka ilyenkor, hogy valamelyik fél azt érzi: tulajdonképpen ő tartja csak életben a kapcsolatot. Egyedül. Ez pedig nem csak rettenetesen fárasztó, de hosszabb távon a biztos sértettségbe és megalázottságba vezet. Ha tehát úgy érzed, egyedül maradtál a kapcsolatotokkal, érdemes tenni egy lépést hátra, és megnézni, vállalja-e a másik fél is a maga felelősségét ebben.
Róla szól
Az ő szempontjai szerint hoztok nagy döntéseket. Oda költöztök, ahol neki kényelmes lakni. Arra költötök, ami neki fontos. Azokkal találkoztok, akik neki fontosak. Oda mentek nyaralni, ahol ő szeret lenni. Számtalan formája van annak, hogyan lehet a saját életed helyett másvalakiét élni, ahhoz alkalmazkodni, az ő céljainak alárendelődni. Hosszú távon ez azonban általában rengeteg sértettséget (Én mindent megteszek érted, te pedig még erre sem vagy képes.), kihasználtság-érzést (Arra bezzeg jó vagyok, hogy ki legyen vasalva a ruhád, legyen mit enned, stb) szül. Lehetséges, hogy valaki a másik fél önzése miatt szorul a háttérbe.
Bántalmazó kapcsolatok klasszikus forgatókönyve például az áldozat elszigeteltségének és függő helyzetének szisztematikus kialakítása (Miért dolgoznál, ha egyszer itthon is maradhatsz? Miért dolgoznál máshol, ha a cégemben is tudok neked helyet csinálni?). Lehetséges azonban az is, hogy valaki már a kapcsolatba lépve sem vállal felelősséget saját céljaiért, és minden esetben a - rövid távon egyébként bizonyos értelemben sokkal kényelmesebb - alkalmazkodást választja.
Éppen ezért, ha ebben a helyzetben vagy, érdemes a másik felé minél egyértelműbben kifejezni az igényeidet. Ha pedig az látszik, hogy az együttérzés és támogatás helyett továbbra is csak a saját szempontjai körül kering, kétséges, hogy valaha is önmagaddá tudsz válni ebben a kapcsolatban.
