7 dolog, amit szeretünk a Valentin napban

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Viszlát puffogás, heló pozitív ünnep! Meg heló süti. Meg heló szeretet.

Valentin nap. A szerelmesek ünnepe. Az, hogy pontosan honnan ered, honnan vettük át, most lényegtelen. A lényeg, hogy évek óta arról szól ez a nap, hogy az embernek venni kell valamit a párjának, ha nem akarja megbántani. Legalábbis akadnak a szerkesztőségben olyanok, akik így vélekednek erről az ünnepről. Meg akadnak olyanok is, akik szerint a szerelem, vagyis a mentális káosz állapota csak időszakos elmezavar, ami csupán abból fakad, hogy a másikkal jó a szex. Oké, ez a megkeseredett, csalódott nézőpont. De vajon miért jó a Valentin nap? 

1. Mert minden ünnep jó.

Bármi, ami más, mint az összes hétköznap, amiből lehet bulit, alkalmat csinálni az jó. Lehet, hogy a Dalai Láma képes ugyanolyan örömmel megélni minden egyes napot, de nekem jól jönnek a mankók, és az alkalmak, amik segítenek tudatosítani, hogy milyen jó életem van. 

2. Mert már két és fél hónapja tart a tél, négy és fél hónapja hideg és sötét van.

Biztos van, aki ezt szereti, de sokkal többen vagyunk, akik mostanra belefáradtunk a tél-hideg-sötét hármasba, és a centiket vágjuk az igazi tavaszig. Bármi, ami egy kicsit eltereli a figyelmet, csak jó lehet.

3. Mert a szívecske és a giccs jó.

Értem én, ez nem szalonképes hipszterkörökben, és sokkal kúlabb dolog fanyalogni. De legyünk őszinték, mindenkinek az életében létezik giccs, amit a szíve mélyén szeret, és amiről (a négy fal között, ha nem kell hangosan elismerni) soha le nem mondana. Nincs az a kúl hipszter, akinek titokban ne lenne néhány kedvenc romkom filmje, amit évente kétszer megnéz a kanapén, amikor senki se látja. És nincs az a nő, akinek ne lett volna az életében egy periódus (oké, általában úgy 8 és 11 éves kor között) amikor ne díszítette volna az összes füzetmargót szívecskékkel. Mondok valamit: beleállni a giccsbe: felszabadító. Gyerekekkel persze könnyebb, (a gyerekes karácsony giccsmentesen semmit sem ér), de mostanra bevállalom, én is imádom.

4. Mert az ünneplés nem rombol, a fikázás igen

Ha bárkinek (és a szeretteinek) örömet okoz egy marék rózsaszín szív, azzal a világ nem lesz rosszabb hely. Ha azért utálkozunk és fikázunk, mert másnak örömet okoz egy marék rózsaszín szív, azzal a világ nem lesz jobb hely.

5. Mert egyik ünnep nem semmisíti meg a másikat

Sosem értem a Valentin nap, Halloween, stb körüli indulatokat. Hello, egyik ünnep nem üti ki a másikat, békében megférnek egymás mellett. Attól, hogy van Valentin nap, még lehet farsang. Attól, hogy van Halloween még lehet Mindenszentek. Sőt, a több csak jobb. Attól, hogy van Mikulás, még van karácsony, még ha ez a világ más részein esetleg furcsa is. Az importünnep dologgal végképp nem tudok mit kezdeni, az ünnepeink nagyobb része importünnep, ha elég messzire nézünk vissza, a maradék legnagyobb része pedig sok mindenre ad alkalmat, de önfeledt bulizásra nem nagyon. (Fergeteges mulatság október 23-án valaki?) Ha vidám alkalmak telepszenek meg minálunk, az nem bántja a mi hagyományos, szomorú ünnepeinket. 

6. Mert megélni a szeretetet jó

Valentin nem csak a szerelmesek, hanem általánosságban az egymást szerető emberek ünnepe. Igen, tudom, ott van nekünk a karácsony, de egyrészt szerencsére Valentin nap alkalmából (még) nem kell felvásárolnunk három plázát, másrészt miért ne lehetne egy télen akár kétszer is ünnepelni a szeretetet? Sőt, ha úgy nézem, milyen klassz, hogy most egyszerűen csak örülhetek annak, hogy van klassz férjem, vannak szuper gyerekeim, és fantasztikus családom és barátaim.

7. Mert lehet sütni mindenféle vicces sütit

Ez biztos nem mindenkinek óriási öröm, de én minden évben alig várom, hogy kipróbáljak valami rózsaszín, szívecskés marhaságot, amivel el lehet bíbelődni, és talán még jó is lesz. Legyen az szívecskés pillecukor (az például nem lett valami jó, de a gyerekek örültek neki) vagy - ez az idei tervem - olyan piskóta, aminél csak felvágás után látszik, hogy a besejében piros, szívalakú minta van. Hát nem szuper? :)

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Koncz Andrea
Koncz Andrea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.