Nagy szerelmi statisztika: egyre később házasodunk

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A budapestiek nem sietik el a házasságot, a nógrádiak meg úgy látszik nem is szeretik.

A biztosítók szeretik a statisztikákat, ezért a Generali össze is dobott egyet a házasság világnapja alkalmából, ami idén - kapaszkodjon meg - pont február 14-én lesz. A szerelemtérképből kiderül, hány évesen állunk az oltár elé, és melyik megyében rohannak a házasságkötő termekbe a népek. Részletek a hajtás után! 

Mennyi az annyi? 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2014-es adatai szerint a házasulandók átlagéletkora viszonylag magas (nők: 33,1 év, férfiak: 36,3 év), ennek pedig az az oka, hogy sokan többször is elkötelezik magukat. A Generali felmérésében a férfiak 32,5,  a nők 29,7 évesen állnak először oltár/anyakönyvvezető elé, míg 1990-ben a férfiak 24,7 évesen, a nők pedig mindössze 22 évesen házasodtak.  Ez az időpont egyébként egyre későbbre tolódik az egész világon, ám az egyes országok között jelentős eltérések lehetnek. A legkésőbb, általában 30 éves kor felett jelenleg az észak-, illetve nyugat-európai országokban élők házasodnak.

Hol és mikor?

A nők általában mindenhol fiatalabb korukban házasodnak mint a férfiak. Ez nálunk sincs másképp, a magyar férfiak többsége 30-34 éves korában nősült 2014-ben: a 20-29 éves korosztály mindössze két megyében, Szabolcs-Szatmár-Beregben és Békésben előzte meg az említett csoportot. A nők esetében minden megyében a 25-29 éves korosztály mondta ki a legtöbb boldogító igen. Ez a tendencia bizonyos szempontból szerencsésnek is mondható, hiszen egy friss amerikai kutatás szerint azoknak, akik nem szeretnének elválni (legalább az első 5 évben), 28 és 32 éves koruk között érdemes megházasodniuk. 

Nem meglepő, hogy Magyarországon a legtöbb – közel 8000 – házasságot Budapesten kötötték, ahol a férfiak átlagos életkora 37,5, míg a nőké 34,4 év volt: mindkét nem esetében ez a legmagasabb országosan. A házasságok számát tekintve Budapestet Pest megye (közel 4700 házasság) és Borsod-Abaúj-Zemplén megye (több mint 2400 pár) követi . A legkevesebben Nógrádban érezték úgy, hogy készek megállapodni, itt mindössze 658 esküvőnek örülhetett a násznép. A legalacsonyabb átlagéletkorú (nők: 30,9, férfiak: 34,1) házasságkötőkkel Szabolcs-Szatmár-Bereg megye büszkélkedhet. Az idősebb korosztályból is sokan érezték úgy, hogy érdemes belevágni: országszerte közel 2700 ötven év feletti nő és közel 4000 férfi kötött életre szóló szövetséget.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.