Azt hitte, felismeri a hazugságot?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kutatások szerint közel sem olyan árulkodóak a non-verbális jelek, mint gondoltuk. Azaz egyáltalán nem könnyű rájönni, ha át akarnak vágni minket.

Egy árulkodó pillantás, egy jellemző testtartás vagy egy alig láthatóan lebiggyesztett száj, és máris úgy érezzük, partnerünk nyitott könyv, ismerjük az érzéseit, a gondolatait, minden mozdulatát. Bár a non-verbális kommunikáció valóban sokat elárulhat rólunk, talán nincs benne annyi potenciál, mint gondoltuk, legalábbis a Psychology Today cikke szerint.

A hazug emberek pusztán testbeszéd alapján történő tettenérése egyfajta kulturális mítosz, ám tudományos felmérések nem támasztják alá. Ha non-verbális viselkedés alapján akarjuk megítélni, hogy a másik épp őszinte vagy becsap minket, valószínűleg csalódni fogunk. Ezek a jelek ugyanis a legtöbbször nemcsak gyengék, hanem megbízhatatlanok is.

A pszichológus Bella M. DePaulo kollégáival együtt készített tanulmányában 206 kutatás eredményét összesítette. Ez alapján arra jutott: az eredmények legkevésbé sem igazolják, hogy az emberek képesek felismerni a hazugságot verbális, illetve non-verbális jelek alapján. „Átlagosan 54 százalékban ismerték fel, mikor hazudnak nekik, míg ez az arány 50 százalék volt, amikor csak találgattak" – összegzi tapasztalatait. Az eredmény még ennél is rosszabb volt, amikor pusztán a testbeszédra hagyatkozhattak.

Milliárdos kiképzés, de minek?

A testbeszédet nemcsak hétköznapi, de kormányzati szinten is túlértékelik, írja cikkében a The New York Times. Az USA Közlekedésbiztonsági Hivatala közel 1 milliárd dollárt (223 milliárd forintot) költött az elmúlt években reptéri biztonsági emberek kiképzésére, hogy a várakozó utasok mimikát és gesztusait elemezve képesek legyenek kiszűrni a potenciális terroristákat. A jelentkezőket arra képezték ki, hogy speciálisan a hazugsággal összefüggésbe hozott jeleket figyeljék, mint amilyenek például az ideges mozdulatok vagy jellegzetes felfelé nézés.

Na de a non-verbális kommunikációra irányuló kutatások eredményeit figyelembe véve volt értelme a programnak? Nem fölösleges pénzkidobás volt az egész? – veti fel a kérdést a cikk szerzője, mint aztán kiderül, jogosan. A kormányzat ugyanis tavaly felülvizsgálta a programot, és jelentősen visszafogta a támogatást, mivel semmilyen konkrét eredmény nem támasztotta alá annak hatékonyságát.

A kutatások lehangolóak

Természetesen vannak olyan jelek, amelyek utalhatnak, sőt, sok esetben valóban utalnak a hazugságra, ám ennek ellenére a kutatási eredmények nem támasztják alá, hogy pusztán testbeszédük alapján ki lehet szúrni a csalókat. „Amikor találtunk egy konkrét viselkedést, ami kapcsolható a hazugsághoz – például hogy a hazug emberek idegesebbnek tűnnek, mint azok, akik igazat mondanak – akkor elkönyveltük, hogy az idegesség a hazugság jele. Minden kutatás, amely erre a viselkedésre irányult, azt mutatta, hogy a hazug emberek átlagban idegesebbnek tűntek. Ám van egy csavar. Nem minden ember tűnik idegesnek, amikor hazudik, és nem minden kutatás vezetett arra, hogy a hazug emberek idegesebbek az őszintéknél. És ez minden egyes non-verbális jelre igaz” – mondja DePaulo.

Téves meggyőződések

Számos cikk és elmélet született már arról, milyen jelei vannak a hazugságnak, és ezek általában abból indulnak ki, hogy az emberek azért nem képesek kiszúrni, ha becsapják őket, mert nem tudják, mire figyeljenek. Ha feltesszük a kérdést, hogy honnan lehet tudni, ha valaki hazudik, a válaszok a legtöbbször sztereotipak, ám tévesek. Például az emberek nagy része meg van arról győződve, hogy az, aki hazudik, nem néz a szemünkbe vagy állandóan mozgolódik, ám a kutatások szerint ezek nem túl hasznos indikátorok.

Csak azt lehet felmérni, hogyan ítélkezünk

A témában számtalan felmérés készült, az egyik bevett módszer például az, amikor az alanyoknak videókat mutatnak különböző emberekről, akik hazudnak vagy igazat mondanak, majd az őszinteségükről alkotott véleményüket rögzítik. Aztán összevetik az eredményeket. Például, hogy a sokat mosolygó embereket inkább hazugnak, vagy inkább őszintének tartották a felmérés résztvevői. Ám ezek a kísérletek inkább azt mutatják meg, hogy milyen viselkedéseket ítélnek meg az emberek az átvágás jeleként, és nem azt, hogy valójában milyen jelek utalnak hazugságra.

Az emberek szerint hazudik, aki...

- zavaros, logikátlan, vagy egyéb módon érthetetlen történetet ad elő

- úgy tűnik, érzelmileg nem érintett abban, amit mond

- nem elég lényegre törő

- túl sok részletet mond el

- bizonyos témákat kikerül

- feszültnek látszik

- nem túl barátságos vagy közreműködő

- kellemetlen arckifejezése van

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bh
bh
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.