Lesújtó kép fogadta a tornádó után hazatérő családot, aztán jött a csoda

GettyImages-1481784321
Olvasási idő kb. 1 perc

Amikor márciusban tornádó söpört végig Mississippin, a Kokomóban élő Emanuel család elmenekült, hátra hagyva kedvenc teknősüket. A hazatéréskor reménykedve várták a találkozást a Myrtle névre hallgató teknőssel, de lesújtó kép fogadta őket.

A március 15-én lecsapó tornádó elvonulása után hazatérő családot szörnyű látvány fogadta: a kedvenc teknősük házára két fenyőfa zuhant az ítéletidőben, az állatnak pedig nyoma sem volt. Hetekig siratták Myrtle-t. mígnem aztán váratlan és szerencsés fordulat állt be a történetben.

Megtalálták a tornádóban eltűnt teknőst, újra együtt a család

Április 4-én az egyik szomszéd megtalálta a sérült teknőst, és egyenesen a Központi Teknősmentőbe vitt az útja (Mississippiben ilyen is van). Miután találkozott Emanuelékkel, közölte velük az örömhírt, és a teknősmentő intézmény alapító-társigazgatójának, Christy Melbourne-nek is jelezte, hogy Myrtle gazdái hamarosan jelentkeznek.

Melbourne elárulta, mennyire izgatottan várta hívást, amely meg is történt hamarosan. Azóta már a család otthon ápolgatja a fenyőfák zuhanása következtében megsérült teknőst. Tiffany Emanuel elmondta, hogy nagyon jóleső érzés boldognak lenni annyi szomorúság és gyász után.

Ez persze mind semmi, van, amikor 50 évre is el tud tűnni egy teknős, erről bővebben itt olvashatsz.

Múzsák a csók után irodalmi est

Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni.A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel. 

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek