Napi kétszáz kilométert zötykölődik földutakon, a telefonja szinte bármikor csöröghet, a munkaköri feladatait pedig az élet alakítja. Muncz Lilla, akinek a nevével már találkozhatott a dél-alföldi tanyavilágot bemutató riportunkban, arról mesél, hogy milyenek egy tanyagondnok mindennapjai. Portréja egyben felütése új sorozatunknak is, amelyben olyan nőket és férfiakat mutatunk be, akiknek munkájáról az átlag reakció még mindig az, hogy dehát ez olyan lányos/fiús szakma!
Nem titok, amikor az előző riportunknak kezdtünk hozzá és megtudtuk, hogy a tanyagondnokot Muncz Lillának hívják, mi is összenéztünk a fotós kollégámmal. Próbáltuk elképzelni, vajon milyen az a nő, aki egy olyan hivatást választott, ami finoman szólva sem egy könnyű, láblógatós munka. Utóbbival Muncz sem vitatkozik, amikor reggel hatkor beülünk mellé a kisbuszba, hogy kimenjünk a külterületeken élő gyerekekért, akit iskolába kell vinnie.
,,Nem könnyű munka, de ez akkor is nehéz lenne, ha férfi lennék. A napom hatkor kezdődik és kb. napi kétszáz kilométert autózok rossz minőségű földutakon, rengeteg emberhez és közben sokféle szituációhoz kell alkalmazkodnom. Érteni kell az emberek nyelvén. Olykor a gyerekeknek én vagyok a pótszülő, mert sokszor én járok el a szülői értekezletükre, vagy én viszem őket orvoshoz, segítek nekik választani iskolát, szóval ott vagyok, amikor anya vagy apa nem tudja megoldani. Az idősebb tanyán élők pedig kicsit úgy kezelnek, mintha a gyerekük, unokájuk lennék. Én nem csak egy szimpla segítő vagyok, aki elvégzi a papírforma szerinti feladatokat, bár tudok olyanról, aki csak azt csinálja meg, amit muszáj. De azt nem tudom, hogy lehet."
Hivatalosan, a tanyagondnoki szolgálat célja a hátrányos helyzetű, szolgáltatáshiányos kistelepülések és tanyák esélyegyenlőségének növelése, az ott élők életvitelének javítása, a közszolgáltatásokhz való hozzájutás és a szociális alapellátások kiépítésének elősegítése, a települések szolgáltatási funkcióinak bővítése, közösségfejlesztés, valamint a jobb életminőség elérése. A szolgáltatást azok vehetik igénybe, akik a település külterületén életvitelszerűen tartózkodnak, szociális háttértől függetlenül. A szolgáltatás valamennyi eleme térítésmentes.
A gyakorlatban ennél már sokkal nehezebb behatárolni, mi is tartozik a tanyagondnok munkakörébe, ez függ attól is, hogy az ott élőknek mire van leginkább szükségük, és persze attól is, hogy maga a tanyagondnok mennyire rugalmas. Muncz például nehezen mond nemet az olyan kérésekre,amik nem feltétlenül tartoznának amúgy a munkakörébe. A gyerekek szállításán és az ebéd kihordásán túl segít a bevásárlásban, a gyógyszerek kiváltásában, ha kell hozza ls viszi azokat, akik csak nagy nehézségek árán tudnának bejutni a városba, meglátogatja a magányos időseket, segít megjavítani, elhárítani a ház körüli problémákat, rengeteget segít a hivatalos ügyek intézésébe, fel lehet hívni jóformán bármikor és úgy általánosságban azon van, hogy könnyítsen a tanyaiak életén. Közel kétszáz tanya tartozik az ő területéhez, ezek nagy részét látogatja is. Mindenki tudja a számát, és tíz év alatt eljutottak odáig, hogy ma már nem szégyellik felhívni, ha segítségre van szükségük.
Előtte a tanyán élők kizárólag magukra, maximum egymásra számíthattak, megszokták, hogy mindent nekik kell megoldani, és nem igazán értették, hogy ki ez az idegen nő, aki egyszer csak megjelenik az életükben és időről-időre feltűnik náluk.
,,Menj innen, nem kell nekünk egy kíváncsiskodó!
- mondták az elején. Kellett egy kis idő, mire megértették, hogy én nem egy hivatalos szerv vagyok, aki ellenőrzi őket, hanem egy olyan személy, aki megkönnyítheti az életüket"- emlékszik vissza Muncz az első évre, ami neki is mélyvíz volt. Előtte jóformán nem is járt tanyán, az idősgondozásban dolgozott. ,,Egyszer azzal állított be hozzám az akkori polgármester, hogy ,'képzeld el, fogunk indítani egy ilyen tanyagondnok szolgálatot, és arra gondoltunk, hogy te lennél az első tanyagondnok a mindszenti külterületeken'. Nem is tudtam, mit gondoljak erről a munkáról, és így visszanézve azt hiszem egészen más elképzeléseim voltak róla, mint amilyen valójában. Kezdve azzal, hogy fogalmam sem volt arról milyen óriási területet kell nap mint nap bejárnom, hogy milyen eldugott helyeken vannak tanyák, arról nem beszélve, hogy irtóztam minden szárnyastól, meg az olyan apró állatoktól, mint az egér vagy a pocok. Az első héten még segítettek kiigazodni, megtalálni a tanyákat, aztán mindent egyedül kellett kitapasztalnom.
,,Voltak olyan időszakok az elején, amikor azt mondtam, én ezt nem fogom bírni."
Nemcsak az emberekkel, meg az állatfóbiájával gyűlt meg eleinte a tanyagondnok baja, hanem azzal az óriási, 10 ezer hektárnyi területtel is, ami hozzá tartozik. Már maga a tájékozódás is nehéz a beláthatatlan és tökéletesen egyforma földutakon, arról nem beszélve, hogy ennek a régiónak a földutai rendkívül rossz minőségűek, esőben, téli időjárásban pedig helyenként járhatatlanná válnak. Muncz szerint a terület a mentők számára is szürke zóna, gyakran hívják a tanácstalan sofőrök, hogy merre menjenek, mert nem találják a tanyát. De olyan is volt, hogy az úton várakozott, hogy a mentősök tudják, hol kell befordulni a földek között. A nehézkes tájékozódás során nem ritkán értékes percek vesznek el, ami akár a beteg életébe is kerülhet. A nehéz körülmények, a random helyzetek néha felülírják a szabályokat, és gyors megoldást követelnek.
Amikor például nem volt idő várni a mentőkre, akik vagy Szentesről vagy Hódmezővásárhelyről érkeznek. Mindkét település közel 30 km-re van Mindszenttől, így legalább 20-30 perc, mire a város határába érnek, és akkor még nem számoltuk bele azt az időt, amit a földek közötti lavírozással töltenek. Muncznak dönteni kellett: vagy megvárják a mentőt, de akkor szinte biztos, hogy meghal a beteg, vagy ő maga viszi be a kórházba, ami nem egészen szabályos, viszont ezzel növeli az életesélyeit. Ápolói végzettsége segített a döntésben, és rövid hezitálás után azt választotta, hogy saját maga viszi orvoshoz. Amivel meg is mentette az idős ember életét.
Esős idő esetén a sártengerben Muncz kisbusza is csődöt mond, így csak úgy jut be egyes tanyákhoz, ha az út mellett hagyja az autóját és kilométereket gyalogol, így viszi az ebédet, a gyógyszert, vagy a vásárolt élelmiszert az ott élőknek. Sokszor hónapokon át ,,A sár rosszabb mindennél, ilyenkor se ki, se be, ráadásul a nagy mezőgazdasági gépek szó szerint felszaggatják a földutakat, idegtépő rajtuk közlekedni"" - mondja Muncz, aki a napjának nyolcvan százalékát a volán mögött tölti.
Miután a gyerekeket letette az iskolába, utána az irodában tölt egy kis időt. Itt megnézi a leveleit, ügyet intéz, iszik egy kávét, délben pedig már indul is felvenni az ebédeket, amiket egyesével ő hord ki a tanyákra. Az alig 300 forintba kerülő étel nagy segítség az idős tanyaiaknak, akik közül sokan nem is tudnának máshogy meleg ételhez jutni, ezért a legtöbben igénylik is a szolgáltatást. Ebéd után még benéz azokhoz, ahol szükség lehet rá, odamegy, ahová hívják, orvoshoz viszi a kint lakókat, bevásárol, ügyet intéz, majd visszamegy az iskolába, óvodába, hogy összeszedje a gyerekeket és hazaszállítsa őket.
,,Nekem nincs munkaidőm,
hiszen bármikor felhívhatnak. Mindig azt mondom, hogy nekem aztán sok főnököm van. Sokszor csak azért csörgetnek meg, mert egyedül érzik magukat, de sajnos arra van a legkevésbé időm, hogy valakivel kávézgassak, beszélgessek" - mondja Muncz, pedig tudja, hogy a sok idősnek leginkább erre van szüksége, némelyikükre más ajtót sem nyit már évek óta.
Bármennyire is nehéz, határt kell szabnia, hogy a munkája nem menjen a magánélet rovására. A férje és a 20 éves fia bár már megszokták munkáját, néha még ma is nehezményezik, hogy szinte bármikor elrángathatják otthonról. Ez pedig egyre gyakrabban fordul elő, hiszen a mindszenti tanyákon zömében idősek élnek, de egyébként is mindig van valami megoldanivaló.
