Újítson fel szinte fillérekből!

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A lakásfelújítás nem kerül minden esetben milliókba, házilagos kivitelezéssel sokat lehet spórolni. Megmutatjuk, hogyan.

Mi van akkor, ha az ember szeretne új bútorokat vagy padlót a lakásába, de nincs rá pénze? Ilyenkor jön a csináld magad felújítás, amihez némi jókedv, egy csomó önirónia, és pár lelkes barát szükséges, meg némi sör.

A legegyszerűbb dolognak nyilván a festés tűnik. Ezt viszonylag egyszerűen és olcsón meg lehet úszni – gondolná az ember. A hirtelen felindulásból elkövetett festés nem jó, ezt saját tapasztalatból tudom. Egy reggel arra ébredtem, hogy én bizony kék fürdőszobát akarok. Nem nagy, nem is nagyon magas, a festékbolt sincs messze, henger van, a fürdőből nagyon kipakolni sem kell – gondoltam én, naiv. Senki nem mondta el, milyen hengerrel érdemes dolgozni, sem azt, nekem miért csöpög ez a dög, ellentétben azzal, amikor a szakember csinálja. Nem volt róla szó, hogy kéne maszkolószalag, és hogy rendesen le kell takarni mindent, mert különben hetekig kék lesz a padló, a plafonnál bénán fog kinézni, és még a festék sem lesz elég, hiába írták azt a tájékoztatóra.

Ennek ellenére nem lehetetlen feladat a festés, főleg, ha nem kell előtte glettelni és tapétát vakarászni. Bár a gletteléstől sem kell megijedni, csak egy jó spakli meg glett kell hozzá. Meg türelem, míg megszárad.

Szerencsére, az internetnek hála, számos videót lehet találni, ahol kiművelődhetünk a festésből, így csak meg kell próbálni reprodukálni a dolgot.

A másik, viszonylag egyszerű dolog a laminált padló lerakása. Ettől nem kell megrémülni, nem kell lakkozni, festeni, ragasztani, csak némi fűrészelés meg számolás vár ránk, meg persze méricskélés.

A laminált padló kiválasztása után még be kell szereznünk párazáró fóliát, hang- és lépésszigetelőt is, erre jöhet rá a lap. A lerakás tényleg nem nehéz, a bepattintós rendszernek köszönhetően viszonylag hamar élvezhetjük az új burkolatot. Amire érdemes figyelni, hogy legalább 7 mm vastag legyen a padló, és a kopásállósága 32-es (ez minden csomagra rá van írva), különben hamar karcolódik, kopik, és egyéb csúnya dolgok történnek vele. Az, hogy szükség van-e vízzáró tömítésre, attól függ, hová kerül a padlólap, nyilván egy konyha esetében erősen ajánlott. Ezen túl kellhet még véglezáró profil, szegélyléc, a hozzá való kapoccsal, illetve külön alátét, ha padlófűtésünk van (sőt ebben az esetben eleve speciális padlót kell választanunk). A legolcsóbb fajta laminált padló négyzetmétere 1600 Ft körül van, a kiegészítőkkel együtt erre legalább egy ezrest kell rászámolni. A padlót érdemes legalább 48 órán át abban a helységben tárolni, ahol le lesz fektetve.

Akinek nincs kedve a padlót vagy a falakat átdekorálni, vagy éppen rendben van mindkettő, vagy csak ellenállhataltan vágy tör rá, hogy új bútorokat vegyen, az álljon meg egy pillanatra.

Persze, az új bútor menő, de ha jobb anyagból készült, akkor általában nagyon drága, ócskát venni pedig mi értelme van? A legjobb cuccokat általában a bolhapiacon vagy az aukciós oldalakon találni, de ezek gyakran felújításra szorulnak. Gondoljunk egy régi, de roppant kényelmes fotelra, aminek a mintája a retrokávézók kedvence lehetne, vagy egy asztalra, amire 5 réteg olajfesték került az évtizedek során, de akár egy képkeretre is, ami már összeszáradt.

Ezeket mind új ruhába lehet öltöztetni – hogy közhelyesek legyünk –, és az egykor ciki cuccokból valami igazán egyedit lehet alkotni.

Naná, hogy az interneten kismillió ötletet lehet találni, közte persze teljesen egyszerűnek tűnő, de valójában baromi nehéz feladatokkal. A "csiszoljuk le a szekrényt, kenjük át páccal, és kész is" gyakran több hetes melót takar, és vért, verítéket, könnyeket.

Nem mindegy ugyanis, hogyan és mivel csiszolunk, van-e otthon gép, vagy kézzel kell szenvedni (ezt nem ajánlom, mert erősen csalódni fogunk), hogy ha van is csiszoló, az excenter- vagy vibrációs csiszoló, mennyire legyen finom a csiszolókorong, és akkor még nem is beszéltünk a festés és alapozás rejtelmeiről.

Szóval annak, aki bútort akar felújítani, sok türelemre lesz szüksége, legyen szó bútor áthúzásról vagy egy konyhaszekrény teljes helyrepofozásáról.

Mielőtt nekilátunk a házilagos módszereknek, érdemes kiszámolni, hogy nagyságrendileg mennyibe fognak kerülni a szerszámok, mennyi lesz az anyagok díja, hogy mennyi időt tudunk rááldozni, és hogy mennyire vagyunk képesek pontosan dolgozni.

