Így nyír ki a macskád

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy kutatás eredményei szerint egy többnyire a macskák ürülékéből származó élősködő számos neurológiai betegség előidézésében szerepet játszhat.

Eddig is léteztek olyan kutatások, amelyek arra engedtek következtetni, hogy a Toxoplasma gondii névre hallgató parazita a viselkedésünkre és az immunrendszer működésére is kihathat, de eddig nem volt világos, hogyan is működik a folyamat. A 30 fős kutatócsoport eredményei alapján most úgy tűnik, a parazita által kiválasztott fehérjék közrejátszhatnak többek között az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór és számos más neurológiai betegség kialakulásában -írja a Science Alert. 

A kutatók szerint az egyébként körülbelül 2 milliárd ember által hordozott parazita elsősorban a terhes nők még meg nem született gyerekeire jelent veszélyt, de a többi fertőzött esetében is komolyabb következményei lehetnek a dolognak, mint ahogy azt eddig gondolták. A T. gondii által kiváltott fertőzés, a toxoplazmózis során az élősködő által kiválasztott fehérjék - bizonyos egyéb környezeti hatások és mikroorganizmusok jelenléte által felerősítve – jó pár gén működését befolyásolhatják az agyban, és az epilepszia kialakulásának kockázatát is emelik, mivel azt is megváltoztatják ahogy bizonyos agysejtek kommunikálnak egymással.

Fotó: Shutterstock

A génexpresszió szabályozásának módosítása mellett a megfertőzöttek immunrendszerét is megakadályozza abban a parazita, hogy kellő hatékonysággal lépjen fel a fertőzés ellen. Mindezt a toxoplazmózissal fertőzöttek szervezetében talált miRNS molekulák és fehérjék, és az Alzheimer-kórban vagy Parkinson-kórban szenvedő betegek szervezetében talált, a betegség jelenlétére utaló bomlástermékek összekapcsolásával állapították meg a kutatók, akik szerint további tanulmányokra is szükség lesz ugyan az agyban végbemenő folyamatok pontosabb megértéséhez, de már most érdemes a megelőzésre és a betegség kialakulásának megakadályozására is áldozni. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Consuela
Consuela
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!