,,Egyszer az egyik gyerek azt lódította a tanárainak, hogy hamarabb megyek érte iskola után, és elcsavargott. Amikor mentem a gyerekekért az iskolába, akkor derült ki, hogy bizony nincs meg. Bár nem az én felelősségem volt, hogy elszökött, mégis úgy éreztem, hogy a szülei rám bízták, és most meg azt sem tudom, hol keressem" - emlékszik vissza az esetre, ami aztán pozitívan zárult, ugyanis a kiskölyök csak vásárolt magának pár dolgot az ABC-ben, majd hazasétált. Mármint a több kilométerre lévő tanyára
Muncz azt mondja, valahol érthető, hogy szabadságra vágyott, ugyanis míg a városi gyerekek iskola után tudnak bandázni, egymással barátkozni, addig a tanyai gyerekeknek haza kell menni a kisbusszal. ,,Látom, hogy némelyik magányos, és minél nagyobbak, annál inkább vágynak arra, hogy többet lehessenek a kortársaikkal. De csak a nagyobb gyerekek maradhatnak bent egyedül a városban, természetesen ők is csak szülői engedéllyel." - meséli.
Nehéz úgy végezni ezt a munkát, hogy az ember közben ne vonódjon be legalább egy kicsit érzelmileg. Elég ha csak azt vesszük, hogy vannak olyan gyerekek, akikkel óvodás korától kezdve kapcsolatban áll. Tudja, mi történik az életükben, hogy állnak az iskolában, milyen terveik vannak, kik a barátaik. A hosszú évek alatt természetesen nemcsak a gyerekekkel alakul ki személyes kötődés, hanem minden általa látogatott személlyel is. Még ha egyesek nehezebb esetek is. ,,Ha bármi rossz történik velük, az engem is megérint, mert közel állnak hozzám. Mindig azt mondom, hogy reggel amikor valakihez kiérek és azt látom, hogy füstöl a kéménye, akkor nem kell attól félnem, hogy holtan találom meg. Ha azt látom, hogy nem füstöl a kémény, akkor elkezdek szorongani."
Mert tragédiák történnek
,,Hajnal kettő három körül csörgött a telefonom. Csak annyit értettem, hogy ég a Szakál tanyája. Egyből kiment az álom a szememből és odaindultam, de először elmentem a feleségért, aki akkor már a városban lakott. Egy nappal korábban én magam intéztem el, hogy beköltözhessen, ugyanis utolsó stádiumos tüdőbeteg volt, és már fordultunk a hideg időbe, ők pedig nem igazán szeretnek tüzelgetni, meg nem is nagyon volt nekik mivel A nőt elhelyeztem a városban, a férfi egyedül maradt, és valahogy felgyulladt a ház, talán elaludt a cigijével, máig nem lehet tudni. Amikor odaértünk lángolt minden. A feleségével végignéztük, ahogy a tűzoltók próbálják eloltani a tüzet, meg azt is, amikor holtan kihozták az urát. Iszonyat volt ezt látni, és iszonyat volt a bűntudat is, amit amiatt éreztem, hogyha nem viszem be a feleségét, akkor
talán kettőjüknek sikerült volna kijönni a tűzből"
- mondja, és még évek távlatából is hallatszik a hangján, hogy bár a legjobb szándékkal és tudással hozta meg a döntést, mégis hibáztatja magát a történtekért.
Muncz nem szépít, bevallja, hogy strapás munka ez lelkileg és fizikailag is. ,,Nem mondom, hogy nincsenek nehéz időszakok, pillanatok, amikor elgondolkozom, hogy valami nyugodtabb hivatást is választhattam volna. De aztán meglátom Magdi nénit, aki mindig nagyon várja a látogatásomat, vagy elmegyek az egyik gyerek ballagására, akit én hordok óvodába, iskolába kiskorától kezdve, és tudom, hogy itt kell lennem." De természetesen olyan is van, amikor nem tud ott lenni, bár bevallása szerint nagyon ritkán fordul elő, hogy szabadságot vesz ki. Ha ez meg is történik, ragaszkodik hozzá, hogy mindig ugyanaz a személy helyettesítse, ugyanis a tanyai közösség tagjai nehezen fogadják el az új embereket. ,,Meg nem is mindenki bírja ezt a munkát." - mondja a nap végén Muncz, aztán nevetve le is zárja a történetet:
,,Az egyik ilyen helyettesítő két nap után azt mondta, hogy ő ugyan ezt nem csinálja. Pedig férfi volt."
