A fiatal nők közel fele hisz az örök szerelemben, nem hisz viszont az azonnali jó szexben. Többek között ezek derültek ki egy friss felmérésből. A Ragaszkodj hozzá! kezdeményezés online kérdőívét 6227 fő töltötte ki, 94 százalékban nők, többségük (80%) 18 és 33 év közötti. A kutatás tehát a magyar lakosságra nézve messze nem reprezentatív, de azért így is akad néhány elgondolkodtató eredménye.
Most akkor van örök szerelem?
A felmérésben megkérdezettek 46 százaléka hisz az örök szerelemben, 51 százalékuk szerint az örök szerelemből idővel szeretet lesz, 3 százalék pedig úgy véli, hogy örök szerelem nem létezik, minden kapcsolat kiürül idővel. De vajon kinek van igaza?
Úgy tűnik azoknak, akik szerint a szerelem elmúlik. Legalábbis a pszichológusok ezt mondják. Elaine Hatfield pszichológus professzor a hatvanas években kezdte szerelemmel kapcsolatos kutatásait, melyek alapján megkülönböztette a szenvedélyes és társszerelmet. Az előbbi szenvedélyes és mindent kitöltő, egy módosult tudatállapot, egy csodálatos drog. Módosult tudatállapotban azonban nem tudunk hosszasan időzni, nem véletlen, hogy a hosszú távú kapcsolatok inkább a kevésbé szenvedélyes, de sokkal érzelemtelibb társszerelmen alapulnak. Logikusnak és romantikusnak tűnhet az a feltételezés, hogy a kapcsolatok a szenvedélyes szerelemből indulnak, aztán idővel társszerelemmé csillapodnak, ami aztán örökkön-örökké kitart, de a kutatások nem ezt mutatják.
Az evolúciós elméletek szerint egyébként a szenvedélyes szerelem, a másik iránti vágyakozás lefutása maximum négy év, ennyi kellett ugyanis ahhoz, hogy egy törzsi társadalomban élő gyerek túlélése már ne függjön annyira a szülőktől. A faj fennmaradása szempontjából ez előny, hiszen a szülők új párt választhatnak, biztosítva ezzel a közösségnek a genetikai változatosságot. Erre az elméletre ugyan nincsenek konkrét bizonyítékok, arra viszont igen, hogy a szenvedélyes szerelem idővel alábbhagy, és Hatfield kutatásiból azt is tudjuk, hogy a társszerelemben sem valami jók a megmaradási esélyek.
A statisztikai adatok azonban szerencsére nem determinálnak, tehát esély azért van, hogy összejöjjön az örök szerelem. Főleg akkor, ha tanulunk az öregektől. A kutatások szerint azok a párok, akik évtizedek után is szerelmesnek vallották magukat lelkesen dolgoznak a kapcsolatért, igyekeznek minél több érdekes, izgalmas közös kalandba keveredni, rajonganak a másikért, miközben képesek tőle függetlenül is teljes életet élni, szóval nem lételemük a másik nyakán lógás. Ezek a párok gyakran az önkiteljesedés, az önmegvalósítás egy lehetséges módjának tekintik a kapcsolatot, így odafigyelnek rá, és dolgoznak érte.
Ez az elképzelés is megerősíti egy nemrég végzett kutatás eredményeit, mely szerint nem mindegy, hogyan tekintünk a másikra: megtalált igaziként vagy éppen útitársként. Az előbbi esetben ugyanis a másikról és a kapcsolatról is egy statikus kép él a fejünkben, míg az útitárs felfogásban benne van a fejlődés lehetősége, ahogy benne van az is, hogy nem baj, ha éppen hullámvölgyek adódnak, ha konfliktus van, ha drámázás. Nem baj, hiszen tudjuk, hogy a kapcsolatunk - ahogy az életünk is - egy dinamikusan változó valami, amelynek különböző állapotai között nincs feltétlenül minőségi különbség. Nem hat éve volt a legjobb szerelmesen, és nem is a jövő hónapban lesz a legcsodásabb, amikor majd összeházasodunk. Minden szakasznak megvannak a maga előnyei, ahogy megvannak a hátrányai is. A lényeg, hogy a változásokat együt kövessük le, együtt csináljuk végig.
Ritkán jó a szex az első alkalommal
A nőkkel végzett online felmérés másik érdekes eredménye a szexről, pontosabban a korai szex minőségéről szólt. A felmérésben megkérdezettek 14 százaléka szerint az ágyban azonnal össze lehet csiszolódni, 46 százalékuk szerint ehhez 3, mások szerint 6 vagy több, mint 12 hónapot kell várni. Ezek a tapasztalatok pedig összevágnak azzal, amit a szexuálpszichológusok is állítanak.
A szexualitásunk ugyanis egy készség, ami akkor forr ki, ha tanuljuk, ha gyakoroljuk. Ráadásul társas készségről van szó, tehát minden egyes párkapcsolatban, minden új partnerrel tanulásra van szükség ahhoz, hogy mindkét fél számára élvezetes, kielégítő szexuális életet tudjunk élni. Mindannyian más múlttal, más tapasztalatokkal és érzésekkel érkezünk a közös együttlétbe, és ezek meghatározzák nemcsak a szexhez, a partnerhez, a helyzethez, de a saját testünkhöz, a saját szexualitásunkhoz való viszonyunkat is. A korai együttlétek szempontjából nem mindegy az sem, hogy éppen milyen lelkiállapotban vagyunk, hogy milyen volt a korábbi kapcsolatunk, mennyire élünk stresszes életet. Ezek a tényezők mind hatnak a szex szubjektív élményére, arra, hogyan tudunk jelen lenni a helyzetben, hogyan tudunk reagálni a másikra. Ez ugyanis az egyik legfontosabb eleme a jó szexnek.
A szex egy kommunikációs forma, amiben a saját hangulatunk, vágyaink és a másikkal kapcsolatos érzelmeink is mind kifejezésre jutnak. Amíg nem ismerjük jól egymást, addig sokszor a beszélgetések is döcögnek, több a szorongás, több a bizonytalanság, kevesebb a szabad önfeltárás. Pontosan így van ez a szexben is. Annál jobb lesz az együttlét, minél inkább ismerik egymást a felek: nemcsak egymás testét, vágyait, igényeit, de egymás személyiségét, érzelmi működését is. Ez teszi ugyanis lehetővé, hogy a másik rezdüléseire tényleg rá legyünk hangolódva, hogy érzékenyen reagáljunk az ő érzelmi állapotára, az aktuális hangulatára. Ez a válaszkészség az alapja a változatos, izgalmas, kielégítő szexnek.
A lényeg tehát, hogy a szex minden kapcsolatban tanulási folyamat, amiben nem árt, ha nyitottak vagyunk, nyíltan kommunikálunk, mert így van esély arra, hogy - ha elsőre nem is volt mindent elsöprő az élmény - idővel csodás szexuális életet fejlesszünk.
Persze lehet, hogy mindez sokkal inkább igaz a nőkre, mint a férfiakra. Ön mit gondol? Ha szívesen válaszolna, és férfi, akkor kérem:
Kattintson oda, ami a leginkább illik önre.
Egyébként a felmérésben volt még jó néhány érdekes eredmény. Ha kedve tartja, ebben az infografikában még bogarászhat:
