Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Van, hogy a magunkról alkotott elképzeléseink megmérgezik az életünket. Megnéztük, hogyan.
Vannak emberek, akik úgy érzik, többet érnek, különlegesebbek, jobbak más embereknél. Aki pedig több és jobb, az nyilván többet és jobbat is érdemel. Legalábbis ő így véli. A feljogosítottság a kapcsolatokban a kölcsönösség ellen hat, viszont erősítheti az uralkodás, a kontroll, az erőfitogtatás megnyilvánulásait. A feljogosítottság hitével élőkkel tehát nem könnyű a lét, de egy friss kutatásból úgy tűnik, nekik se sokkal egyszerűbb a saját bőrükben. Az ilyen ember élete ugyanis csupa csalódás.
“A feljogosítottság szélsőséges érzése mérgező nárcisztikus tulajdonság, ami folyamatos frusztrációval, csalódásokkal jár.” - állítja dr Joshua Grubbs, a kutatás vezetője. - “Az idő, az élet, az egészség, az öregedés, a társas világ gyakran nem úgy bánik velünk, ahogy szeretnénk. Ezek a tapasztalások pedig különösen fenyegetőek lehetnek a feljogosítottság hitében élő embereknek, mert alapjaiban kérdőjelezi meg a saját magasabbrendűségükről alkotott képüket. ”
A Psychological Bulletinben megjelent tanulmányban amerikai pszichológusok 170 kutatás eredményeit elemezve megállapították, hogy a feljogosítottság hosszú távon viselkedések és érzések olyan mérgező spirálját alakítja ki az emberekben, ami jelentősen rontja életminőségüket. A feljogosítottság érzése ugyanis az élet során rendszeresen csalódáshoz, az énkép fenyegetettségéhez, az igazságtalanság érzéséhez vezet. Ez pedig mások felé irányuló dühöt, indulatokat, bizalmatlanságot szül. A másik lealacsonyítása és ezzel párhuzamosan a saját különlegességének belső megerősítése pedig újra és újra ugyanebbe a csalódásspirálba húzza bele az embert.
A feljogosítottság erősödése egyébként időszakosan ugyan segít megszabadulni a negatív érzésektől, azonban akkor, ha folyamatosan ezzel a megoldással él valaki, tönkreteszi az emberi kapcsolatait. Azt ugyanis, amikor az ember meg van győződve arról, hogy mindent meg kellene kapnia, amit akar - gyakran a semmiért cserébe - a környezet számára hosszabb távon nem elviselhető, így a feljogosítottság érzésével élő ember egyre magányosabb, egyre csalódottabb, és így egyre boldogtalanabb lesz.
Azokban az esetekben, amikor a feljogosítottság nem mély sérülésekből, nem nárcisztikus személyiségzavarból fakad, hanem társadalmi termék - ahogy ez a fiatalabb generációnál látszik - ott a hála és az alázat gyakorlása segíthet megtörni ezt az ördögi kört. Szélsőséges esetben azonban egyedül nem sokat lehet tenni a sérülékenység elkerülése érdekében: az érintettek közül kevesen ismerik ugyanis fel viszonyulásuk következményeit.
