A lúgos orvost egy riportban a Duna TV, a Facebookon pedig a barátnője mosdatja

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Vakkomondor újratöltve

A Duna TV hamarosan egy riportban biztosít fórumot Bene Krisztiánnak, a másodfokon 9 évre elítélt lúgos támadónak, hogy az igazságszolgáltatás áldozataként álljon a nyilvánosság elé. Teljesen érthető okokból a Nőkért.hu tiltakozásukat fejezték ki és követelik, hogy a közmédia készítsen a társadalmi érdeknek megfelelő, korrekt tudósítást. Mindeközben Bene Krisztián barátnője is kampányba kezdett a Facebookon. Vakkomondor újratöltve.

A legbestiálisabb szerelmi bosszúnak tartott támadásért ítélték 9 évre a férfit, de az ügynek még nincs vége! A hívő, nagycsaládos, egykor sikeres orvos, az igazságszolgáltatás áldozatának tartja magát." - szól a március huszadikán adásba kerülő riport felvezetője, amiben a csatorna szerkesztői még csak meg sem próbáltak semlegesek maradni, hanem egyenesen a vádlottal empatikus hangvételt ütnek meg.

Mindezt  teszi egy köztévé a közpénzéből, egy olyan férfiközpontú társadalomban, mint amilyen a mienk, ahol az áldozathibáztatás a kultúra része, és ahol a sajtó nagy része pont az ilyen jellegű társadalmi beidegződések ellen küzd. A Duna TV szerkesztőit mindez nem érdekelte, ahogy abbéli felelősségük is hidegen hagyta őket, hogy a riportjukkal milyen társadalmi üzenetet közvetítenek, vagy hogy az milyen hatással bírhat a hasonló bűncselekmények áldozataira. Netalántán Renner Erikára, aki A nem az nem blognak azt írta: 

Idézőjel ikon

"Végtelenül szomorú és rossz üzenet. Nekem ez borzalmas, de az már mindegy, én már 4 éve ebben a borzalomban élem a mindennapjaimat. Hol így, hol úgy. De, hogy ennek mi az üzenete? Mi az értelme?”Vajon felmerült a csatornánál, hogy mit fognak érezni a hasonló bűncselekmények áldozatai és hozzátartozói?"

És ha még nem volna elég a szürreális eseményekből, akkor ott van Bene Krisztián barátnője is, aki nemrég a Facebookon szabályos kampányt indított a másodfokon is bűnösnek talált férfi védelmében. A nő arra szólítja fel a Facebook közösségét, hogy osszák meg Bene védőügyvédjének a beszédét, mert "Krisztián hatalmas bajban van". Ha ez alatt azt érti, hogy az igazságszolgáltatás végre a helyén kezel egy ilyen súlyos bűncselekményt, akkor igen, Bene Krisztián valóban bajban van. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a Kékfény mosdató riportja, vagy az érzelmes, és amúgy kissé bűnpártoló hangvételű Facebook felhívás a Kúriát, ahol hamarosan folytatódni fog az ügy, nem fogja befolyásolni.

Farkas Lina Edina
Farkas Lina Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.