Ha úgy döntünk, hogy olcsóbb házilag, vagy nem találtunk megfelelő mestert, akkor persze vágjunk bele bátran. Régi bútorokat leginkább az aukciós oldalakon, bolhapiacokon, apróhirdetésekben, vagy ismerősöknél találhatunk, mostanában a '60-as évek bútorai nagyon keresettek, illetve a kredencek, pohárszékek is előszeretettel alakulnak át.

Persze, néha megéri keresni egy jó kárpitost, vagy asztalost, de egy ügyes kezű szaki is megteszi, aki nem összebarmolja, hanem lelkiismeretesen meg is csinálja a munkát, és mindezt reális áron.Ehhez nyilván nem az Arany Oldalakból kell szakembert keresni ( vagyis lehet, de könnyen csalódás lehet a vége), érdemes az ismerősöket megkérdezni, hogy ismernek-e olyan mestert, akit jó szívvel ajánlanak.

Mikor érdemes szakemberhez fordulni?

- Ha valami igazán nagy dologba vágnánk bele

- Ha nem csak csiszolni meg festeni kell, hanem elkorhadt darabokat kicserélni

- Ha nagyon bizonytalannak érezzük magunkat

- Ha tudjuk, hogy csak összecsapnánk a munkát

- Ha drága anyagok kellenek a kivitelezéshez

Érdemes több helyről is ajánlatot kérni, mert elég nagy eltérések lehetnek az egyes szakemberek között; illetve pontosan tisztázni, mi van benne az árban, és mi az, amire még külön összeget kell félretenni. Kárpitozásnál a munkadíjra jön rá a szövet ára (ami akár jóval magasabb is lehet, mint a munkadíj). Egy szék áthúzásának kárpitos munkadíja átlagosan 3000-14000 Ft, egy fotelé 12000-től, egy kanapéé 20000 ft-nál kezdődik. Erre jön még az anyagár, ahol határ a csillagos ég, de azért lehet találni olcsó és jó szöveteket is.

Az asztalosoknál a legnehezebb dolog – legalábbis személyes tapasztalatom alapján – a határidők pontos betartatása. A mesterek gyakran túlvállalják magukat, aztán csúsznak mindennel. Ezzel érdemes már a munka megrendelésénél számolni, maximum kellemesen csalódunk. Az asztalosok, és főleg a bútorrestaurátorok munkadíja nem kicsi, cserébe szakszerűen felújított, újjászületett bútoraink lehetnek.

Aki erre nem akar költeni, mert kevés a régi bútora, vagy maga is szeret fúrni faragni, annak a net tökéletes aranybánya. A fent már említett videós útmutatók mellett rengeteg lakásdekor-blogot is lehet találni, akár magyarul is. Ha csak IKEA bútora van, nézze meg, hogy lehet átalakítani a régi darabokat, akár valami funkciójukban is teljesen mássá, hazai pályán pedig sokak által kedvelt Kicsi Házat, Szentgyörgyi Kata blogját ajánljuk, aki már helyettünk is elkövette az összes hibát, amit lehetett.

Mindenesetre nincs lehetetlen, legyen szó új ágyvégről vagy falbontásról, csak fantázia kell hozzá, no meg egy kis pénz.

Finanszírozza a tervezett munkálatokat Fundamenta-lakásszámlával!

Ha Fundamenta lakás-előtakarékossági szerződést köt, az ötletekből tettek válhatnak, az álmok megvalósulhatnak! A lakásszámla olyan lakáscélra felhasználható –államilag támogatott (EBKM 10,56%, havi 20.000,- Ft-os betételhelyezést feltételezve) –megtakarítási forma, amely havi, rendszeres befizetés mellett, a megtakarítási időszak (jelenleg 48-120 hónap között a kínált módozatok futamidejétől függően) végén kedvező, lakáscélú kölcsönlehetőséget is biztosít.

A lejáratkor igényelhető lakáskölcsönévi 3,9% (referencia THM 5,23%) fix kamatozású, forint alapú – igénybe vételével akár több mint kétszeresére növelhető a felvehető összeg, így az otthonteremtéssel kapcsolatos terveit nagyobb pénzügyi keretből is megvalósíthatja. A Fundamentánál a lakáskölcsönt igénylő ügyfelek 90 százalékának beadványát bírálták el kedvezően és folyósítottak számukra kölcsönt.

Ha a munkálatok finanszírozáshoz magasabb összeg szükséges, nyithat lakásszámlát közeli hozzátartozói számára is, így megtöbbszörözheti a konstrukció nyújtotta előnyöket és a lakáscélok eléréséhez szükséges anyagi forrást. Fundamenta lakásszámlájával a legkülönfélébb felújítási, korszerűsítési munkákat finanszírozhatja, kertépítési munkákat finanszírozhatja, csak néhány példa a széles palettáról: kerti öntözőrendszer kialakítása, parkosítás, medence építése, tereprendezés, kútfúrás, dísznövények telepítése; sőt a szakemberek munkadíjáról kiállított számlát is elfogadja a Fundamenta lakáscél igazolásaként.

Otthonunk állagának megőrzése, értékének növelése folyamatos célunk, amelyhez kiváló anyagi alapot teremt a Fundamenta-lakásszámla! A konstrukcióról részletesen tájékozódhat a honlapon!

A tájékoztatás nem teljeskörű, a lakás-előtakarékossági szerződés részletes leírását az Általános Szerződési Feltételek (Üzletszabályzat) tartalmazza.

h i r d e t é s
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.