Last minute programtippek az őszi szünetre

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Holnap kezdődik az őszi szünet a gyerek iskolájában, és még mindig nem talált ki semmi jó programot? Segítünk! Tippjeink közt jó időre éppúgy talál családi programot, mint szakadó eső esetére.

Holnap kezdődik az őszi szünet a gyerek iskolájában, és még mindig nem talált ki semmi jó programot? Segítünk! Tippjeink közt jó időre éppúgy talál családi programot, mint szakadó eső esetére.

Fotó: Franco Origlia / Europress / Getty

Kiránduljunk!

Akkor is eltölthet a család egy szép napot a fővárostól távol, ha a komplett hosszú hétvégét nem tudják, vagy egyszerűen nem akarják utazással tölteni. Remek célpont a festői Dunakanyar, azon belül is Visegrád. Könnyedén megközelíthető kocsival és tömegközlekedéssel is, és éppen annyi látnivalót és programot kínál, hogy a család egy percig sem fog unatkozni.

Aki autó helyett gyalog hódítaná meg a hegyet, mi ezt a remek, 7,5 kilométeres körtúrát javasoljuk, mely a város megújult Tourinform irodájától indulva, egy viszonylag meredek, izzasztó kaptatón át a Fellegvárig vezet, majd érintjük a bobpályát, a canopy kiindulópontját, a csodás kilátással rendelkező Nagyvillám éttermet és a Zsitvay-kilátót is. Ez utóbbiba mindenképp menjenek fel, elképesztő a panoráma!

Fotó: mimi / Travelo

A hegyről leereszkedve először a Salamon-tornyot, majd a Királyi Palotát érintjük. Ide is érdemes megváltani a belépőt, főleg, ha hozzánk hasonlóan 10-15 éve nem jártak erre. Szuper reneszánsz kertet, Mátyás-korabeli enteriőröket (a konyha a legjobb!) és rekonstruált díszkutakat láthatnak itt. A gyerekek kedvence itt Kő Boldizsár színpompás játszótere lesz, pontosan a palotával szemben, eltéveszteni lehetetlen.

Mégis elutazna?

Szuper last minute és egyéb kedvező wellness ajánlatok Hévíz szívében, az exkluzív Palace Hotel****-ben! Az ajánlatokat ide kattintva tudja megnézni. (x)

Másszunk a falra!

Szakad az eső, úgyhogy lőttek a kirándulásnak? Ettől még nem kell egész nap a tévé előtt heverniük! Próbálják ki a falmászást, garantáltan vicces élmény lesz, pláne, ha az egész család most mászik először. Személyes kedvencünk a budapesti Váci úton található Boulder Club ahol a sziklamászás beltéri változatát lehet kipróbálni: a különböző dőlésszögű felületekre szerelt fogásokba, követ imitáló anyagokba kapaszkodva idézhetjük meg a valódi sziklafal nyújtotta élményt.

Fotó: Christof Koepsel / Europress / Getty

Előnye, hogy kényelmes ruhán és vékony talpú tornacipőn kívül semmilyen extra eszközre nincs hozzá szükség, biztosítókötél vagy beülő nem szükséges, a kezdőknél viszonylag gyakori lepottyanásokat a vastag matrac fogja fel. Kisiskolás kortól érdemes kipróbálni, felnőtteknek a belépő napszaktól és naptól függően 1000-1300 forintba kerül, 6-14 éveseknek féláron váltható belépő.

Múzeumozzunk!

Szintén rossz idő esetére ajánljuk a Múzeumok Őszi fesztiválját, mely még november 9-ig tart, és az ország 94 településén 168 múzeum 1773 programmal várják a látogatókat, így biztosan mindenki talál kedvére való tevékenységet, akár rajzolni szeret, akár pincétől a padlásig fedezne fel egy ódon épületet. A részletes programfüzet ide kattintva letölthető. http://www.oszifesztival.hu/letoltheto-programfuzet-2014.html

Bojtárképző Szentendrén

A szentendrei Skanzent mindig jó meglátogatni, de a legjobb kétségkívül akkor, ha megtelnek élettel a porták. Október 23-26. között a nyüzsgésre biztosan nem lesz panasz, ugyanis Vendel-napi pásztorvigasságokat tartanak. Lesz birkaterelés, pásztorkutyák, megelevenedő régi mesterségek, vándormuzsikusok és persze az esemény főszereplői, maguk a pásztorok is tiszteletüket teszik a Skanzenben.

Fotó: Szentendrei skanzen

A kicsik a Bojtárképzőben játszhatnak birkapásztorosat gyapjúból készült játékbárányokkal, a nagyobbak, és az ügyes kezű felnőttek a Kézműves Udvarban próbálhatják ki a pásztorbot-faragást, az ostorfonást, valamint a pásztorhangszerek, mint a szárduda és a mókás nevű zúgattyú készítését. Eszkábálhatnak bárány-ujjbábot, festhetnek pásztormotívumos plakettet növényi festékkel, és lesz a hétvégén gyöngyfűzés, bőr kulcstartó-készítés is. A "ma született bárányok", vagyis a legkisebb gyerekek pedig a Meseházban berendezett hempergőben kúszhatnak-mászhatnak, amíg a testvérek meséket hallgatnak, a szülők pedig szusszannak egy kicsit. További információ itt és itt.

Még nincs terved az idén hosszúra nyúló őszi szünetre?

A zalakarosi MenDanban unatkozni nem lesz idő! Állati délelőttök a Tropicarium lakóival, állatian jó hangú sztárok: Radics Gigi, Vastagh Csaba, ByTheWay, gasztronómiai csodák az ősz ízeivel. A szellemes hangulat átszövi a gyerekjátszót is, majd a szálloda a varázslatok és a bűvészet birodalmává változik. Ez állati lesz! (x)

Őszi szünet a cápák között

Nem tud kivenni szabadságot az egész őszi szünetre, és vállalkozó kedvű nagymamában is hiányt szenved? Mit szólna egy jó kis napközis táborhoz? Október 27-31. között öt napos tábort szervez 6-12 éves korú gyerekeknek a Tropicarium. „Beleshetsz a Tropicarium kulisszái mögé, felfedezheted a fizika néhány csodáját, előadást hallgathatsz, kísérleteket nézhetsz a Csodák Palotájában. Kézműves foglalkozásokon vehetsz részt, a tökfaragás mellett minden egyéb „tökös és rémes” dekorációkat készíthetsz, amit aztán haza is vihetsz! A Nagytétényi kastélyban nyomozós játékban vehetsz részt, a Elevenpark Játszóházban kedvedre tombolhatsz, majd a Campona mozijában egy izgalmas film közepette pihenheted ki magad” - ígérik a gyerekeknek a szervezők.

Fotó: irenne56 / Indafotó

Az őszi szünetben naponta 8 és 17 óra között zajlanak a napi foglalkozások, a programokkal, napi 3 étkezéssel, felügyelettel és a hét végén megkapott ajándékcsomaggal a tábor díja összesen bruttó 36 000 Forint/fő. További információ itt.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.